DR. MAGDA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. MAGDA SÁNDOR
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 2004 októberében napirend előtt azt kérdeztem, azt firtattam, hogy az árfolyam-politika milyen mértékben árt a magyar agráriumnak. Akkor számokkal lehetett igazolni, hogy a múlt évben több mint 100 milliárd forintot vettek ki az agrárium, az agrártermelők zsebéből. Akkor ezt sokan vitatták, ma már a Nemzeti Bank elnöke sem vitatja ezt. Azt követően sajnos az agrárium mellett már az iparkamara is azok közé sorakozott fel, akik kifejezésre juttatták azt, hogy az MNB vagy nem a magyar nemzetet, vagy nem a magyar gazdaságot szolgálja, hanem valamilyen más célból olyan kamatpolitikát folytat, amit már ő sem tud megváltoztatni.
Nos, most a kamatpolitikáról szeretnék szólni. Kérem szépen, amikor a gazdák kiírják, hogy ez a traktor nem az enyém, abban nagyban benne van, hogy a gazdák 3-4 százalékkal magasabb kamat mellett kellett hogy megvásárolják traktoraikat, magasabb kamattal veszik fel a hiteleiket, mint egy normális országban lehet, ahol a nemzeti bank az ország érdekeit szolgálja. Lehet ezen vitatkozni, de ma már Járai is úgy van, hogy nem tudja, hogy mit tegyen, mert az árfolyamot nem az MNB befolyásolja, hanem sajnos a piac. Ő már csak lépked utána, mert ahelyett, hogy a múlt év májusában azt a kamatcsökkentést véghezvitte volna, amit a komoly közgazdászok javasoltak, ő nem tette, mert politikai érdek vezérelte.
Ezért azt szeretném kérdezni államtitkár úrtól, meddig engedheti meg a minisztérium és a kormány azt, hogy a magyar nemzet érdekeit veszélyeztetve olyan árfolyam-politika valósuljon meg, amelyhez önök nem értenek, de a közgazdászok már Európában is csodálják.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem