DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A jaltai konferencia hírnevét még hat évtized elmúltával is beárnyékolják a hiányos ismeretek és a pártos torzítások. Bizonyára jót tenne, ha a témát újragondoló értékelés teljes címe így hangzana: “A jaltai nyilatkozat megszegése, majd megtartatása következtében ment csődbe a Szovjetunió, szabadultak fel a rab nemzetek, és esett széjjel a történelmi orosz birodalom.” Az okok és okozatok kibogozhatók, hogy azután a káros misztériumok eloszoljanak.
Nem szerencsés, amikor az időnként feltámadó lelkiismeret-vizsgálat és a hiányos tudás olyan parabolákat képes szülni, amelyekben összemosódnak merőben ellentétes események, például az 1939-ben megkötött Ribbentrop-Molotov-paktum és az 1945. évi jaltai nyilatkozat. Pedig szembeszökő az ellentét. A korábbi Ribbentrop-Molotov-szerződés zsákmányoló kapzsisággal a Szovjetuniónak adta Lengyelország keleti részét, a három balti országot és Finnországot. Ezzel szöges ellentétben az elkövetkezendő jaltai egyezményben az aláíró nagyhatalmak garantálták a megszállt országokban az emberi szabadságot és a demokratikusan megválasztott kormányzást.
A következmények is különbözően alakultak. Egyrészről a német-szovjet szerződést elsodorta a háború. Másrészről a jaltai szerződést megszegő Szovjetunió rákényszerült annak betartására. Az tény, hogy ehhez kellett a nyugati szövetségesek négy évtizedes erőfeszítése és felfegyverkezése a NATO keretein belül. Tehát a történelem Jaltára fogyatékosságai ellenére mégsem az elárulás, hanem a szavatartás szimbólumaként emlékezhet.
Azért szándékozom a témával foglalkozni 2005-ben, mert Magyarországot megint áthatja a Jaltát is oly tartósan körüllengő hiedelem: a kiszolgáltatottság, a bizalmatlanság és a borúlátás kísértete. Ugyan mi okozza az önkorbácsolásra való hajlamot és az önbizalom hiányát? Hogy van az, hogy lehetőségei, képességei és potenciálja ellenére Magyarország messze maga mögött marad?
A válaszok gyökerei hasonló mélységekbe nyúlnak és hasonló forrásokból táplálkoznak, mint a jaltai egyezség princípiumait kétségbe vonó és hatásosan lejárató rágalmak és cinizmus. Hol van már az 1956-os forradalom és szabadságharc összefogása és bátorsága? Hová lett 1945 bölcs és elszánt nemzedéke, amelyik a szovjet katonai megszállás alatt példaértékű választásokra volt képes, és amely döntő többséget szavazott a polgári nemzeti politikának? Ezt méltatta akkor a “demokrácia fellegváraként” vezércikkben a New York Times. Mégis az elkövetkező négy és fél évtizedes kommunista diktatúra 1945 és 1956 szellemétől való félelmében el akarta feledtetni a szabadság és a demokrácia lelkületét azáltal, hogy táplálta a Jaltáról terjesztett tévtanokat.
Közben a nyugati országokban nemritkán belpolitikai labdaként a jaltai nyilatkozat ködösítése akarva-akaratlanul játékszere lett a történelemtorzító törekvéseknek. Úgy emlegették Jaltát, mint azt a nemzetközi szerződést, amelyik legitimálta a Szovjetunió érdekszférájában a kommunista pártdiktatúrát. Pedig eredetileg 1945-47-ben Magyarországon a jövőkép a szuverenitás volt, nem pedig a szovjet érdekszféra. Megismétlődtek ugyan a nemrég befejeződött háború árnyékában, a megszállás valóságában a rituális köszönetnyilvánítások a felszabadító szovjet hadseregnek, a közvéleményt, a nemzetközi szféra és a külpolitika ügyeit áthatotta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a békekötésre készülés és az ország szuverenitásának visszaszerzése 1947 nyár végére.
Köszönöm, elnök úr. Két további estén ezt folytatom. Köszönöm.
