GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Nem fogok messzire visszamenni. Nem fogom azokat az adatsorokat elmondani, amelyek úgy 15-16 évvel ezelőtt, '89 után változást hoztak ebben az országban a munka világát érintően. Nem fogom mély elemzés tárgyává tenni azt, hogy annak idején 5,2-5,3 millió ember dolgozott ebben az országban, majd a rendszerváltást követően ez mértékadó módon csökkent, 4 millió alá.
Azt sem fogom mondani, hogy az előző ciklus időszakában mennyivel dolgoztak kevesebben, mint jelen pillanatban. Nem, nem azt fogom mondani, hanem azt fogom mondani, amiről ez a négy törvényjavaslat szól, és amiért ez a négy törvényjavaslat fontos, bár teljes körű és globális megoldást nyilván nem nyújt, de fontos azért, mert esélyeket, lehetőségeket teremt arra vonatkozóan, hogy a munka világában minél többen találhassák meg a helyüket.
A foglalkoztatás tekintetében egyébként látható, érzékelhető, mondjuk, az elmúlt 4-5 év folyamata, ami, ha nagyon durván akarnánk fogalmazni, akkor úgy mondhatnánk, hogy kisebb pulzálással stagnálást mutat. Ha valóhűbb képet akarunk mutatni, akkor azt mondhatjuk, hogy 2001-ről 2002-re csökkent, 2002-ről 2003-ra nőtt a foglalkoztatás, majd 2003-ról 2004-re pedig egy stagnálás következett be.
Összességében, ha a munkaerőpiacot elemezzük, akkor nyilván látható és tudható mindegyikünk által, hogy nem egyelemű; nem csakis a foglalkoztatásról szól, de nem is csak a munkanélküliségről, hanem legalább ilyen értelemben az inaktivitásról is. Ha ezt a három tényezőt egymás mellé helyezzük, akkor időben láthatjuk azt, hogy Magyarországon az elmúlt három esztendőben a foglalkoztatottság növekvő vagy stabilizáló jelleget képvisel, a munkanélküliség tekintetében enyhe növekedés tapasztalható, ami lényegesen kevesebb, mint az európai uniós átlag, az inaktivitás tekintetében pedig egy mértékadó csökkenés következett be, ami igen pozitív, hiszen egyre több ember keresi a helyét és a lehetőségét a munka világában; vagy ha éppen nem a munka világában találja meg, akkor a munkaügyi regiszterekben, amivel egy lépéssel már közelebb van, hiszen itt kaphatja meg az esélyét és a lehetőségét annak, és a támogatásokat ahhoz, hogy a későbbiekben dolgozhasson.
A gazdaság tisztítása meggyőződésem szerint elengedhetetlen. A tisztességes versenyhelyzet kialakítása nélkülözhetetlen. Ha egy adott országban, legyen az Magyarország vagy bármely más ország, nagyon sokan a helyzetükkel akképpen élnek vissza, hogy nem fizetik meg azokat a kötelezettségeiket, amelyeket meg kell fizetni, mások pedig, jóval többen, ezt megteszik, akkor azok, akik ezt megteszik, nyilván hátrányos helyzetben vannak, nem azonosak a versenypozicionális helyzetek. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy minden olyan intézkedés, amely az irányba halad, hogy ezt a versenyhátrányt kiegyenlítse, azonos versenyhelyzetet teremtsen, jó ügyet, jó célt szolgál. Ilyen értelemben nem csakis a feketefoglalkoztatás elleni direkt harc - leginkább az -, de akár az itteni törvénytervezetek keretei között megfogalmazott alkalmi munkavállalás keretei között történő legitim foglalkoztatás is segíthet e tekintetben.
Ami az én személyes véleményem, az az, hogy talán ma Magyarországon a munkaügyi szféra tekintetében, és általában a munkát vállalni kívánó emberek viselkedésében a legnagyobb hiányosság az, hogy az a fajta intenzív állásfeltárási és -keresési magatartásforma még nem honosodott meg, ami gyakorlatilag utolérhetővé teszi a meglévő álláshelyek feltárását. A képviselőtársam itt az előző gondolataiban pont arról szólt, hogy milyen nehéz a helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de ugyanígy mondhatni ezt Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, Nógrád megyére és még néhány halmozottan hátrányos helyzettel bíró térségre. De azt gondolom, hogy ha egy adott országban időről időre 80-100 ezer fő között van azoknak a munkahelyeknek a száma, amelyek jelen vannak, amelyek utolérhetőek, akkor nemcsak arról kell beszélni, hogy van-e lehetőség vagy nincs, hanem arról is, hogy van-e mobilitás vagy nincs. Magyarországon a munkavállalás érdekében tett mobilitási hajlandóság 1-2 százalékpontos, jóval kisebb, mint Európában, bár ott sem túl nagy, és még kisebb, mint, mondjuk, az Amerikai Egyesült Államokban.
Persze, ez nyilvánvalóan helyzetünkből is fakad, hiszen tudjuk azt, hogy sokkal nehezebb mobilnak lenni akkor, ha a kis távolságok leküzdése tekintetében is mértékadó különbségek vannak, mondjuk, az ingatlanok árában és egyéb más tényezők tekintetében. De mégis azt mondom, a kistérségek vonatkozásában, megyén belüli munkavállalás tekintetében van mozgástér és van lehetőség. A legfontosabb az, hogy azok, akik munkát akarnak vállalni, munkavállalási készséggel és munkavállalási képességgel is rendelkezzenek.
Ezek a törvénytervezetek, amelyek előttünk vannak, nagymértékben ennek a gondolkodásnak a kialakulását segítik elő. Nyilván a cél nem lehet más, csak egy: minél többen legyenek ebben az országban azok, akik hozamot termelnek, hozamot állítanak elő, és természetesen tisztes jövedelemből élik az életüket. Hiszen ők a garancia, ők adják meg a lehetőségét annak, hogy tisztes szociális ellátórendszerek működjenek, és minden egyéb más, ami a normális élethez szükségszerű.
Hallgatva az előttem megszólalók bizottsági vélekedését, néhány gondolatot azért ehhez is szeretnék hozzáfűzni. Amikor öt bizottság megtárgyalta a témát, akkor látható volt - nem véletlenszerű, a téma fontosságának is szól -, hogy ellentmondásos vélemények is nyilván felszínre kerülnek. Balsai úr megfogalmazta aggályait, de már az előbb próbáltam érinteni, hogy nem csak és kizárólag munkanélküliség, hanem foglalkoztatás és inaktivitás is van a munka világában. Így együtt, e három kérdéskör kezelése sokkal hűbb képet ad arról, ami a magyarországi folyamatokat jellemzi.
A másik oldalról nézve talán a bizottsági üléseken elhangzott szót is másféleképpen értelmezzük, mert én például, Balsai úr mellett ülve, úgy értelmeztem helyettes államtitkár asszony szavait, hogy a hozandó intézkedések a foglalkoztatás enyhe bővülésével párosulhatnak, hiszen legitimizálnak bizonyos folyamatokat; a munkanélküliség tekintetében nem valószínű, hogy eredménnyel párosulnak, mármint hogy csökkenést hoznak. Igen, azt gondolom én is, hogy a helyettes államtitkár asszony abszolút helyesen fogta meg ezt a kérdést, hiszen alapvetően ezen intézkedéseknek a foglalkoztatás tekintetében lehet kihatása, és a célunk is elsődlegesen ez, hogy minél több ember váljék foglalkoztatottá, és ha lehet, akkor minél több ember tisztességes jövedelemből élje az életét.
Egyébként mintegy plusz 4 milliárd forint az a pénzeszköz, amely az új konstrukció keretei között megérinti azokat, akik ellátásban részesülhetnek. Eddig, ha emlékképeim nem csalnak meg, akkor az átlagos munkanélküli-segély összege mintegy 37 ezer forint volt. Most a maximumösszeg meghaladja a 68 ezer forintot, a minimumösszeg a 34 ezer forint feletti értéket képviseli. Azt gondolom tehát, hogy nem kárvallottjai vannak ennek a rendszer-átalakításnak, hanem alapvetően haszonélvezői, ráadásul olyan haszonélvezői, akik motiváltak a tekintetben, hogy mihamarabb a foglalkoztatottság színpadára lépjenek, és ők is munkavállalóként jelenjenek meg a munkaerőpiacon.
Amit Mádi László képviselőtársam is említett, részben én is úgy gondolom. Azt hiszem, hogy nem csak törvényi intézkedések szükségesek ahhoz, hogy foglalkoztatásbővülés következzen be. Természetszerű, hogy gazdasági környezetformálásra van szükség. Természetszerű és törvényszerű, hogy a területfejlesztés tekintetében növekvő decentralizált pénzekre és sok minden egyéb másra van szükség.
Azt gondolom, hogy ez a kormány ezt az utat járja, e tekintetben pedig az eredmények nyilván előbb vagy utóbb meg is mutatkoznak. Az előbb már megtörtént, hiszen foglalkoztatásbővülés következett be ebben a három esztendőben, az utóbb pedig, úgy gondolom, folyamatában az elkövetkezendő években meg fog erősödni, és további foglalkoztatásbővülésekkel fog párosulni.
Magukról a törvénytervezetekről néhány gondolatot. Ez a négy javaslat gyakorlatilag felölel 14-15 esztendőt, hiszen van olyan javaslat, amely az 1991. évre nyúlik vissza, ez a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló IV. törvény, és van olyan, amely a tavalyi esztendőre vonatkoztatható, a 2004-ben született prémiumévek törvényével foglalkozik.
(10.40)
A foglalkoztatás elősegítéséről szóló törvény kapcsán, ismétlésekbe nem bocsátkozva, csak még egyszer rögzítve azt szeretném megerősíteni, hogy a legfontosabb a foglalkoztatottság minél magasabb szintje, mindezek mellett a munkanélküliség lehetőség szerinti kézben tartása és az inaktívak számának a mértékadó csökkenése. Egyébként, még egyszer hangsúlyozom, ma Magyarországon az európai átlaghoz képest akár a foglalkoztatottságot nézzük, akár a munkanélküliséget, ez viszonyítottan alacsonynak mondható. Magas az inaktivitás, még úgy is, hogy több mint 100 ezer fővel csökkent az elmúlt három esztendőben.
A legnagyobb baj az, hogy a munkaerőpiacról kikerülők, vagy éppen a munkaerőpiacra be sem kerülők hogyan és miképpen tudnak abba a helyzetbe kerülni, hogy lehetőséget kapjanak. Nyilván a kikerülők úgy, hogyha minél hamarabb vissza tudnak kerülni, a be sem kerülők pedig úgy, hogyha olyan folyamaton haladnak keresztül, amely az ő versenypozicionális helyzetüket segíti képzési, egyéb más folyamatokon keresztül. A munkára való ösztönzést meggyőződésem szerint fokozni kell, ez pedig az álláskeresési támogatások működtetésén keresztül és a majdani álláskeresési támogatásból kiesők esetében az álláskeresési segély biztosításán keresztül is fokozható.
Azt hiszem, hogy ezek azok a támogatási rendszerek, amelyek különféle bónuszokkal ellátva nem ellentmondásos helyzeteket teremtenek, hiszen ha valaki él azzal a bónuszával, hogy a járadék folyósításának időszakában elhelyezkedik és a hátralévő összeg felét igénybe veszi, akkor az nyilván elveszíti azt a jogosultságát, ami arról szól, hogy hogyan és miképpen tud a későbbiekben visszajönni, tehát neki új alapot kell teremteni arra, hogy újólag a munkaügyi ellátórendszerekbe vissza tudjon jönni. Ezért megfontolt lépésként kell kezelni azt, hogyan és miképpen él a lehetőségeivel.
De a lehetőségek tekintetében sokkal inkább arról szeretnék szólni, ami a szakmai felkészültség és a munkaerőpiac igényeinek az összefüggésrendszerében helyezhető el. Azt gondolom, hogy ma Magyarországon a felnőttképzés tekintetében nem felhőtlen ez a viszonyrendszer. A szakmai képzések tekintetében a munkáltatói érdek-képviseleti szervezetek vagy épp köztestületek bizonyos értelemben azt fogalmazzák meg, hogy a képzésben részt vevők nem minden tekintetben felelnek meg az ő elvárásaiknak. Nyilván tehát érdemes és célszerű a tekintetben gondolkodni, hogy ezt a fajta szinkronitást hogyan lehet a legerősebbé tenni, hogyan és miképpen kell bevonni ezeket a köztestületeket, a gazdálkodói érdek-képviseleti szervezeteket annak érdekében, hogy a felnőttképzés vonatkozásában is a munkaerőpiacnak való egyértelmű megfelelés jellemezze a képzés rendszerét.
A másik oldalról nézve az érdemlegességet megteremteni arra, hogy a munkaügyi ellátórendszerekben jelen lévők a felnőttképzésben motiváltak legyenek részt venni. Nyilván ez csak akkor fogható meg, ha a keresetpótló támogatás, juttatás összege elégséges ahhoz, hogy kellő motivációs alapot teremtsen. Nem véletlenszerű, hogy itt a minimálbér 60 százalékos nagyságrendjében fogalmazzuk meg ennek a keresetpótló támogatásnak az összegét, ami közel 10 ezer forinttal több, mint a korábbiakban volt. És aki nem kap adott esetben álláskeresési támogatást, az ő esetében is mérlegelési jog alapján adható ez az összegszerűség.
Az álláskeresési támogatásról néhány gondolatot. A legfontosabb az, hogy mindenki abba a helyzetbe kerüljön, hogy egyrészt tisztes ellátásban részesüljön, hiszen biztosítási alapon is működik a rendszer, másrészt pedig olyan háttérrel, motivációs háttérrel ruházkodjék fel, amely minél hamarabb a rendszerek elhagyását alakítja ki. Négy éven belül minimum 365 nap munkaviszony megléte szükségszerű, 1 járadéknap juttatásához 5 nap munkaviszonynak kell lennie ahhoz, hogy valaki jogosultságot szerezzen. Minimum 73, maximum 270 nap az az időtartam, amit el lehet tölteni a munkaügyi regiszterben.
A korábbi átlagkereset 60 százaléka, és mint ahogy említettem, minimum a minimálbér 60 százaléka, maximum a minimálbér 120 százaléka az az összeg, amelyik jellemzi az ellátás összegét. A legfontosabb, hogy az ellátás időszakában, magyarul az álláskeresési támogatás időszakában, ha van mód rá, akkor az állás feltárását tegyük meg, ha nincs, akkor a helyzetbe hozást alapozzuk meg. Azt gondolom, hogy ezt megfelelő módon elősegíti a felnőttképzési törvény keretei között hozott intézkedések sokasága.
A munkaerőpiachoz való igazodás tekintetében már néhány gondolatot megfogalmaztam, ezért inkább arról beszélnék, hogy a felnőttképzési normatíva átalakítási rendszere hogyan és miképpen működne elképzelésünk szerint. Nyilván úgy, hogy a hátrányos helyzetű rétegek tekintetében még exponáltabb támogatási rendszert alakít ki. Példaként az 50 év felettiek esetében a második szakma ingyenessége megfogható, de természetesen ennek alapvető feltétele az, hogy legyen garantált munkahely. Fontos, hogy a szomszédos államokban élő magyarok versenyképes tudásának megszerzését segítő támogatás akár a képzés, akár a technikai feltételrendszerek szemszögéből nézve adottá válik. A Munkaerő-piaci Alap felnőttképzési keretének 5 százaléka erre rendelkezésre áll.
Fontos az is, hogy támogatásban részesülhetnek azok a nem magyar állampolgárok, akik letelepedési engedéllyel vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. És legalább annyira fontos az is, hogy ne csak tanfolyamokon vegyenek részt az emberek, hanem sikeres vizsgákat is tegyenek, mert a sikeres vizsgák alapozzák meg azt, hogy kellő tudással is bírjanak, olyan tudással, amelyre a munkaerőpiacnak igénye van.
A hátrányos helyzetűek segítése célprogram: a regionális átképző központok ebben, azt gondolom, hogy intenzívebb szerepet tudnak vállalni, mint a versenyszféra képviselői. Nem véletlenszerű, hogy a kormány akképpen gondolkodik, hogy ezen államinak tekinthető feladatok törvényszerűen és természetesen a regionális átképző központok hatáskörébe kerüljenek vagy ott erősödjenek meg.
Az alkalmi munkavállalás dolgáról már említést tettem, ezért itt is csak címszavakban való összegzést teszek. Fontos, hogy akár a természetes személy munkáltatónál, akár a kiemelten közhasznú szervezet keretei között legyen mód és lehetőség erre a foglalkoztatási formára. Maximum 200 nap évente. A munkanélküli-ellátás, az álláskeresési támogatás megszerzéséhez gyakorlatilag ez a 200 nap már kellő biztonságot jelent.
A munkaszerződés, az alkalmi munkavállalás ugyanazon munkáltatónál tiltott dolog. Tiltott dolog is kell hogy legyen, hiszen egyéb esetben, azt hiszem, helytelen utat járnánk. Nagyon fontos, hogy a külföldi személyek esetében a mezőgazdasági szezonális munkák tekintetében maximum 60 nap/éves munkavégzési lehetőségre mód van. És az is nagyon fontos, hogy az alkalmi munkavállalás keretei között a közteherjegy, ami a munkaadót terheli, háromnegyedének a leírhatósága megjelenik.
Utolsó gondolataim a prémiumévek programjához illeszkednek, ami arról szól, hogy a nem költségvetési fenntartású munkáltatókra is kiterjeszti a munkaviszonyból való fokozatos távozás lehetőségét, ha 25 év munkaviszony rendelkezésre áll, 3 évnél közelebb van a nyugdíj előtti időponthoz és napi 4 órás részmunkaidőben történő foglalkoztatásról szól a történet. És ezt akképpen teszi, hogy nyilván a részmunkaidős foglalkoztatás keretei között a kereset kevesebb, de a nyugdíj nem csökken, hiszen a Munkaerő-piaci Alapból az összes járulék megfizetésére sor kerül majd.
Úgy gondolom tehát, hogy ezen törvénytervezetek mind-mind azt szolgálják, hogy a munka világában olyan folyamatok zajlódjanak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), amelyek a foglalkoztatás bővülésével párosulnak, és a munkanélküliséget kézben tartják, az inaktivitás mértékét csökkentik. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy ezen törvényjavaslatokat önök is támogassák.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
(10.50)
