MOLNÁR JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR JÓZSEF
MOLNÁR JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a lehetőséget. Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság május 30-ai ülésén tárgyalta a napirendeket, a törvényjavaslatokat.
Összességében elmondható, hogy a törvényjavaslatok fő célkitűzéseivel a bizottság egyetértett, amit tükröz az is, hogy a szavazások során ellenszavazat nem született. A vitában elsősorban kérdések hangoztak el, amelyek az előterjesztők részéről megválaszolásra kerültek.
Ezek közé a kérdések közé tartozik a foglalkoztatás elősegítéséről szóló törvény kapcsán, hogy milyen a költségvetési kihatása a módosításnak, és hogy a megfelelő forrás rendelkezésre áll-e, vagy például a felnőttképzési törvény módosítása kapcsán olyan kérdés hangzott el, hogy vajon biztosítható lesz-e az egyenlő versenyhelyzet a képző szervezetek részére az előírt feltételek kapcsán.
Érdemes megemlíteni, hogy az alkalmi munkavállalásról szóló törvény módosítása kapcsán elhangzott felszólalásban vidéki képviselőtársam üdvözölte azt a lehetőséget, hogy a mezőgazdasági idénymunkát a következőkben az eddigiektől jobb feltételek mellett lehet megoldani, és bevonni azokat, akik hajlandók részt vállalni ebből a fontos tevékenységből.
Összességében a bizottság mind a négy törvényjavaslatot támogatta, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény esetében a szavazati arány 11 igen és 6 tartózkodás volt. Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló 1997. évi LXXIV. törvény módosításánál 11 igen mellett 6 tartózkodó szavazatot adtak le a jelenlévők. A felnőttképzési törvény módosításáról szóló javaslat esetében 11 igen mellett 4 tartózkodás volt; végül a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosítása esetében ez a szavazati arány 10 igen és 4 tartózkodás volt.
Összességében tehát megismételve: bizottságunk minden beterjesztett törvényjavaslatot támogatott, és általános vitára alkalmasnak, illetve a módosító javaslatokkal együtt elfogadásra alkalmasnak tartott.
Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem