SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csak azért, tényleg gyorsan, mivel Lezsák képviselő úr kifejezetten kérdést tett föl.
Az első kérdését illetően igen a válaszom, tehát a fogyasztó költségére történik ebben az esetben.
A második kérdés pedig úgy hangzott, hogy esetleges árváltozás esetén. Az esetleges árváltozás ezt a kártyát nem érinti, a kártya az arra szól, hogy megvesz valaki mondjuk 50 köbméter gázt vagy 30 köbméter gázt a vétel napján érvényes áron, és ezt lefogyasztja. Ha úgy fogyasztja le, hogy közben árváltozás van, számára megvan a kártya, tehát megvan a fogyasztást lehetővé tevő segédeszköz, úgyhogy ez nem befolyásolja közben. Természetesen a következő kártyát már csak az emelt áron tudja megvásárolni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem