GUSZTOS PÉTER

Teljes szövegű keresés

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, válaszának első fél percét hallgatva azt gondoltam, hogy meglepetést fogunk okozni a Háznak azzal, hogy egy kormánypárti képviselő nem fogad el egy interpellációs választ. Valami félreértés lehetett. Államtitkár úr, bennem semmilyen előítélet nincs természetesen sem a romatársadalom, sem pedig a rendőrség irányában, pusztán arról beszéltem, hogy a társadalomban léteznek előítéletek, a társadalom minden szegmensében megjelennek ezek az előítéletek, így ezek megjelennek természetesen a rendőri állományon belül is. Ez nem azt jelenti, hogy a rendőri állományt én egészében előítéletesnek tartanám. Ha ez félreérthető volt, akkor fontos, hogy ezt tisztáztuk. Távol áll tőlem ez a gondolat.
Amit elmondott, az engem megnyugtat. Különösen fontosnak tartom azt, hogy ezeket a programokat a roma közösségeken belül a roma közösségek által használt médián, a roma közösségek által használt közösségi fórumokon is, ha tetszik, lehet így mondani, reklámozza a tárca és a rendőrség. Én ezt nagyon fontosnak tartom.
Szűkebb pátriánkról beszélt. Salgótarján, Nógrád megye környéke például egy olyan hely, amely önmagában bizonyítja azt, hogy az ilyen típusú programokra milyen nagy szükség van mind a rendőrségen belül, mind pedig a romatársadalom irányából megközelítve.
Köszönettel elfogadom tehát a válaszát, miután örömmel tisztáztam ezt a kis félreértést. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem