FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tavaly ősszel a textil- és ruházati, valamint a bőr- és cipőipar súlyos helyzetének enyhítése érdekében országgyűlési határozatot alkotott a tisztelt Ház. Az országgyűlési határozat megfogalmazta többek között, hogy a közbeszerzési gyakorlatban biztosítani kell a hazai gyártók esélyegyenlőségét. Az elmúlt időszakban megállapíthattuk, hogy legalábbis a közbeszerzés tekintetében nem látszik a kormányzat munkája, intézkedése ezen a téren.
Amikor a gazdasági bizottságban a kormány erről számot adott, akkor azzal érveltek, hogy nem lehet előnyben részesíteni a hazai gyártókat. Az országgyűlési határozat pontosan fogalmaz; nem előnyben kívánja részesíteni a hazai gyártókat, hanem azt kívánja elérni, hogy a hazai gyártók a külföldiekkel szemben ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. Sajnos, az eddig eltelt időszak néhány eseménye azt bizonyítja, hogy a határozat ellenére ez a gyakorlat mégis így folytatódik. Miután a kormány nem tett központi intézkedéseket, a minisztériumok maguk sem tartják be az országgyűlési határozatban foglaltakat, tehát nem biztosítják a hazai gyártók esélyeit.
Hogyan valósul ez meg, és mi alapján bizonyítható? Leginkább úgy, hogy a közbeszerzési pályázat már olyan keretek között fogalmazódik meg, amit a hazai gyártók nem tudnak teljesíteni. Például a pályázati kiírásoknál olyan műszaki leírást adnak meg, amely egy-egy nyugati ország gyártóját, konkrét termékét preferálja, arra szabva határozták meg a pályázat kiírását. Olyan elvárt anyagokat fogalmaznak meg, amelyek a hazai gyakorlatban nem szerezhetők be, vagy legalábbis korlátozottan szerezhetők be. Amennyiben mégis sikerül beszerezni a hazai gyártónak ezt az anyagot, elkészíteni a termékét, kalkulációt készíteni, intézkedni az engedélyezés érdekében, akkorra gyakorlatilag a pályázatot már rég be kellett volna nyújtani, egy hónap sem áll erre rendelkezésre. Ugyanez vonatkozik az anyagokat követően az elvárt technológia esetében is, ahol az átfutási idő még hosszabb.
(22.50)
Amennyiben pedig a hazai gyártó még mindennek eleget tud tenni, és az ár is kedvezőbb - ami egyébként a nyugati gyártók esetében általában beigazolódik -, akkor a hazai gyártót egyszerűen kizárják a pályázatból, és előnyt biztosítanak a külföldiek számára.
A Belügyminisztérium esetében a cipő tekintetében az első ilyen pályázat az országgyűlési határozat óta nagyon kedvezőtlennek bizonyult, hiszen amikor ez év elején a Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál a határőrség részére speciális bakancs szállítására írtak ki pályázatot, akkor ismereteim szerint mindazok beigazolódtak, amiket én az előbb általánosságban megfogalmaztam. Úgy gondolom, hogy ez a gyakorlat nem követhető, érvényt kell szerezni az országgyűlési határozatban foglaltaknak. Mert mi is történik így, ha a nyugati gyártókat hozzuk előtérbe? Az azt jelenti, hogy veszélybe kerülnek a hazai cégek, amelyekre pedig rendkívüli módon szükség van, sokszor, ha más tekintetben nem is, de legalább a foglalkoztatás szempontjából.
A kormányzat megfogalmazza, hogy csökkenteni kell a magas munkanélküliséget, a költségvetés hiányát, a tárcák általában anyagi gondokkal küzdenek, ugyanakkor egy-egy ügyintéző, egy-egy hivatal mindezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyva egészen más gondolatok mentén fogalmaz meg egy-egy ilyen közbeszerzési pályázatot, amit a hivatali eljárás során a fölöttes szervek, személyek jóváhagynak.
Én kérem a kormányzatot, ebben az esetben konkrétan a Belügyminisztériumot, hogy vizsgálják felül, hogyan történhetett ez a konkrét pályázat esetében, amit említettem, és kérem a tárcát, hogy intézkedjenek egyrészt abban az esetben, hogy itt mi történt, és azt szankcionálják, másrészt pedig intézkedjenek, hogy a továbbiakban ilyen gyakorlat ne történjen, és a jövőben a Belügyminisztérium is az országgyűlési határozat szerint járjon el a pályázatok esetében. (Dr. Horváth János tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem