DR. KOLBER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Balaton a balatoniaké, az országé, a vendégeké. Az önálló Balaton régió egyik olvasata az, hogy éljen jobban a Balaton régió, legyen több pénze. Nos, az elmúlt időszakban a fejlesztési források egyértelműen növekedtek, nem beszélve az olyan megafejlesztésekről, mint például az M7-es autópálya, amelyre 170 milliárd forintot költünk.
Dr. Sütő László, Marcali város polgármestere a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, jelzem, december eleje óta, tehát hat hónapja. A Balaton Fejlesztési Tanács tagja volt 2002 óta, a tanács állandó meghívottja volt négy évig, rendszeresen eljárt, ismeri a Balaton ügyét, kistérségi elnök, megyei közgyűlési tag, a Balaton Szövetség elnökségi tagja, de nem akarom folytatni tovább. Nem ezért jelöltük, nem ezért választotta meg a Balaton Fejlesztési Tanács (Dr. Kovács Zoltán: Hanem azért, mert szocialista polgármester.), beleértve nem csupán szocialista, hanem fideszes polgármestereket is, hanem azért, mert Sütő László alkalmas erre a feladatra.
Jelzem, korábban Bóka István is volt a tanács elnöke a fideszes kormány idején, fideszes polgármesterként (Dr. Kovács Zoltán: Balatonfüredi!), Balatonfüred városának polgármestere nyilván ugyancsak leterhelt. És abban bízom, hogy mindez a kérdés nem azért merült föl, ami esetleg vitaként fölmerült a képviselő úr és a Balaton Fejlesztési Tanács között, nevezetesen, hogy legyen-e motorcsónak a Balatonon, engedélyezhető-e motorcsónakok üzemeltetése a Balatonon, mivel a Balaton Fejlesztési Tanács ezt egyhangúlag nem támogatta, ugyanúgy, ahogy a Balaton Szövetség sem, vagy a Regionális Idegenforgalmi Bizottság sem támogatta.
Summa summarum, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Balatonért dolgozik, a Balatonért eredményesen dolgozik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem