LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetértek Bernáth Ildikó képviselő asszonnyal, valóban erősen háborgó indulatokat kell legyűrni ahhoz, hogy érdemben hozzászóljunk most, a ciklus befejezte után ehhez a törvénytervezethez.
Abban egyetértek államtitkár úrral, illetve a bizottság kormánypárti többségével, hogy régi-régi adósságát kell rendezni az Országgyűlésnek e törvény meghozatalával, hiszen alkotmányellenes körülmények, az emlékezetes taxisblokád közepette kezdte meg munkáját az Országos Érdekegyeztető Tanács, és az Alkotmánybíróság véleménye szerint azóta is a legitim működés kereteit megalkotó jogszabályok hiányában működött. Szükség van tehát ennek a törvénynek a megalkotására, de ehhez mindenképpen alaposabb törvény-előkészítő munkára lett volna szükség.
Hadd hozzam szóba először az Országos Érdekegyeztető Tanács számára tervezett egyetértési jogkörök kiterjedt voltát. Az előterjesztő szinte parttalan terjedelemben, a költségvetéstől kezdve az általános gazdaságpolitikáig és szociálpolitikáig terjedően egyetértési jogot, a köznyelvben vétójogot adna az országos egyeztető tanácsnak. Megfelelő jogszabályok hiányában ez a vétójog ma még csak egy tartalom nélküli jogosítvány lenne, de mindenképpen a demokrácia rovására történne meg közjogi jogosítványok átadása egy politikai felelősség nélküli testületnek. Még ha a parlamenti felsőház rangjára emelkedne az országos egyeztető tanács, akkor sem lehetne a kétkamarás parlamenti rendszerben működő európai országok törvényhozói gyakorlata szerint vétójoga, legfeljebb kihirdetést halasztó jogosítványa. Emlékeztetőül: egyetértési jog esetén a jog gyakorlójának kifejezett egyetértő nyilatkozata hiányában nem alkotható meg jogszabály, és az egyetértési jog figyelembevétele nélkül hozott döntés eleve semmis. A 3. § (2) bekezdésében felsorolt gazdasági és szociális kérdések eldöntése a kormány és az Országgyűlés hatásköre, és az alkotmány módosítása nélkül nem mondhatnak le erről a felelősségről.
Sajátos ellentmondás az előterjesztésben, hogy miközben az Országos Érdekegyeztető Tanács titkársága a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium keretében működne, addig az előterjesztő a tárca feladat- és hatáskörét messze meghaladó konzultálási, véleményezési és egyetértési jogkörrel ruházná fel az országos egyeztető tanácsot. Az országos egyeztető tanács olyan ügyekben is ülésezhetne, ami a Miniszterelnöki Hivatal koordinációját kell hogy igényelje, mert a munkaügyi tárca ehhez a feladathoz elégtelen. A 3. §-ban felsorolt témák szerint a munkaügyi kérdéseken túlmenően az országos egyeztető tanács egyetértési jogot gyakorolhatna az oktatás- és képzéspolitikával, a szociálpolitikával, a társadalombiztosítási befizetésekkel és ellátásokkal, a vállalkozásokat és a munkajövedelmeket terhelő adókkal és járulékokkal, az éves költségvetéssel és általában a gazdaságpolitikával összefüggő kérdések megvitatásában és eldöntésében. Vagy ezt a kiterjedt témakört kell a helyére, azaz a kormányzat szintjére, jelesül a Miniszterelnöki Hivatal szintjére felemelni, vagy le kellene szűkíteni a munkaügyi tárca hatáskörébe tartozó kérdésekre az országos egyeztető tanács feladat- és hatáskörét.
Nem kidolgozott a területi hálózat feltételrendszere sem. Az előterjesztő megkövetelné, hogy az országos egyeztető tanács tagszervezetei legalább három régióban vagy nyolc megyében működő területi szervezettel rendelkezzenek. Ez azt jelenti, hogy egy csupán három megyei szervezettel, de három régióban működő tagszervezet tagja lehetne az egyeztető tanácsnak, de egy hét megyében, de csupán két régióban működő szervezet nem válhatna taggá.
És most olyasmiről beszélünk, ami nyilvánvalóan a választás utáni új helyzetre nem lehet érvényes, ezért sem támogatjuk ezt a törvénytervezetet, és nagyon bízunk abban, hogy lesz olyan tervezetünk, amely meg fogja kapni az érdekeltek és minden felelős politikai erő támogatását.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem