DR. BARTHA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BARTHA LÁSZLÓ
DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben sűrűn hallunk hétfő délutánonként különböző meseszámokkal ihletett bejelentéseket. Ezek között az egészségügy, talán mondhatjuk azt, kiemelt helyet kapott. Azt hallottuk ebben a néhány javaslatban, hogy például az esélyegyenlőség milyen fontos a miniszterelnök úr számára, és teremtsük meg az egyenlő hozzáférés lehetőségét minden magyar állampolgárnak a különböző diagnosztikai terápiás beavatkozásokhoz.
(Az elnöki széket dr. Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Volt egy másik nagyon fontos, egyébként támogatandó mondat, amely a daganatszűrésről szólt, arról, hogy minél több honfitársunk életét próbáljuk meghosszabbítani, és próbáljuk meg a daganatos betegségek számát csökkenteni Magyarországon. Ez egyébként egy támogatandó kör, azt kell mondanom, hogy nincs olyan képviselő ebben a Házban, aki ezeket a kérdéseket ne támogatná. Az egy más kérdés, hogy talán nem illik három év kormányzás után a harmadik kormányprogramot bejelenteni a Házban, hanem meg is kellene valamelyiket már csinálni lassan.
Ugyanakkor azt látjuk, azt halljuk, hogy megnyílik Budapesten Magyarország második PET-centruma, egy olyan centrum, amely rákbetegségeket, daganatos betegségeket tud vizsgálni, azokat a legpontosabban szűrni, és megmondani a kórtant, a kórokot. Csak hát van egy kis probléma ebben az ügyben, hiszen itt, ha a hírek nem tévesek, akkor 250-300 ezer forintba kerülne egy betegnek a vizsgálata. Ez a tény, ha ezt ténynek tekinthetjük, nagyon ellentmond a miniszterelnök bejelentéseinek, mert itt sem az esélyegyenlőséget nem látom, sem azt nem látom, hogy ezzel a daganatos betegek száma csökkenne, hiszen mint tudjuk, ennek a körnek nincs meg ez a forrása.
A kérdésem tehát az lenne a miniszter úrhoz, hogy csak egy bejelentés volt, vagy kíván tenni valamit a kormány. Igaz-e a 250-300 ezer forint? - főleg úgy, hogy a hírek alapján (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) részben állami beruházás ez a PET-centrum.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem