NÉMETH ERIKA
NÉMETH ERIKA
NÉMETH ERIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvényt tárgyalunk tehát a mai ülésünkön, amely két fontos esélyegyenlőséggel kapcsolatos törvényt módosít. A fogyatékos személyek jogairól szóló törvény módosítására vonatkozó részekkel a magam részéről egyetértek. Helyes, hogy a módosítás fogalmakat pontosít, egyértelművé téve az azok mögötti tartalmat, és helyeslem, hogy a javaslat a fogalomértelmezési problémák kiküszöbölésén túl szakít azzal a szemlélettel, amely kizárólag épületre koncentrál akkor, amikor akadálymentesítésről beszélünk, és gondol a fizikai megközelítés lehetőségein túl az épületen belüli tájékozódás lehetőségének biztosítására is különböző fogyatékossági csoportok eltérő speciális szükségleteinek biztosítását kielégítve.
Elfogadhatónak tartom az ütemezést és a differenciálást is, amiről a miniszter asszony az imént beszélt, és fontosnak, hogy végre törvényben deklaráljuk, mi az, amit és milyen határidőkkel tudunk vállalni. Természetes, hogy évtizedes lemaradásokat nem lehet egy vagy két ciklus alatt felszámolni, még akkor sem, ha az igények egyébként jogosak. Ezért örömmel hallottam a bizottsági ülésen, hogy a most benyújtott módosítás mellékletei a fogyatékos személyek érdek-képviseleti szervezeteivel egyeztetve, az ő kompromisszumkészségük segítségével született meg, és ismerve a megvalósításhoz rendelt pénzeszközöket, az abban foglaltak minden bizonnyal megvalósulnak, hiszen az ütemezés világos, folyamatosan nyomon követhető és kiszámítható.
Ami pedig az egyenlő bánásmódról szóló törvény módosítását illeti, a módosítás részben szigorítást, részben az uniós elvárásoknak való további megfelelést, részben pontosításokat tartalmaz. Törvényi szintre emeli az egyenlő bánásmód tanácsadó testület működését, és lehetővé teszi, hogy ezentúl társadalmi és érdek-képviseleti szervezet a hatóság előtt eljárást indíthasson. Helyesnek tartom, hogy a zaklatásról szóló részbe bekerül a “szexuális vagy egyéb természetű magatartás” szövegrész. Egyébként a szexuális zaklatás beépítése már az eredeti törvény tárgyalásánál is felmerült. Nagyon fontosnak tartom, hogy a jövőben a közérdekű igényérvényesítés nemcsak egy ténylegesen bekövetkezett konkrét esemény nyomán realizálódhat, hanem akkor is, ha olyan jelenséget észlelünk, amely sérti az egyenlő bánásmód elvét. Ezentúl tehát maga a jelenség is bejelentésre késztetheti a közérdekű igény megfogalmazóját, ami, gondolom, lehet egy reklám, egy média által vagy emberek csoportja által sugallt magatartás vagy elfogadhatatlan cselekmény kilátásba helyezése, amely egyes társadalmi csoportok hátrányos megkülönböztetését eredményezheti. Fontosnak tartom, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság mellett működő tanácsadó testület tehát törvényi szabályozást nyert, és fontosnak tartom a civil szféra ilyen módon való bevonását ebbe a tevékenységbe.
Helyesnek tartom, hogy az esélyegyenlőségi terveknek ki kell terjedniük a fogyatékos személyeknek a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésével kapcsolatos intézkedéseire, amely azt biztosítja a jövőben, hogy mindazok, akik az adott munkáltatóval kapcsolatba kerülnek, ott minden szempontból akadálymentes környezetet találjanak. Ez reményeim szerint hozzájárul ahhoz, hogy például a megváltozott munkaképességű személyek számára az integrált munkaerőpiacon könnyebb legyen munkát találni, és természetesen az adott munkáltatóhoz mint szolgáltató intézményhez is akadálymentes lesz a bejutás, közlekedés és kommunikáció. Helyesnek tartom az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésével kapcsolatos eljárási rendnek az esélyegyenlőségi tervekben történő rögzítését is, mert ez eddig tényleg szabályozatlan volt.
Helyesnek tartom azt is, hogy az egyik módosítás “munkavállaló” helyett ezentúl a “személy” kifejezést tartalmazza. Az eredeti szabályozás alapján ugyanis még a közigazgatási szervekre nézve sem lett volna teljesen kötelező az esélyegyenlőségi tervek elkészítése - ilyen hivatkozás egyébként történt is -, hiszen eddig az csak munkavállalókra vonatkozott, a munkavállaló pedig a mai magyar jogi nyelvezetben a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény hatálya alatt álló személy. A közigazgatási szerveknél, illetve az önkormányzati és állami szerveknél a foglalkoztatottak nagy része azonban nem ebben az értelemben vett munkavállaló, hanem köztisztviselő, közalkalmazott is, és ez a hivatkozási alap így a módosítással kikerül.
Nem állhatom azonban meg, hogy ne szóljak arról, amiről az eredeti törvény vitájában is szóltam, nevezetesen arról, hogy továbbra sem tartom elfogadhatónak, hogy a versenyszféra munkáltatóira a törvény módosítása után sem lesz érvényes ez a kötelezettség, mármint az esélyegyenlőségi tervek elkészítésének kötelezettsége. Mindannyian tudjuk, hogy talán itt a leginkább tetten érhető az egyenlő bánásmód mellőzése, illetve nem biztos, hogy tetten érhető, mert a rejtett diszkrimináció a legnehezebben tetten érhető. De azt gondolom, hogy még akkor is jó lenne ezt elérni, ha feltételezzük, hogy az igazán nagy létszámú foglalkoztatók humánerőforrás-stratégiájukban és ezek gyakorlati megvalósításában gondot fordítanak erre. Megjegyzem, ez nagyon sok női munkavállalót, romát és megváltozott munkaképességű embert érintene vagy érinthetne, és jól szolgálná annak a ma még hiányzó szemléletnek a gyakorlatban történő megvalósulását, amelyet az európai irányelvek tartalmaznak, és amelyek nyomán ez az egyébként kiváló és előremutató törvény két évvel ezelőtt megszületett.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
