DR. HARGITAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Csak egy rövid reflexiót, államtitkár úr, azért, hogy a vitában haladjunk is. Én minden egyes alkalmat megragadok ahhoz, hogy az álláspontomat kifejtsem. Ezt ennek a törvénytervezetnek vagy javaslatnak a kapcsán meg tudtam tenni az emberi jogi bizottsági ülésen, és meg tudtam tenni most; előbb nem, mert nem volt ilyen javaslat.
Akkor gondolkodjunk, mondjuk, a cigányság fejével, hogy érthetővé tegyem a problémámat, és gondolkodjam az ön fejével. Jászladány. Jászladányban úgy tudtak kisebbségi önkormányzatot létrehozni, hogy hírmondónak annak idején beengedtek egy cigány embert a testületbe. Most is ez fog történni, államtitkár úr. Jászladányban ott élnek a cigány emberek, teszem azt, van egy kisebbségi szervezetük, de a nem cigány emberek is létre fognak tudni hozni az egyesületi törvény alapján cigány érdekekkel, cigány kultúrával foglalkozó szervezetet - erről beszélek. Ugyanazok, akik kiszorították ott a cigányokat a kisebbségi önkormányzatból, most létre fognak hozni, még egyszer mondom, egy egyesületet, tízen, akik nem tartoznak a cigányokhoz, mert nem kell odatartozniuk. El fogják indítani a maguk jelöltjét, és mivel ott a népesség összetétele olyan, hogy ugyan nagy számban élnek romák a településen, de többségben nem romák vannak, ezért a nem romák ezt a jelöltet fogják favorizálni, és ez fog bekerülni, tovább erősítve bárkinek az álláspontját, a cigányok ellenében. Ezt készíti ön elő, államtitkár úr, én erről beszélek. Ez persze igaz minden egyes kisebbségnél; pártok tudnak majd játszani ezen a zongorán, természetesen, mert a pártok nemcsak azt fogják látni, amit én mondtam, hogy hoppá, elindulnak civil szervezetek jelöltjei, ha úgy tetszik, pártok érdekeit sértve. Minden párt meg fogja csinálni a maga bizniszeit, el fogja indítani, és a saját táborát megpróbálja ezen keresztül erősíteni.
Még egyszer mondom, a kisebbségek ellenére lehet így bejuttatni embereket álkisebbségiként a testületbe. Ez nem lehet alkotmányos, és nem lehet egyetlen kisebbségnek sem érdeke.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem