DR. SOMOGYI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. SOMOGYI FERENC
DR. SOMOGYI FERENC külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Balogh László: Ne egyetek már, miniszterek!) A kétoldalú magyar-lengyel nemzetközi szerződések felülvizsgálata és számbavétele (Közbekiáltások az ellenzék padsoraiból: Ne itt egyenek! Itt esznek! - Az elnök csenget.) 1994 óta van napirenden. Az idén sikerült a lengyel féllel közösen véglegesíteni a hatályban tartandó és megszüntetendő szerződéseket tartalmazó listákat. Az aláírt jegyzőkönyvet a lengyel fél az ősz folyamán már ratifikálta, így az a magyar kihirdető törvény elfogadását követően hatályba léphet.
A jegyzőkönyv kiemelkedő fontosságú a két állam viszonylatában, mert egy hosszú időszakot zár le, véglegesen rendezve és áttekinthetővé téve kétoldalú szerződéses kereteit. Tekintettel arra, hogy egyes konkrét szerződések megszűnése az államközi kapcsolatok számos szereplőjét közvetlenül is érintheti, a lengyel fél is nagy súlyt helyez arra, hogy a jegyzőkönyv még az idén hatályba léphessen. Ez a magyar fél érdeke is, ezért kérem a tisztelt Házat, járuljon hozzá a magyar-lengyel szerződés felülvizsgálati jegyzőkönyvének kihirdetéséhez.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem