DR. ÁDER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. ÁDER JÁNOS
DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Az imént egy olyan szocialista politikustól kaptunk kioktatást hitelesség dolgában, aki négy évvel ezelőtt lassan mondta, hogy mindenki megértse, nem lesz gázáremelés. (Zaj a kormánypárti oldalon.)
Az imént egy olyan miniszterelnöktől kaptunk kioktatást a differenciált nyugdíjemelés fontosságáról, aki nyilván már nem emlékszik Nagy Sándor szavaira, amelyek 1998-ban hangzottak el - mert differenciált nyugdíjemelés volt korábban is, miniszterelnök úr, például 1998-ban, amikor az Orbán-kormány a legalacsonyabb nyugdíjakat 25 százalékkal emelte meg, Nos, akkor az ön mostani frakciótársa erről a differenciált nyugdíjemelésről a következőt mondta: önkényes, nyugdíjszakmai szempontból zavaros, antiszociális, alapvető jogokat sért és a kormány gazdaságpolitikai alapjaival is ellentétes.
A harmadik megjegyzésem pedig, miniszterelnök úr, hogy amit ön mond, az úgynevezett nyugdíjas korrekciós program nem zárja ki a tizennegyedik havi nyugdíj elfogadását, a két program jól megfér egymás mellett is. Tehát önökkel ellentétben én nem azt mondom, hogy vagy-vagy, hanem hogy is-is, mind a kettő. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Tisztelt Országgyűlés! Országszerte hirdetik a plakátok, hogy “duplájára emeltük a családi pótlékot, igen, megcsináltuk”. A napokban kapták kézhez az első havi új rendszer szerinti juttatásaikat a gyermeket nevelő szülők. Sok családnál döbbenet és kétségbeesés. Mert nemhogy duplájára nem nőtt, miniszterelnök úr, a családtámogatás összege, de nagyon sok család - megtisztelne, ha figyelne, mert azt gondolom, hogy sok család számára fontos problémáról beszélünk -, tehát sok család kevesebbet kapott, mint az előző hónapban. Hogy is szólt Medgyessy Péternek a gyermekek utáni adókedvezményre vonatkozó választási ígérete? Egy tévéinterjúban azt mondta, hogy azok a jogok, amiket honfitársaink az előző kormány idején szereztek, számára szentek és sérthetetlenek. Majd amikor a rendszert megszüntették, és mi azt javasoltuk, hogy állítsák vissza, akkor Lendvai Ildikó képviselő asszony azt mondta, hogy inkább törjön le a keze, semmint hogy megszavazza.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nézzünk két példát arra, hogyan segített a Gyurcsány-kormány a gyermeket nevelő családokon! Az első példában szereplő, két gyermeket nevelő családnál - egy csepeli munkásról van szó - az egyik szülő egészen pontosan 87 500 forintot keres, az édesanya pedig otthon van a kisebbik gyermekkel gyeden. Tőlük a rendszeres gyermekvédelmi támogatáson, a tizenharmadik havi családi pótlékon, a tizenharmadik havi rendszeres gyermekvédelmi támogatáson túl még a két gyermek után igénybe vehető adókedvezményt is elvették. Ennek a csepeli családnak a vesztesége havi 7541 forint, miniszterelnök úr. Erre talán érdemesebb lenne odafigyelni, mint hogy néhány könyvet dedikál! Miniszterelnök úr, még egyszer mondom önnek, ennek a csepeli családnak a vesztesége 7541 forint. Nem többet kaptak, miniszterelnök úr, hanem kevesebbet. Ön ezen nevet, önt ez nem érdekli. Meglehetősen sajnálatos! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.)
Hadd ajánljak akkor a figyelmébe esetleg egy másik példát! Mezőkövesden a polgármesteri hivatalba bement egy asszony, és azt mondta, nem hiszi el, amit lát, nem hiszi el, noha itt vannak a szelvények, amelyeken továbbították neki a januári ellátásokat. Miniszterelnök úr, látom, ez sem érdekli! Nos, itt az édesapa 113 400 forintot keres, az édesanya rokkantnyugdíjas. Három gyermeket nevelnek, kettő közülük sajnos tartósan beteg. Az önök igazságos döntése következtében ez a család havonta 2225 forintot veszített - veszített, és nem többet kapott. Ráadásul ha az édesapa többet keresne, és mondjuk, 150 ezer forint lenne a havi keresete, ami nem egy olyan hatalmas összeg, akkor a veszteség megközelítené a havi 10 ezer forintot. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Szégyen!)
Önök arról beszéltek, hogy a gazdagoktól vesznek el. Egy közel 88 ezer forintos havi jövedelemmel rendelkező csepeli család gazdag, miniszterelnök úr? Egy 113 ezer forintból gazdálkodó, három gyermeket nevelő család Mezőkövesden gazdag? Miniszterelnök úr, önök olyan családoktól vettek el pénzt, akiknek inkább még adni kellett volna. Nem gondolja-e, hogy ezeknek a családoknak a veszteségét kormányzásának hátralévő két hónapjában pótolni kellene? Vagy nyugodjanak bele a családok abba, hogy önök ezt jól megcsinálták?
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem