ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Most bizottsági tagcseréről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy az előző ülésünkön ismételten előterjesztett személyi javaslatról határozunk. H/19235. számon kezdeményeztem a döntést.
A mentelmi bizottságba Simicskó István helyett Répássy Róbertet, a nemzetbiztonsági bizottságba pedig Répássy Róbert helyett Simicskó István megválasztását javasolja a frakció.
Kérdezem, egyetértenek-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 295 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett a bizottsági tagcserét megszavazta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kívánok a bizottsági tagoknak jó munkát. (Derültség a kormánypártok, taps az ellenzék padsoraiban.)
Figyelemmel arra, hogy nemcsak a tavaszi ülésszakot, a 2002-2006-os ciklust is befejeztük, hadd kívánjak önöknek jó kampányt; aki nem folytatja, annak sikeres munkát magánéletében is, és köszönöm az eddigi valamennyi támogatásukat. Kívánok önöknek jó munkát, és találkozunk a következő ülésszakon ugyanitt. Viszontlátásra! (Nagy taps.)
Két perc szünet után folytatjuk munkánkat. (Több képviselő elhagyja az üléstermet.)
(Szünet: 19.08-19.10
Elnök: dr. Világosi Gábor
Jegyzők: Podolák György és Szűcs Lajos)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem