ELNÖK (Harrach Péter)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Harrach Péter)
ELNÖK (Harrach Péter): Következik az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. T/18629. számon kapták kézhez az előterjesztést, T/18629/78. számon pedig az egységes javaslatot.
Módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat egy szakaszban tárgyalja az Országgyűlés az alkotmányügyi bizottság T/18629/80. számú ajánlása alapján. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége az összevont vitaszerkezetre tett javaslatot elfogadta.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1., 2. pontjaira. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) A záróvitát lezárom.
Kérdezem Kolber István miniszter urat, kíván-e szólni. (Dr. Kolber István jelzi, hogy nem kíván szólni.) Nem.
Most a módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1., 2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 342 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/18629. számú törvényjavaslatot a módosított szöveg szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 198 igen szavazattal, 143 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem