DR. PETRÉTEI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. PETRÉTEI JÓZSEF
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egyet lehet érteni azzal, hogy a médiának a gyermekek tudati, lelki, erkölcsi fejlődésére döntő hatása van. Ahogy képviselő úr említette, természetesen ezt a problémát, amit napirend előtti fölszólalásában felvetett, több oldalról lehet megközelíteni.
Egyetértek azzal a szemlélettel, hogy a vázolt probléma nem pusztán jogalkotási kérdés, de természetesen ebben az ügyben a jogalkotónak is van felelőssége. Egyetértek azzal a felvetéssel is, hogy a médiatörvény ma már nem tölti be kellő hatékonysággal alapvető reguláló funkcióját, ezért ennek a törvénynek a módosítására szükség van. Ez a módosítás napirenden lévő kérdés, az ORTT dolgozik ezen a javaslaton, és természetesen a parlamentben ülő pártok mindegyikének fontos a szerepe abban, hogy olyan törvénymódosítás készüljön, amely sokféle társadalmi igényre, problémára ad megfelelő választ.
Azzal is egyetértek, hogy bármilyen jó a jogalkotás ezen a területen, nem szabad elfeledkezni arról, hogy ez a jogszabály csak annyit ér, amennyit ebből végrehajtanak. Ezért erősíteni kell a végrehajtás kérdésén, ami azt jelenti, hogy a mai rendszer, amely 2002 óta kialakult, és kötelezővé teszi a korhatáros karika feltüntetését, lehetővé teszi, hogy az ORTT szankcionáljon, bírságolhasson és tiltást szabhasson ki, ez talán nem teljesen elegendő. Azonban arra is felhívnám a figyelmet, hogy a médiahatóságban ott ülnek a pártok képviselői, tehát van lehetősége a pártoknak a végrehajtásban is befolyást gyakorolni, és érvényt szerezni annak, hogy a közerkölcs és a közízlés alakítása megfelelő irányban történjen, ne az öncélú erőszak és szexualitás jelentse ezt az irányt.
Ugyanakkor mellőzhetetlen annak a kérdésnek a megválaszolása is, hogy pusztán jogalkotási és jogalkalmazási eszközökkel lehet-e ezen a problémán változtatni, lehet-e ezt a problémát megoldani. Azt gondolom, hogy a jogalkotás is behatárolt, hiszen alapvető jogok ütközéséről van szó. Képviselő úr természetesen joggal vetette föl azt, hogy a gyermekek fokozott védelme érdekében szükség van a sajtószabadság bizonyos korlátozására. Ezzel nincs is vita, ebben egyet lehet érteni. De természetesen ez a korlátozás nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy a sajtószabadságot olyan mértékben korlátozzuk, amely ennek már a lényegi magját érinti.
Azt a kérdést sem szabad figyelmen kívül hagyni, amit képviselő úr is föltett, hogy bármennyire jó jogalkotás van, bármennyire hatékony ezeknek a jogszabályoknak az érvényesítése, azért alapvetően a szülők felelősségéről sem szabad megfeledkezni. Semmilyen jogszabály nem képes helyettesíteni a szülői felelősséget, a nevelésnek azt az eszközét, ami a családon belüli szocializáció szempontjából mellőzhetetlennek tekinthető, nem helyettesíthető mással. Azt gondolom, hogy a parlamentben itt ülő pártok képviselői mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a médiatörvény módosítása a képviselő úr által jelzett irányoknak is megfeleljen, és rugalmas rendszer alakuljon ki a jogi szabályozás, a végrehajtás és a társadalmi felelősség között.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem