DR. NAGY IMRE
DR. NAGY IMRE
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Közös érdekünk nemzeti kincseink, régészeti és épített örökségünk műkincseinek védelme. Közös feladatunk az elődeink által létrehozott értékek megőrzése az utókor számára. Sokrétű, széles körű a kulturális örökség védelméről szóló törvény, s talán megbocsátják nekem, ha egy műemlékekben gazdag és azokat évtizedek óta féltve őrző város, Eger polgármestereként elsősorban az épített örökségről szólok.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ügyintézési gyakorlatával számos esetben nem tudok egyetérteni, számos problémát látok, polgármesterként számos, ebben megjelenő nehéz üggyel találkozom. Ma mégsem erről kívánok szólni, hanem a törvényalkotás nagyobb összhangjának igényéről.
Műemléki ügyben érintett ügyfél esetében három törvény előírásait biztosan figyelembe kell venni, a most tárgyalt törvény mellett az építési törvényt és a novemberben hatályba lépő közigazgatási eljárási törvényt. Mivel a hivatal szakhatóságként jelenik meg az ügyekben, mindenképp szerencsés lenne, ha ebben a funkciójában nem különülne el más építési hatóságtól, hanem működési rendjét és szabályozását tekintve egységesen jelenne meg az ügyfelek felé.
(19.00)
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az épített örökség védelme, műemlékeink felújítása nemes, nagyon fontos, ugyanakkor igen költséges feladat. Tisztában vagyunk azzal is, hogy mind az állami, különösen pedig az önkormányzati források igen szűkösen állnak rendelkezésre ezen a területen is. Amikor - helyesen - a szabályokat megalkotjuk műemlékeink védelme érdekében, mindenképpen el kell azon gondolkodni, hogy rendelünk-e több pénzt erre a feladatra annak érdekében, hogy ösztönözzük a tulajdonosokat a felújításokra. Az a gyakorlat, hogy elvárásainkat és azok költségeit előírások formájában szinte korlátlanul ráterheljük az adott ingatlan tulajdonosára, óhatatlanul ellenérdekeltté teszi az ügyfelek egy részét az egyébként általunk is támogatandó felújítások kérdésében. A forráshiány miatt pedig - valljuk be - az önkormányzatok többsége igyekszik külső tőkét bevonni a rossz állagú műemlék épületeik felújításához, ami a gyakorlatban a funkció nélküli, leromlott műszaki állapotú épületek értékesítését jelenti. Félreértés ne essék, sok esetben egyet is értek ezzel, hiszen úgy gondolom, a legfontosabb dolog az, hogy ezen ingatlanoknak mielőbb jó gazdájuk legyen, olyan gazdájuk, aki egyrészt funkcióval tölti meg ezeket az épületeket, folyamatosan használja, és a műemlékvédelem elvárásainak megfelelően újítja föl minél előbb azokat.
Egerben és sok más városban is számos jó példát láthatunk arra, hogy egy-egy igényes befektető jóvoltából igen tetemes költséggel újultak meg házak, megmutatva igazi szépségüket. A műemlék épületek jelentős része önkormányzati mellett ma már társasági, magán-, illetve - például nálunk is - egyházi tulajdonban van. Ezen értékeink megóvása érdekében közös feladatainkat akkor tudjuk jól megoldani, ha felismerjük és megfogalmazzuk a különböző érintettek, a szakma, az önkormányzatok és tulajdonosok eltérő érdekeit, és azokat egyeztetni és közelíteni tudjuk.
Törvényhozói felelősségünk, hogy a jogalkotás eszközeivel elősegítsük ennek a feltételeit. Szerintem akkor hozunk most jó törvényt, illetve lesz a mai módosítással a mostaninál jobb a 2001. évi törvény, ha a szabályozás igazodik a kialakult helyzethez, ha nem ellehetetlenítené, hanem elősegítené, hogy a különböző érdekek egyeztetése révén minél gyorsabban és minél szebben újulhassanak meg védett épületeink. Ehhez azonban mind a szemléletnek, mind a gyakorlatnak változnia kell, azért, mert változtatni kell azon, hogy ma egy műemlék iránt érdeklődő befektető - mondjuk, hogy új tulajdonos -, az azt funkcióval megtöltő partner, megismerve a rá váró procedúrát, vagy felhagy szándékával, vagy másfél-két év csúszással kalkulál minimálisan elképzelése megvalósításához.
Jó az előttünk fekvő törvénymódosítás abból a szempontból, hogy igazodik az uniós normákhoz, hogy olyan kihívásokra is választ keres, mint például az autópályák építése során felszínre kerülő régészeti emlékek védelme, illetve hogy hatékonyabb eszközöket rendel az olyan szabálytalan építkezések, rombolások megakadályozására, melyektől többször volt hangos az elmúlt években a média.
Ugyanakkor vannak a javaslatban olyan megfogalmazások, amelyek későbbi értelmezése jogvitákat gerjeszthet. Bízom benne, hogy ezek módosító indítványaink nyomán konkrétabbá, pontosabbá válnak. Magam is több módosító javaslattal éltem, ezek közül egyet szeretnék kiemelni most: ez a hivatali ügyintézési határidőhöz kapcsolódik.
Novemberben hatályba lép a Ket., a közigazgatási eljárásról szóló törvény, melynek előírásai szándékaink szerint erősen ügyfélbarát módon szabályozzák a különböző hatóságaink ügyintézési határideit, sőt az egyes, késedelmet okozó hivatalokra kártérítési kötelezettséget is rónak. Úgy gondolom, hogy ha konzultáltak jegyzőkkel, akkor van is ezektől félelem, de az is igaz, hogy mindenképpen ügyfélbarát kezdeményezésről van szó, akkor is, ha a hivatalokat ez némileg megterheli, de mindenképpen komoly felelősséget ró rájuk. Véleményem szerint sokat javítana a műemlékvédelem területén kialakult helyzeten, ha a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határidőinek szabályozását szintén a Ket. szellemében alkotnánk meg.
Meggyőződésem, hogy ebben az esetben nemcsak ügyfélbarát módon, hanem mindenképpen kedvezően járnánk el az egyes műemléki ingatlanok felújítását szorgalmazó, azért tenni és pénzt áldozni vágyó tulajdonosok, önkormányzatok, akár befektetők részére. A ránk váró közös feladatnak ez a mostani törvénymódosítás csak egy része. Bízom benne, hogy az elkövetkező időszakban a törvényi szabályozások nagyobb összhangjának megteremtésével így elérhetjük, hogy minden érintett partnerként vesz részt a megoldásban, hiszen a célunk is közös ezt illetően.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
