KOZMA PÉTER

Teljes szövegű keresés

KOZMA PÉTER
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mint az ön előtt is ismert, végső stádiumába került a nyíregyházi EKO Kft. végelszámolása, olyannyira, hogy az elmúlt napokban mintegy 400 dolgozó kapta meg a felmondását. Ez azt jelenti, hogy 400 család jövője, kereseti lehetősége több mint bizonytalan. Mondom ezt azért is, mert valószínűleg csak idénymunkára és csak 150 fő foglalkoztatása fog megtörténni a jövőben.
Ugyanígy bizonytalan több ezer mezőgazdasági kistermelő jövedelme, illetve jövedelemkiegészítése, hiszen ők ennek a nagy múltú, negyvenéves múlttal rendelkező, a megye legnagyobb feldolgozó üzemének a beszállítói is voltak.
A kormányzati elképzelések szerint a gyár feldarabolásra kerülne, a gépek más telephelyeken, három telephelyen kerülnének további üzemeltetésre, úgy, hogy bizonyos vállalkozói körök kerülnének feltőkésítésre, és vásárolnák meg a gépeket. Történne mindez azért, mert a hivatalos indoklás szerint az Európai Unió szabályai szerint tilos állami támogatást nyújtani. Ez azonban annyira nem igaz, hogy az Európai Bizottság 1994-ben részletesen szabályozta, majd 1997-ben átdolgozta azt a kormányoknak szóló iránymutatást, amely szabályozza, hogy milyen esetben lehet állami támogatást nyújtani a nehéz helyzetbe került vállalatoknak. A közösség iránymutatása a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról című iránymutatás nem tiltja, hanem kifejezetten konkrét feltételekhez köti az egyes vállalatok, akár egy konzervgyár támogatását.
Az eddigi eseményekből arra lehet következtetni, hogy kormány nem kíván ezen a módon segíteni a konzervgyáron, ezért kérdem miniszter urat, miért kerül sor és milyen feltételek alapján a konzervgyár szétdarabolására. Egyes vállalkozások milyen feltételekkel kapnak segítséget? Miért nem kívánják állami támogatással segíteni az EKO Kft.-t? És végzetül: kinek az érdekeit szolgálja ezen eljárás?
Köszönöm szépen, és várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem