HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Miniszter Úr! Természetesen nem azért tettem föl ezt a kérdést - egyébként én a Balaton Fejlesztési Tanácstól egy tanulmány elkészítését kértem, ugyanúgy a Regionális Idegenforgalmi Bizottságtól is. Mind a két testület megtagadta. Szerintem nem jól tették, de nem ezért tettem föl ezt a kérdést. Amikor Bóka István volt a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, akkor ő egy kisebb település polgármestere volt, és kitűnően ellátta a feladatát, hiba nélkül látta el a feladatát.
Csak hogy a balatoni polgármesterek érdekeit vagy sérelmeit egy kicsit megvilágítsam, azért az furcsa, hogy a rendelkezésre álló pénzből - ami akármennyi, akkor is szűkében vagyunk - Marcali és környéke, egy víztározó kapott egy olyan tanulmány elkészítéséhez ötmillió forintot, ami látszólag nem nagy összeg, de amit azért el tudtunk volna költeni a Balaton környékén vagy a Balaton mellékén is.
Az a kérdés lényege, hogy ha a forrásokról való döntés előkészítésében és a végrehajtásban balatoniak vesznek részt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), közvetlen Balaton-partiak, az sokkal inkább szolgálja a Balaton érdekeit, mint ha egy távolabbról kinevezett polgármester végzi azokat. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem