DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy tűnik, ezzel a javaslattal kibújt a szög a zsákból, hiszen egy nagyon nyilvánvaló olyan adócsökkentéssel szembeni javaslat fogalmazódik meg a két ellenzéki párt képviselője részéről, ami alapján egyértelműen le kell szögezni azt, hogy ezek után láthatóan nem értenek egyet azzal a szándékkal, amit a kormány javaslatára a parlament elfogadott: a következő ötéves adócsökkentési program egy fontos elemével nincs egyetértés.
Nagyon fontos ezt most elmondani, hiszen az elmúlt napokban meg a következő napokban is bizonyosan sokan fognak beszélni arról, hogy milyen fontos az adó- meg a járulékcsökkentés, és lám, amikor egy elfogadott, tételes adómérték-csökkentésről van szó, ami a magyar versenyképesség szempontjából fontos, akkor úgy tűnik, hogy a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz nem ért egyet az adócsökkentéssel Magyarországon.
Azért tartom ezt fontosnak megemlíteni itt és most, mert vitában vagyunk ebben a kérdésben, nem tudunk ebben egyetérteni egymással. Az, ami itt elhangzott az érvek között, úgy gondolom, nem kellően megalapozott. Nem az volt az indoka annak idején ennek a javaslatnak, hogy az Európai Unióval majd hogy van és mint áll Magyarország, hiszen soha nem volt olyan döntése az Európai Uniónak, amely nem tartotta volna megfelelőnek ezt az adónemet. Ellenben olyan döntésünk volt, hogy a magyar versenyképesség szempontjából, a vállalkozások versenyképessége szempontjából sokkal fontosabb ennek az adónemnek a megszüntetése, semmint más adókban csökkentés vagy megszüntetés.
Befejezésül: le van írva az adótörvényben, képviselő úr, hogy 2006-ig, 2006. december 31-ig az Országgyűlés törvényt alkot arról, hogy pontosan milyen módon lesz pótolva az önkormányzatoknak ez a bevétel. Azért tartom fontosnak ezt megemlíteni, mert úgy tűnt, mintha erről nem lett volna rendelkezés. Van rendelkezés. És szakmai egyeztetésekben lényegében kialakult az a mód is, az a forma is, hogy mi lesz az adó alapja, és nagyjából milyen mértékű adót fognak majd a vállalkozások ezt követően más adó alapján fizetni ilyen bevételként az önkormányzatokhoz.
Nem támogatjuk a javaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem