JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Ha a lakók nem kaptak pénzt, az elég nagy baj, hiszen azért mentem oda, hogy kapjanak, azért mentem oda, hogy intézkedjek arról, hogy akiknek a háza tönkrement, azt megoldjuk egy-két héten belül. És, ha nem haragszik, azért azt kell mondanom, hogy a polgármesterek hozzáállása ott az volt, hogy kétségkívül együttműködnek.
Önnek tudnia kell, akik hallgatják, figyelemmel kísérik a mai napi parlamenti vitát, azoknak pedig szeretném elmondani, hogy a kormány közvetlenül nem ad pénzt senkinek, a kormány az önkormányzatoknak ad pénzt, és az önkormányzatok fizetik ki a károsultaknak. És ugyan nem tudom, hogy jól értettem-e, amit mond, de úgy tűnik nekem, mintha az az ön számára nem lenne elfogadható, hogy az önkormányzatok csak úgy kaphatnak pénzt, ha az állampolgárokkal rendesen elszámolnak, ami azt jelenti, hogy az állampolgárok káráról számlát köteles felmutatni, és ennek a számlának az értékét fizeti ki az önkormányzat.
Ha ön arra gondol, hogy szokjunk le arról mint kormány, hogy csak számla ellenében és csak pontos elszámolás mellett fizetünk ki bármit - úgy, ahogy látom, bólogat, tehát ez a szándéka -, akkor azt kell mondanom, hogy ez nagyon meglepő nekem itt ebben a Házban, hiszen úgy tudtam, hogy ez a törvényesség fellegvára, amiről meg ön beszél, az egy táskás kifizetés; ami bizonyos körökben ma is szokás, de ön is tudja, hogy önnek volt kollégáját ezért nagyon súlyos büntetőeljárás alá vonták, aki különben tisztségviselő volt, és ezzel a dologgal próbálkozott, ha jól értettem abból, amit annak idején itt elmondott.
Vagyis szeretném önnek leszögezni: az, hogy a kormány gyorsan döntött, megfelelő mértékű kárenyhítésről döntött, és egy kipróbált, bevált utólagos elszámolási rendszer mellett a lakosok mindegyikének biztosít kárenyhítést, szerintem ez rendben van. A lakosok a polgármesteri hivatalokon keresztül kaphatnak pénzt. És szeretném önnek mondani, hogy számla nélküli pénz pedig nem volt és nem lesz.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem