DR. HARGITAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Államtitkár úr, én nem mondtam azt, hogy ez az ötlet az ön kútfejéből pattant ki, mert nagyon jól tudom, hogy a legnagyobb ellenzéki párt és a Szocialista Párt dolgozott ezen a megoldáson.
Ebben az ügyben kompetenciája van a Belügyminisztériumnak, választási kérdésekről van szó - nincs itt a Belügyminisztérium; nem volt ott bizottsági üléseken. Ebben a tárgykörben kompetenciája van az Igazságügyi Minisztériumnak - nincs itt az Igazságügyi Minisztérium, és nem volt ott egyetlen bizottsági ülésen sem. Kompetenciája van a Kisebbségi Hivatalnak - nincs itt a Kisebbségi Hivatal, és egyetlen bizottsági ülésen sem volt ott.
Hazudhatjuk mi egymásnak, hogy ez egy gond nélküli ügy, lelkünk rajta, én kimondom itt a parlament előtt, hogy a kormányzat úgy fél ettől a törvénytervezettől, mint annak a rendje. Ezért bujkál a kormányzat. Vagy ha vannak olyan kormányzati tisztviselők, akik eljönnének bizottsági ülésekre, azok pedig el vannak tántorítva attól, jobb belátásra vannak bírva.
Lehet, tisztelt uraim, azt mondani, hogy a dolog körül minden rendben van, ez legyen az önök felelősége. Én úgy szólok hozzá, hogy a kérdést meg kellene oldani. Mindössze elmondtam, hogy ez felfogásom szerint - és ne tulajdonítsanak annak olyan nagy jelentőséget, hogy én képviselőként azt mondtam, hogy azt gondolom, alkotmányellenes, felejtsék el ezt a mondatomat, aggályosnak gondolom - nem szolgálja jól a kisebbségek érdekeit. Ezért, még egyszer mondom, barkácsoljunk ezen - kíváncsian várom képviselő asszonynak esetleges módosító indítványait -, mert még egyszer mondom, ezzel így gond lesz.
Államtitkár úrnak egy mondatom volt: gondolja át a jászladányi helyzetet, és modellezze le, hogy mit fog ez megoldani. A jászladányi romákat a nem romák most már kisebbségi képviselőként fogják kinyomni a jászladányi testületből, a közelébe nem fognak kerülni a jászladányi testületnek. És ezt a helyzetet ön és mi fogjuk megteremteni akkor, amikor esetleg meg fogjuk szavazni ezt a törvénymódosító javaslatot.
Ez minden kisebbségre igaz. Azért mondtam önnek, mert ön államtitkárként nyilvánvalóan a cigánykérdésekkel foglalkozik, egyszerűen ezért hegyeztem ki. És azért hoztam Jászladány példáját, mert az körülbelül közismert előttünk, hogy ott mi tudott történni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem