GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Vannak olyan pillanatok, amelyek történelmet írnak; amikor a pillanat résztvevői mindvégig tudatában vannak annak, hogy mindaz, amit tesznek vagy éppen nem tesznek, mondanak vagy éppen elhallgatnak, az része lesz a nemzet vagy az emberiség történelmének. Ilyen '56, ilyen volt '89, vagy ilyen volt 2004, amikor Magyarország május 1-jén az Európai Unió tagja lett. Majd jó száz év múlva, amikor a diákok kinyitják a tankönyveket, ott fogják látni ezeket a dátumokat.
Aztán a pillanatok között pedig vannak évek, amelyek egyszerűen csak történelmet formálnak; amikor nekünk, egyszerű halandóknak nagyon nehéz eldönteni, hogy amit teszünk, abból mennyi az értékes és időtálló, mi pedig a pillanattal elmúló. És ebben a bizonytalanságban nemegyszer aztán elveszik az érték, és elhomályosul a tekintet; nem vesszük észre annak a nagyszerűségét is, amelyet később pedig súlyosnak és fajsúlyosnak fog találni a történelem.
Magyarország helye kijelölődött a világban. De hogy milyen szerepet fogunk ebben a világban játszani, az a történelmi pillanatok által kijelölt helyen túlmenően már azon múlik, hogy mi, akik ezt az országot lakjuk, munkánkkal, vívódásunkkal alakítjuk annak hétköznapjait, milyenné tesszük ezt a szerepet. Természetesen minden nemzet ugyanazt szeretné: nagynak lenni és erősnek lenni; nagynak és erősnek, hogy mindaz, amit gondol és képvisel, az nyomot hagyjon a világban, a világ kicsikét olyan legyen, mint a szóban forgó nemzet, és ebből az erőből elsősorban arra jusson, hogy polgárai hétköznapjait, hogy polgárai mindennapjait teszi könnyebbé, kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá. Erről szól a magyar nemzet törekvése is: erősnek és sikeresnek lenni, nyomot hagyni a világban; védeni, biztonságban tudni múltunkat és jelenünket; segíteni, hogy magyarnak lenni, az könnyebb legyen.
Magyarország az elmúlt években sikeresen megvalósította azt a programot, amelyet a rendszerváltás környékén a magyar külpolitika hármas prioritásrendszerének hívtak: az euroatlanti integrációban való részvétel, Magyarország európai és atlanti együttműködésének elmélyítése, a szomszédságpolitikában a béke, az együttműködés, a prosperitás lehetőségének megtalálása és a határon túli magyarokhoz fűződő viszony újrateremtése, a határon túl élők magyar nemzeti identitásának megőrzéséhez való fokozottabb hozzájárulás.
Erről beszéltek a rendszerváltó atyák, és ezekben a célokban osztoztak az egymást követő kormányok is egészen addig, ameddig Magyarország helye ebben a hosszú menetelésben, 2004-ig, újra ki nem jelölődött a világtérképen. És kiderült, hogy ez a hármas prioritásrendszer, még akkor is, ha persze belső tartalma soha nem volt annyira egységes, mint mondtuk vagy mutattuk, de kétségtelen, hogy az ebben foglaltak túlnyomó nagy részét Magyarország teljesítette.
Magyarország az előtt a kihívás előtt áll, most már jó kétéves tapasztalattal is a háta mögött európai uniós tagországként, hogy újrafogalmazza külpolitikai prioritásait, hogy újra megfogalmazza, hogy ha már látjuk, hogy mi is a hely, ami Magyarország számára kijelölődött, és hogy az a hely, abban nekünk, magyaroknak cselekvő, részt vevő szerepünk van, mi lesz az a szerep, amelyet e helyen és e helyből mi nemcsak el fogunk majd tudni játszani, hanem sikeresen meg tudjuk élni.
Magyarország az elmúlt években azt látta és azt tapasztalhatta, hogy európai uniós tagként nem egyszerűen csak alkalmazkodni tud az európai uniós együttműködéshez, hanem egyre bátrabban alakítja is ezt a politikát. Aztán azt is látta, hogy képes cselekvő módon részt venni és újragondolni viszonyát a globális nagyhatalmakkal és nagy, globális központokkal; építeni, átépíteni, megerősíteni a kapcsolatát az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Ázsia és Délkelet-Ázsia különböző országaival. Miközben ezt tettük, az volt a zsinórmérték, hogy Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk, az Egyesült Államok stratégiai szövetségesünk, Oroszországgal stratégiai partnerségre törekszünk, és kiemelt partneri viszonyt tartunk fel Délkelet-Ázsia, a Közép- és Közel-Kelet jó néhány országával. Ez zsinórmértéknek elég volt, de nyilván ennél most már tovább kell menni.
A nyitás politikájáról bebizonyosodott, hogy sikeres volt és helyes volt. Ma az amerikai-magyar vagy az orosz-magyar kapcsolatokban, vagy Délkelet-Ázsia jó néhány országa és Magyarország kapcsolatában nehéz, fajsúlyos, stratégiai jellegű konfliktus nincs. Megoldandó kihívás, az persze sok van. De Magyarország oda jutott, hogy képes nem egyszerűen csak a ma gondjaival, bajaival megpróbálni megbirkózni az ezen országokkal való kapcsolatban, hanem új szerepet igényelni, és ebben az új szerepben sikeresnek lenni.
(13.10)
Nem kétséges, hogy Magyarország számára a legfontosabb továbbra is az, hogy legszorosabb szövetségesi kapcsolatrendszerében, az európai kapcsolatrendszerben legyen részese egy új európai kül- és biztonságpolitikának, hogy ezen kapcsolaton keresztül alakítsuk a világ dolgát. Az Európai Unió tagországai közös kül- és biztonságpolitikát megfogalmazva globális szereplők, és a tagországok az európai uniós közös részvételen keresztül alakítják elsősorban a föld politikai és biztonsági arculatát.
Magyarország az elmúlt időszakban sokszor ahhoz a dilemmához jutott, hogy mi dolgunk van nekünk a világban. Miért kell nekünk a határoktól nagyon messzi területeken biztonsági, katonai kockázatokat is vállalva részt venni nemzetközi missziókban? Ugyanazt tudom erre mondani, mint nem egy esetben a belpolitikában is: az erő, a befolyás kötelez, abból több felelősség származik, és amikor azt mondjuk a belpolitikában is, hogy több felelősség fent, akkor azt kell mondjuk a külpolitikában is, hogy bizony több felelőssége van a világ biztonságának megőrzésében a világ fejlett államainak és a világ legbefolyásosabb politikai, biztonsági, gazdasági közösségeinek és benne a NATO tagjainak és benne az Európai Unió tagjainak.
Ha Magyarország nagy és erős akar lenni, akkor ez azt jelenti, hogy képesnek kell lennie elszakadni a pillanat csábításától, és képesnek kell lennie elszakadnia a pusztán földrajzi, történelmi vagy állami határain közvetlenül jelentkező vagy azokon belül jelentkező gondok és bajok megoldásában. Ha Magyarország nagy akar lenni, akkor képessé kell válnia előrenézni, messzebbre és mélyebbre látni, és képessé kell válnia arra, hogy ne csak a Kárpát-medencében és ne csak az országhatárokon belül, hanem a világ tőlünk messze eső lokális és helyenként globális kihatású konfliktuszónáiban közösen őrizni a biztonságot vagy korlátozni a kockázatokat. Magyarország nehezen barátkozik ezzel a szereppel; hozzáteszem, éppolyan nehezen barátkozik ezzel a szereppel, mint amilyen nehezen barátkozunk itthon azzal, hogy muszáj elindulni a pillanat kényszeréből, és hosszabb távon fenntartható célokat, perspektívát kitűzve befektetni a holnapba, és nem egyszerűen meg- vagy felélni a mát. Ugyanaz a dilemma: bátor, erős, sikeres ország csak abból lesz, amelyik képes kitörni a pillanat és az önmagába való fordulás egyébként csábító, hívogató igényéből és szerepéből.
Akkor, amikor arra törekedtünk az elmúlt időszakban, hogy szorosabb legyen Magyarország és Oroszország kapcsolata, akkor, amikor arra törekedtünk, hogy új lendületet adjunk Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatának, akkor nem egyszerűen azért tettük ezt, mert ebben azonnal leszüretelhető, azonnal megszerezhető előnyöket láttunk. Azok persze fontosak, de ennél muszáj messzebb tekinteni. Miközben nem kétséges, hogy egy sor dolgot nem azonosan lát Európa és az Egyesült Államok vagy az Európai Unió tagországai és Oroszország, Magyarországnak van abban dolga, hogy a párbeszéd, a partnerségre épülő dialógus, egymás jobb megértése legyen az, amely a közös felelősségre hívja fel ezeket az országokat és ezeket a térségeket. Nem kell, hogy azzal hízelegjünk magunknak, hogy mi leszünk majd a híd Európa és az Egyesült Államok között vagy Európa és Oroszország között, ez minden bizonnyal nemzeti lehetőségeink túlértékelését jelentené. De bizony nem baj, ha éppen azért, mert közvetlen és elsődleges, globális hatalmi szerepe Magyarországnak nincs, képes a nagy globális konfliktusokban és a jövőt megosztó konfliktusokban - picikét messzebbről is ránézve azokra a vitákra, amelyek itt vannak az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország között - azt a szerepet betölteni, hogy jobban értsék egymást a felek.
Amikor ezek a kapcsolatok erősödnek, akkor azt látom, hogy ezt a szerepet értik a világ más táján is, és nemcsak értik, hanem igénylik, mert nem egyszerűen elismerése 1956 csodálatos, demokratikus nemzeti hagyományainak az amerikai elnök budapesti látogatása, hanem az előtt való tisztelgés is, amit Magyarország nem egyszerűen 1956-ban megtett, hanem megtett az elmúlt tizenhat évben. Tisztelgés azon Magyarország teljesítménye előtt, amely új szerepet sajátít el, értve Európa és az Egyesült Államok közötti partneri, szövetségesi viszonyt és ennek a kapcsolatnak a kihívásait is, hogy milyen módon lehet emberi jogok és szabadság ügyét együttesen szolgálni, hogyan lehet ebben okos párbeszédet folytatni, hogyan lehet leszámolni azzal az egyébként téves közelítéssel, hogy a globális viszonyokban és kapcsolatokban Magyarország és az Európai Unió képviseli a moralitást, az Egyesült Államok pedig az erőt és a hatékonyságot. Hogy minden bizonnyal bárki és bármelyik oldalon is veti fel ezt a kérdést, ez egy hamis megközelítés.
Minden bizonnyal elismerés Magyarország kiszámítható és nyugodt politikájának az, amikor nem egyszerűen megállapodások születnek Magyarország és Oroszország között, hanem egy februári elnöki látogatáson megkötött megállapodásokból mostanra, alig négy hónappal később konkrét cselekvés származik éppen abban az energiapolitikában, amelyről mostanára mindnyájan tudjuk, hogy nem egyszerűen az iparpolitikának a része az energiapolitika, hanem regionális és globális kül- és biztonságpolitikai eszközzé és tárggyá is változott. Az, hogy lehet a megállapodásból cselekvést teremteni, hogy mindeközben ki lehet nyitni a piacokat, azt jelenti, hogy Magyarország az elmúlt években jól próbálta meghatározni újra szerepét, de nem lehet nem észrevenni, hogy van még itt egy feladat. Az a feladat, hogy most már felhasználva az elmúlt két év tapasztalatát, újrafogalmazzuk Magyarország külpolitikai stratégiáját; hogy Magyarországon a közös nemzeti külpolitikánk több legyen, mint a kormányzati külpolitika; hogy ebben a külpolitikában egyre hangsúlyosabban jelenjen meg elvont és távlatos célok helyett - merthogy abban ma, úgy látom, nagy az értékbeni egyetértés a fejlett világon belül -, hanem a magyar kultúra, tudomány, gazdaság érdekeinek közvetlen képviselete, az államközi külpolitikából az intézményközi és emberközi külpolitikának a felépítése és szolgálata kell a következő időszak legnagyobb feladata legyen; hogy Magyarország többet tudjon vállalni abból, hogy a régióban stabilizáló szerepe kell hogy legyen.
Ha végignézünk a régió országain - hadd ne mondjak példát, nehogy bárki is oktalanul is magára vegye -, azt lehet látni, hogy a régió országainak jelentős részében kifejezetten a magyart meghaladó a politikai bizonytalanság, nem egy olyan tényezőt látunk, amely bizony-bizony hosszú, elhúzódó belpolitikai válságjelenségek meglétére utal. Egy ilyen világban a rendszerváltás utáni azon Magyarországnak, amely képes volt mindig minden alkalommal stabilan őrizni a demokratikus parlamenti működés és kormányzati működés valamennyi lényeges elemét és megőrizte cselekvőképességét, Magyarországnak van feladata abban, hogy ebben a térségben a stabilitás, a progresszió erejeként képes legyen arra, hogy ezt a befolyást és ezt az erőt a megértésre fordítsa; hogy abban legyen partner az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és Oroszországgal való kapcsolatában, hogy Európának ezen szegmense egy prosperáló, biztonságban élő, egymást megértő, történelmi előítéleteitől és sértettségétől megszabaduló, együttműködő térség legyen. Van abban történelmi felelősségünk, hogy a térség azon országai, amelyek még nem tagjai az Uniónak - különös tekintettel utalok itt a Balkán országaira -, ezek az országok belátható időn belül európai uniós perspektívával rendelkezzenek, és reális közelségbe, történelmi értelemben reális közelségbe kerüljön az uniós tagság kérdése.
(13.20)
Magyarországnak ezt a szerepet - nyilván annyit, amennyi ebből neki illik, nem túlterjeszkedve azon - vállalni kell. Magyarország az elmúlt időszakban okosan és a történelmi felelősségét értve volt képes összeilleszteni az európai uniós tagságából fakadó feladatokat és felelősséget az Európai Unión kívüli térségekhez fűződő és építkező szándékú politikájával - ezt folytatni kell.
Folytatni kell a Balkán felé irányuló, a korábbinál nagyobb felelősséget vállaló politikát. Folytatni kell azt a külpolitikát, amely nem egyszerűen állami, hanem államon messze túli. Folytatni kell azt a külpolitikát, amely nem direkten és elvontan politikai, hanem gazdasági, tudományos, kulturális együttműködésekben ölt testet, ahol a külpolitikai együttműködésnek nem közvetlenül az állam a célzott személye és tárgya, hanem intézmények, civil szervezetek sokasága, hogy szolgál a külpolitika.
Akkor, amikor Bush elnök a múlt héten tisztelgett ’56 előtt, és tisztelgett az elmúlt 16 év előtt, azt gondolom, elismerte ezt a szerepet is. A stabilizáló, az önmarcangoló múlt helyett a jövőben célokat, feladatokat kereső, a kivagyiság helyett a partneri, regionális felelősséget is vállalni képes magyar törekvések előtti elismerés volt ez. Ezt kell csinálnunk: külpolitikát, egészen biztosan nem csak a kormánynak önmagában, kormánynak és ellenzéknek, de még tovább megyek: politikai és nem politikai tényezőknek, civileknek és intézményeknek, gazdasági és tudományos szereplőknek egyaránt.
Nem kérünk bizonyítványt egyetlen nagyhatalomtól sem, arra nincsen szükségünk. A bizonyítványt a magyar választók adják, hogy képesek vagyunk-e képviselni őket, képesek vagyunk-e a határon túl is sikeresen képviselni a magyar nemzeti érdeket. Ez a külpolitika alapja. De visszaigazolást, hogy értik a törekvéseinket, és ez becsületet teremt, azt igen; bizonyítványt nem kérünk, visszaigazolást elfogadunk. Ez a visszaigazolás a múlt héten azt tartalmazta, hogy Magyarország jó úton jár, érti a felelősségét - Magyarországért, Európáért és egy jobb világért.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
