DR. GÉMESI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Sajnálom, államtitkár úr, hogy mellébeszélt ebben a kérdésben, mert ez a kommunikációs költség igen magas, 105 millió forint - akkor ne legyen 135 - a magyar versenysport terhére, a tárcánál lévő kommunikációs költségek meg megközelítik a 300 millió forintot. Ön ezt nem cáfolta, mint ahogy Ábrahám Attila sem cáfolta. Sajnálom, hogy nem tudott igazán válaszolni érdemben erre a kérdésre.
Csak tájékoztatom az államtitkár urat, hogy a Magyar Vívó Szövetség éves költségvetése 180 millió forint. Ebből két világbajnokságot, két Európa-bajnokságot kell felnőtteknek és a fiataloknak finanszírozni, plusz a világversenyeket és az egész szövetség működését. Ehhez tessék mellétenni a 105 millió forintot a versenysport terhére! Én nem azt mondtam, hogy a magyar versenysport milyen támogatásokból táplálkozik, hogy milyen forrásai vannak az utánpótlásnak és a különböző felnőtt- és szakszövetségi támogatásoknak, hanem azt mondtam - és erre nem kaptam konkrét választ -, hogy önök ezt a kommunikációs költségként elszámolható pénzt túlságosan bőre tervezték, és ez döbbentett meg engem. Egyébként pedig az 1 százalékos hirdetéseket - államtitkár úr, ön is jól tudja - a közszolgálati médiák ingyenesen közzéteszik, úgyhogy ez egy kicsit gyenge válasz volt.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem