JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Abszolút egyetértek önnel abban, hogy a falfirkálók tettükkel nemcsak a városképben okoznak kárt, hanem komoly vagyoni hátrányt is okoznak azoknak, akiknek a magántulajdonú házait kipingálják - ha mondhatom így. Ezért az, amiről ön beszélt, hogy Újbuda önkormányzata a graffitimentesítés érdekében milyen projekteket indít, önmagában is dicséretes, és ahol jelentkeznek a falfirkák - hiszen nem általános ez, hanem a város egy-egy helyén jelennek meg jobban -, ott ez igazán példamutató.
A Belügyminisztérium kimondottan az önkormányzatoknak címzett, az önkormányzatok közbiztonsági, bűnmegelőzési koncepciói - egy hosszabb távú komplex megvalósítás - támogatására már 2003-ban is írt ki pályázatot, de szeretném önnek elmondani, hogy olyan pályázatunk is van - a nagyvárosok közbiztonsági, bűnmegelőzési programjainak támogatására kiírt pályázat -, amely 2005. június 17-ével zárul le. A Belügyminisztérium Bűnmegelőzési Központja úgy gondolja, hogy ez anyagi alapja lehet a falfirka elleni fellépéseknek. Ez civil szervezetek közreműködésével működik az önök kerületében is, elsősorban a polgárőrséggel karöltve. Tisztelettel felhívom a figyelmét, hogy erre június 17-ig lehet pályázni, és nagyon bízunk benne, hogy az önök önkormányzata is pályázik.
Emellett érdekességként szeretném elmondani, hogy olyan programunk is van, éppen a XI. kerületben, ahol a ház graffitimentesítésére úgy kerül sor, hogy három közmunkabüntetésre ítélt volt graffitiző bevonásával folyik a munka, nagyon érdekes társadalmi tapasztalatokkal, amiket két percben nem tudok ismertetni, de mindenképpen figyelemreméltók. Természetesen támogatjuk ezt a dolgot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem