ÉLŐ NORBERT

Teljes szövegű keresés

ÉLŐ NORBERT
ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokat dolgoztunk ezen a kedvezményes mandátumon. Én úgy gondolom, hogy erre nagyon nagy szükség van. Én nem látom azokat a problémákat, amiket Hargitai képviselőtársam mond, hiszen egy csomó dolgot kigyomláltunk az előző változathoz képest. Most egy ember egy szavazatot jelent. Az etnobizniszt az fogja csökkenteni, hogy egyrészt kisebbséghez kell tartozni, a kisebbségnek el kell ismerni, bizonyos idő óta működni kell ennek a kisebbségi szervezetnek, tehát nem lehet azonnal alapítani. Másrészt olyan a bejutási küszöb, ami azt jelenti, hogy igenis szavazni kell erre a kisebbségi jelöltre, sőt ez a kisebbségi jelölt a pártok listájáról, a pártoktól vesz el szavazatokat, tehát a pártoknak nem igazán érdekük alapítani fantom kisebbségi szervezeteket, hiszen akkor az ő saját jelöltjei nem jutnak be.
Tehát én úgy gondolom, hogy ez a törvény nyilván nem a legeslegjobb, biztos lehet ennél jobbat alkotni, de én úgy gondolom, most ennél jobbat nem tudunk kitalálni. Elég nagy konszenzus van benne, úgyhogy én úgy gondolom, hogy szavazzuk ezt most meg, és majd jobbítsuk, ha a tapasztalat azt mutatja, hogy még találunk valamit, amit lehet javítani rajta.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem