HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nehéz dolog ebben a választási kampányban, amikor mindenki adót akar csökkenteni, arról beszélni és amellett érvelni, hogy ne töröljük el ezt az adót, amely kétségkívül sújtja a vállalkozókat. Csak azt kéne figyelembe vennünk, hogy az adófizettetés és az adóelvonás nemcsak egyértelműen azt szolgálja, hogy a költségvetés bevételeit növeljük, hanem bizonyos gazdaságélénkítési, ipartelepítési, gazdaság- és vállalkozásfejlesztési szempontok vagy célok érvényesülését is segíti.
A probléma megoldása a következőképpen végezhető el vagy vezethető le szerintünk. Természetesen a vállalkozások adóterheit csökkenteni kell, de ezt az adónemet azért kell meghagyni, mert elsősorban vagy egyrészt jelentős bevételt képez az önkormányzatok költségvetésében. Jelenleg ennek a pótlásáról nincs szó. És legalább ilyen fontos az a szempont, hogy ez a rendszer az önkormányzatok gazdaságfejlesztési, vállalkozásfejlesztési elképzeléseinek a megvalósulását tudja segíteni és támogatni, hiszen ez az az adónem, amiből az önkormányzatok kedvezményeket, egy évre, három évre, öt évre szóló kedvezményeket tudnak adni. Tehát befolyásolni tudják a vállalkozók szándékait, akaratát oly mértékben és oly formában, hogy az a település, a környezet, a régió gazdaságfejlesztési elképzeléseit befolyásolja jó irányba.
Az a kérésünk, hogy az Országgyűlés fontolja meg ennek a javaslatnak a tárgysorozatba-vételét, bírálja felül eddigi álláspontját. Ezt indokolja az is, hogy az Európai Bíróság olyan értelmű határozatot hozott, ami a ránk vonatkozó kötelezettséget - legalábbis amire a kormány hivatkozott - semmisnek tekinti.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem