LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Módosító javaslatot nyújtottam be, aminek a lényege az, hogy jussanak végre kárpótláshoz a nem szovjet hadifogságot elszenvedettek családjai is. Méltánytalannak tartom, hogy míg ez a kárvallott réteg eddig kimaradt a kárpótlás folyamatából, addig mások immáron másodszorra is benyújthatják kárpótlás iránti igényüket.
Ezzel a megoldatlan problémával kapcsolatban mindenekelőtt egy, az általános vitában nekem címzett állítást kell visszautasítanom. Az állítás szerint csak most jutott eszünkbe a nyugati hadifoglyok megoldatlan problémája, és korábban erről nem szóltunk. Természetesen felsorolhatnám azokat a leveleket, amelyeket mint országgyűlési képviselő címeztem különböző minisztériumokba az elmúlt másfél évtizedben, sürgetve a kárpótlásra várók ügyének rendezését, de egy ilyen képviselői háttérmunka nehezen ellenőrizhető. Viszont bárki ellenőrizheti az Országgyűlés honlapján a 2001. április 17-én elhangzott interpellációt, ami arra kérdezett rá, hogy miért részesíti a kormányzat továbbra is hátrányos megkülönböztetésben a nyugati hadifoglyokat. Az igazságügyi államtitkár akkor nem utasította el ezt az igényt, hanem az ország teherbíró képességétől tette függővé a probléma rendezését, és ezért fogadtam el akkor a válaszát.
A kormány véleménye szerint soha nem élt ilyen jól a magyar népesség, látványosan javulnak az életkörülmények, megérett tehát az idő a kárpótlásból indokolatlanul kimaradtak ügyének a rendezésére.
Mit kell elmondanom a kárpótlásból kimaradtak érdekében? Az embertelenséget az embertelenséggel nagyon nehéz összehasonlítani, de hiteles visszaemlékezések, történelmi tanulmányok sorát idézhetnénk, amelyek arról tanúskodnak, hogy sok esetben lényegesen rosszabb körülmények között sínylődtek a magyar hadifoglyok a nyugat-európai hadifogolytáborokban és kényszermunkatelepeken, mint a Szovjetunióban. Különösen a francia hadifogságban szenvedők sorsa volt iszonyúan nehéz. Az éheztetések és a testi fenyítések mindennaposak voltak, mert a gyarmattartó hatalom érdeke többek között az volt, hogy minél több magyar hadifoglyot kényszerítsenek az idegenlégióba. Sok magyar pusztult el emiatt később Vietnamban vagy éppen Algériában.
(23.40)
Tények sokasága bizonyítja azt, hogy a nyugati szövetségesek tömegesen rendeztek hadbírósági pereket szökés vádjával magyar hadifoglyok ellen akkor, amikor a mai hivatalos álláspont szerint már mindenkit hazaengedtek. Sok hadifoglyot igazolhatóan csak 1948-ban engedtek ki a táborokból, évekkel az 1945. augusztus 1-jei általános szabadulás után. Egyébként az érdekvédelmi szervezetük hiába próbált meg szinte mindent elkövetni annak érdekében, hogy végre őket is megillesse a történelmi igazságtétel.
Tisztelt Ház! A háborút követően a magyar állam nem volt olyan helyzetben, hogy tényleges védőhatalomként lépjen fel a hadifogságban szenvedők érdekében. Számos külső oka volt erre. De ma a volt nyugati hadifoglyoknak vajon miért nem védőhatalma a mai Magyar Köztársaság?
Köszönöm szépen a figyelmüket, s minden bizonnyal az elkövetkezendő esztendőben erre a témára még vissza kell térnie a tisztelt Háznak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
