DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS, az Országgyűlés korelnöke, a továbbiakban ELNÖK. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Excellenciás Nagykövet Urak és Hölgyek! Your Excellencies Distinguished Guests! Magyarország és a magyar nemzet fő méltóságai és mindenki, aki a magyar nemzethez tartozik ebben a hazában és az ország határain túl, szerte a világon! Tisztelt Vendégeink, itt az Országgyűlés díszes termében! Fogadják mindannyian, kérem, szívből jövő köszöntésemet tanúiként a történelem formálódásának a Magyar Köztársaság Országgyűlésének alakulásakor.
Igen tisztelt országgyűlési Képviselőtársaim! Hagyományaink szellemében énekeltük nemzeti imádságunk kifakadásait, “Isten, áldd meg a magyart”, zivataros századaink Himnuszát, amely könyörgéssel végződik: “Szánd meg, isten, a magyart, / Kit vészek hányának,”. Közben emlékezünk: “S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, / Árpád hős magzatjai / Felvirágozának. / Értünk Kunság mezein / Ért kalászt lengettél, / Tokaj szőlővesszein / Nektárt csepegtettél.” Majd felpanaszkodánk a zord időket: “S elsújtád villámidat / Dörgő fellegedben” - így érzékeljük a közelmúlt évszázad megaláztatásai útján a borongós jeleneteket is, érkezünk el a borongós jelenhez, amit én ekképpen öntök szavakba: meddig marad még messze maga mögött Magyarország? Meddig marad még messze maga mögött Magyarország?
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt alakuló Országgyűlés! Engedtessék meg, hogy idézzem Kossuth Lajos emlékezetes szavait, amelyek 158 esztendővel ezelőtt megszólították volt törvényhozó elődeinket: “Úgy érzem, mint ha Isten kezembe adta volna a tárogatót, hogy felhívjam önöket.”
(14.20)
Én ma, most itt, 2006-ban, ezen a történelmi emelvényen a szimbolikus tárogató helyett egy képzeletbeli tükröt tartok fel - azért, hogy rálássunk azoknak a magyar embereknek a dolgaira, akik követeikként ide küldöttek bennünket, meg azért is, hogy megvizsgáljuk a mi magunk személyes és együttes teljesítményeit, egyúttal féltő szeretettel őrizzük az Országgyűlés reputációját. Mert ugyan vitatható-e, hogy mind a sikeres törvényalkotás, mind a hatályos kormányzás-ellenőrzés olyan Országgyűlést kíván, amelyet köztisztelet övez és önbecsülés éltet? Köztisztelet övez és önbecsülés éltet - aligha kérdéses, hogy e két cél szervesen összefügg. Mi, országgyűlési képviselők igazán csak akkor érezhetjük jól magunkat, amikor büszke ránk az ország, a nemzet, ilyenkor hitelesebben fogad el bennünket ország-világ.
Tisztelt alakuló Országgyűlés! Halaszthatatlanul sürgős gazdaságpolitikai tennivalóinkat is mérsékeltebb zökkenővel leszünk képesek kezelni, ha a társadalom és a nemzet jobban érzi magát. A közvélemény-kutatások időről időre rámutatnak intézményrendszerünk fonákságaira. Nem véletlen, hogy alkotmányunk kerékbe tört állapota gyakran szembesít minket már idézett kérdésekkel: meddig marad még messze maga mögött Magyarország? A válasz egy másik kérdés felvetésében rejlik: még mindig hajlamosak vagyunk tűrni, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányának címe az 1949. évi XX. törvény. Meddig teszünk még úgy, mintha nem tudnánk, hogy ez a deklaráció a kommunista diktatúra eszköze volt? Igaz ugyan, hogy az akkor kikiáltott kommunista alkotmány 1990 óta már a múlté, a ránk maradt cím félrevezető és bántó.
Engem nem csak a helyzet fonáksága aggaszt; ahhoz hasonlítom ezt, mint ha egy makulátlan leánynevelő intézet kapujára a bordélyház szövegű címtáblát csempészte volna oda az ízléstelen, gonosz bajkeverő. A tisztességtelenséget eltávolították az épületből, de ott éktelenkedik az ízléstelenség írott emlékeztetője.
A való igazság az, hogy a kommunista diktatúra által eltörölt alkotmányunk megtestesítette volt évezredek szellemiségét, szinte bibliai lángoszlopként a mondavilágot Szent István király testamentumain, az Aranybullán, a tordai diétán, az ónodi országgyűlésen keresztül, az 1848-as áprilisi törvényeken és az 1946-os I. törvénycikkben kikiáltott alkotmányjogig, melyet kiegészít az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt emberi jogok.
Tisztelt Országgyűlés! A XXI. század Magyarországának Országgyűlése bölcsen teszi, amikor keresi különböző nézetekből és platformokból formálódó törvényalkotás módjait. Az ország népe, a választópolgárok szívesebben látják, amikor képviselőik megtalálják a megoldást, ahelyett, hogy civakodnak és odamondogatnak egymásnak. Az Országgyűlés így lesz a tartalmas érvelések és meggyőző viták színhelye. Az odafigyelő emberek többre becsülik és büszkébben emlegetik annak a törvényhozónak a nevét, aki őket felkészülten, higgadtan és udvariasan képviseli, mert ez szül eredményt. Majdan pedig, a választások idején ez hoz szavazatokat. Az ilyen képviselők újraválasztását bizonyára szívesebben támogatná az a kétmillió polgártársunk is, aki a közelmúlt tapasztalatai szerint senkire se adja le szavazatát. Ebből az is következik, hogy a kormányozni szándékozó pártok és szövetségeseik népszerűsége akkor erősödik, ha saját szavazóik táborát igyekeznek növelni, nem pedig azon erőlködnek, hogy az ellentábor szavazóinak számát csökkentsék.
Ennek hozadékaként a népképviselet érzése is tovább erősödhet. Mert ha nincs jelen valamelyik kedvelt párt, akkor a létező alternatívák valamelyikének elfogadása helyett a kiábrándult állampolgár inkább nem szavaz. Ilyen jelenségeket szokás emlegetni: körülbelül egymillió a száma azoknak a független kisgazdapárti mentalitású szavazóknak, akik nem voksoltak 2002-ben és 2006-ban. Lehet azon vitatkozni, hogy kiábrándultságuk mennyire gyökerezik a Rákosi Mátyás-i és Kádár János-i zsarnokság eszközeként használt történelemhamisításban és történelemtiltásban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára kívánatos, hogy minél többen gyakoroljuk és emlegessük a politikai kultúra változatait. Én is mondok egy példát: részt vettem két évvel ezelőtt egy érdek-képviseleti ebéden a Magyar Kanadai Kereskedelmi Kamara rendezésében, ahol beszédet mondott az Országgyűlés elnöke, Szili Katalin szocialista képviselő. A kérdések-feleletek idején valaki azt mondta: mivel jelen van a polgári pártból is egy képviselő, hallgassuk meg, mi az ő elgondolása. Én elmondtam, hogy Szili Katalin előadásában voltak értékes tájékoztatások, amelyeket a nemzetközi hallgatóságnak melegen ajánlok. Ekkor valaki azt kérdezte, hogyan lehet, hogy a szocialista politikust nem ócsárolja a fideszes politikus. Erre azt mondtam, hogy ezen a kanadai fórumon - mint más nemzetközi fórumon - minden lehetőséget megragadok, hogy a másik magyar mondandójáról jót mondjak. Persze, tévedés ne essék, magyar hallgatóság előtt, különösen a választások idején kimondom és érvelek, hogy szavazzanak énrám, Horváth Jánosra, ne pedig Szili Katalinra. (Derültség.) Mit ad isten, ott, akkor az a nemzetközi közönség megtapsolta, ahogy mi összeölelkeztünk. (Taps.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvaló volt, hogy Szili Katalin, a szocialista és Horváth János, a polgári képviselő nem voltunk hűtlenek választóinkhoz, országgyűlési eskünkhöz, pártunkhoz, ugyanakkor emeltük Magyarország hírét a világban.
(14.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! A politikai kultúránál maradva a legtöbbünknek van tapasztalata, személyes kapcsolata az Országgyűléssel és az Országházzal. Bizonyára többen előre is haladtunk már ezen az úton, aminek élményét kívánatos lenne megosztani a családban, társaságban, választóink körében. Engedjék meg nekem, hogy én is megtegyem ezt!
Az Országház kupoláját látva eszembe jut a cecei templomtorony, ahol kisgyerekkoromban harangozó akartam lenni, mert messzire akartam ellátni (Derültség.); pár év múlva már mozdonyvezetőnek készültem, mert ő messze elmegy, aztán hentes akartam lenni, etetni az éhes embereket. Aztán könyvtáros, aztán történész, aztán bibliás cserkész, majd tanáraim buzdítására eljutottam a közgazdaság-tudományhoz, és ez elvitt a függetlenségi mozgalmak irányába. Onnan aztán kacskaringós ösvényeken jutottam el a politikához.
Az Országházzal való közelebbi ismerkedésem az épület pincéjében, a német Gestapo fogságában, 1944. december végén kezdődött. A Szabad Élet Diákmozgalom halálra ítélt tagjaival az épület falába véstük a költő szavait - idézem -, Intés szegény legényeknek: “Most, a gyáva szemérmetlenség / Kurjongató, rossz éjjelén, / Böcsületére jól vigyázzon / Minden nemes szegény legény. (...) De az a mi gyönyörűségünk, / Hogy, ha minden reped, szakad, / Böcsületes szegény legények / Pihennek a romok alatt” - idézet vége. Még egy sor hozzá: “Megállott, de lehet folytatni / A jó szemek, a szép szemek / Érdemes, őrült látomását, / Az Életet, az Életet” - idézet vége. Folytatni kell - ez volt a gondviselés szándéka akkor is.
1945-ben ebben az ülésteremben lettem nemzetgyűlési képviselő, míg 1947 januárjában innen vitt el a kommunista politikai rendőrség az Andrássy út 60.-ba, igen, abba a Terror Házába, ahol már voltam a nyilasok foglya 1944-ben. Eseménydús idők folytatódtak. Mi nyolcan abból a tizenkettőből, akik a nyilasok fogságát túléltük, megtapasztaltuk a kommunista fogságot is. Majd ötvenegy év elmúltával, 1998-ban országgyűlési képviselőként tértem vissza ide.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az Országházhoz fűződő személyes élményeim során, ide beletartozik 1956 is, köztudomású, hogy az Országház volt a színhelye az 1956-os forradalmat mobilizáló október 23-ai délutáni és esti tömegtüntetéseknek, majd két nap múlva a vérfürdőknek. Ezekkel az eseményekkel egyidejűleg számos küldöttség és tárgyaló delegáció járt itt.
A történelemkönyvekből és vonatkozó iratokból sok minden megtudható, azonban homályban vannak, mintegy rejtve maradtak olyan események is, amelyeket a résztvevők nem említettek, vagy később a nyomozás nem göngyölített föl. Minthogy én október 27-ével kezdődően november 3-áig a Parlament épületében mindennap itt jártam, most, ötven esztendő elmúltával érdekes lehet visszaidézni egy jelenetet, ami nem nagy titok, de nem szokás emlegetni.
Október 31-én a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes, Nagy Imre és Tildy Zoltán szobáihoz vezető társalgóteremben, régi ismerősök és politikai barátok jelenlétében körben állva beszélgettünk: Dudás József, Vass Zoltán, Kelemen Gyula, Farkas Ferenc, Kerék Mihály, Tildy László és jómagam, Horváth János. Éppen belépett a terembe Kádár János a rádiószobából jövet, ahol elmondta beszédét a kompromittált kommunista párt feloszlatásáról és az új kommunista párt megalakításáról. Többen gratuláltunk Kádárnak a bölcs lépés megtételéhez, amikor is Dudás József kérdést intézett hozzá: “János! Mit gondolsz, a jövő választásokon hány százalék szavazatot kap majd a te pártod?” Kádár a maga torokköszörülő és nyakat vakaró félpercnyi gondolkodása után azt mondta: “Hát, olyan ötöt!” (Derültség az ellenzék soraiban.) Erre közbeszólt Vass Zoltán: “Jó, ha kettőt, János!”
Tisztelt Képviselőtársaim! Alakuló Országgyűlés! Beszédem elején feltettem a kérdést, hogy meddig marad még messze maga mögött Magyarország. Az eleddig érintett válaszok túlnyomóan az intézményrendszert érintették, de válaszaimból újból és újból kitűnik, hogy mennyire torzított és hiányos azoknak a témáknak az ismerete, amelyek a gazdaságpolitika bukdácsolásáért is felelősek lehetnek.
Lényegében válaszadásaimban azt hangoztatom, hogy a bőség és jókedv országa eljövetelének előfeltétele az emberi lélekben leledzik: jóakarat mindenféle népnek és nemzetségnek; szeresd felebarátodat úgy, mint tenmagadat. A történelem szolgáltatja a példát: a másfél évszázaddal ezelőtti szegény sorsú Dánia az evangélikus főiskolák indításával lett a gazdag parasztok országa. További példák lehetnek Svájc, Finnország, Írország, ahol a bütykös kezű parasztok, halászok és favágók két generáció alatt világhírű mechanikusok, a polgári társadalom létrehozói lettek.
Nálunk, Magyarországon a példaképekkel ellentétben még a XIX. század végén megindult prosperitás is elfonnyadt a feudális rendszer terhei és a háborúk megaláztatásai nyomában. Az erőltetett nagyüzemi monokultúra több százezer parasztember kivándorlását okozta, mert a nemzetgazdaságnak közel kétharmad részét tette ki az agrárium, aminek elmaradottsága fékezőként hatott a többi ágazatra is, a kézművességre, a kereskedelemre, a szellemi foglalkozásokra. Mire megjöttek a XX. század első évtizedei, akkorra már Európának szinte minden országában megvalósult a földreform, a kisüzemi belterjes mezőgazdaság és általában a gazdaság. Párhuzamosan megnyílhatott a polgárosodás útja a kultúra szépségeivel és a civilizáció erényeivel. Minálunk még mindig kérdés, meddig marad utópia a kert-Magyarország gondolata.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérve kérem önöket, mindenkit, aki figyel, higgyék el nekem, hogy szeretném mondandóimat boldogító próféciával végezni. Az édenkert ígérete azonban nem volna tisztességes, márpedig tisztességet elvárhat tőlünk a magyar nép, mert ha jó lélekkel végezzük munkánkat és teljesítjük hivatásunkat, akkor megadatik minden más is nekünk. Mert egy percre se feledjük el, mit üzen Vörösmarty Mihály: “Előttünk egy nemzet sorsa áll.”
Tisztelt Képviselőtársaim! E gondolatok jegyében kimondom a Magyar Köztársaság Országgyűlése alakuló ülésének megnyitását.
Köszönöm a meghallgatást. (Nagy taps.)
(14.40)
