CSABAI LÁSZLÓNÉ

Teljes szövegű keresés

CSABAI LÁSZLÓNÉ
CSABAI LÁSZLÓNÉ, az önkormányzati bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság a múlt heti ülésén tárgyalta ezt a három törvénytervezetet, amely négy olyan kérdésben szabályozza újra az önkormányzatok működését, amelyek nagyon fontosak az önkormányzatok számára. Érzelmektől nem mentes vita alakult ki a téma kapcsán, a négy témakört a jelen lévő képviselők különbözőképpen értékelték.
Az első témakörnél a forgalomképes és korlátozottan forgalomképes vagyonkezelői jog intézményének a megteremtése kapcsán alakult ki a legnagyobb ellentmondás párthovatartozás alapján a képviselők között. A kormánypárti képviselők egyértelműen egy meglévő helyzet rendezésére irányuló törekvést láttak a törvénytervezet módosításában, és egyetértettek azzal, amit a Megyei Jogú Városok Szövetségének megbízásából Hajdúné dr. Csabai Éva, Debrecen jegyzője, a Jegyzői Kollégium elnöke írt le, hogy a törvénytervezet pozitívan értékelendő, hiszen megvalósulhat a vagyonkezelői jog intézményének törvényi szintre emelése, amely egységes és részletes normakeretet nyújt az önkormányzatok számára, további vita az önkormányzatok választási lehetősége feladataik ellátása során.
Tehát amíg a kormánypárti képviselők ezzel a megfogalmazással értettek egyet, addig az ellenzéki képviselők egy része még tanácstalannak bizonyult, azt fogalmazták meg, hogy nem döntötték el, hogy támogatják-e ezt a törvénymódosítást vagy nem. Volt olyan vagy voltak olyan ellenzéki képviselők, akik az önkormányzatiság halálát és egyéb dolgokat fogalmaztak meg a törvénytervezet vitájában. Ezzel együtt is én azt gondolom, hogy megvan a lehetősége annak, hogy egy párbeszéd eredményeként ezt a kétharmados törvényt meghozzuk, és kellő szavazattal a záróvitát követően törvény szülessen.
A hitelképességre vonatkozó törvénymódosításnál a többség, úgy gondolom, egyértelmű volt abban, hogy szükséges az újraszabályozás. Itt is volt két ellentétes vélemény. Az egyik vélemény azt fogalmazta meg, hogy érdemes lenne a gépjárműadót helyi adónak minősíteni és a hitelkorlátnál beszámítani. Erre elsősorban a kistelepülések miatt lenne szükség, hiszen a kistelepüléseknek jóformán nincsen olyan bevétele, ami a hitelkorlátnál számításba vehető lenne. És volt a másik, ezzel ellentétes vélemény, hogy ez a törvénymódosítás a települések eladósodásához vezet.
(14.20)
A gazdasági program megfogalmazásánál különösebb vita nem alakult ki, bár itt is voltak ellenvélemények, hogy erre nincsen szükség, de úgy gondolom, hogy ezt a többség támogatta, vagy azt érzékeltem - és a jegyzőkönyvek is ezt bizonyítják -, hogy a többség támogatta ezt a módosítást.
Az ellenőrzésre vonatkozóan nem alakult ki vita. A belső ellenőrzésre, az intézményi ellenőrzésre vonatkozó szabályozást az önkormányzati bizottság támogatta. Ennek a formájára, a megvalósítása módjára vonatkozó törvényi szabályozás jobb helyzetet teremt, mint ami jelenleg van.
Összességében: az önkormányzati bizottság többségi szavazással általános vitára alkalmasnak minősítette a törvénytervezeteket. Nagyon remélem, hogy a következő napokban, hetekben sikerül azt a konszenzust kialakítani, amivel ezek a törvények elfogadásra kerülnek.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem