ENDRE SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

ENDRE SÁNDOR
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A magyarországi hegyközségi szervezet több mint tíz éve látja el a tagság szolgálatán túl a hegyközségi törvényben, a bortörvényben és más jogszabályokban átadott más közigazgatási feladatait. Napjainkra ezeknek a feladatoknak az ellátása teszi ki a hegybírók és munkatársaik, a hegyközségi tanácsok és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa munkájának nagyobbik részét. A hegyközségi törvény 55. §-ának idevonatkozó passzusa szerint “a hegyközségi szervezetek által ellátott közigazgatási feladatok költségét az állam megtéríti”. Nagyon fontos ez, mert a magyar szőlő- és bortermelő gazda a hegyközségi szervezetek munkája, adatbázisa nélkül nem tud hozzájutni az ágazat talpon maradását, versenyképességét segítő európai uniós igen jelentős támogatásokhoz.
A feladatok jelentős részét az Európai Unióhoz való csatlakozásunk hozta magával, ugyanakkor éppen ebben az időben csökkentették az államtól átvett feladatok költségtérítését a minimálisra. 2004-ben a költségvetési támogatás 747 millió forint volt, 2005-ben már csak 150 millió forint, míg a 2006-os költségvetésben 135 millió forintra csökkent a támogatás. A hegyközségek tagjai joggal várják el, hogy az állam valósan finanszírozza meg a közigazgatási feladatok ellátását. Ahogyan májusban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által benyújtott petícióban fogalmaztak, nem az adófizetők pénzét kérik, hanem abból szeretnének viszontlátni valamit, amit a szőlő- és borágazat befizetett.
Kérdéseim: mit tesz a kormány azért, hogy a hegyközségi szervezet az elvárt színvonalon tudja ellátni az állam által átadott feladatokat? Mit tesz a kormány a hegyközségek munkájának segítése érdekében, hogy a szőlő- és borágazatban dolgozó családok százezreit munkahelyhez juttassa?
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem