HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valóban úgy tűnik, hogy a politikai vita lendülete most egy kicsit megtört, és talán az érdeklődés is kisebb. Én úgy látom, hogy a parlament idejének és energiájának 90 százaléka aktuálpolitikai kérdésekre fordítódik, de talán annak a 10 százaléknak is adjunk esélyt, ami a társadalom alapkérdéseiről, mondhatnám, nemzeti sorskérdéseinkről szól. Biztos, hogy van fontosabb is annál, mint amit ma én előveszek, de azt hiszem, a jövőnk szempontjából, gyermekeink szempontjából ez sem elhanyagolható kérdés.
Ennek a kérdéskörnek - a média hatása a gyermekek egészséges fejlődésére -, úgy gondolom, három oldala van: van egy gyermeklélektani, egy társadalometikai és egy jogi oldala. Kezdjük talán az elsővel!
Minden gyermek úgy tanul, hogy utánoz. Ez az utánzás annak a mintának az alapján történik, amit elé élnek akár a szülei, akár valamilyen élmény. És hogy mennyire fontos ez, hadd idézzek egy felmérést, ami azt mutatta, hogy a gyermekek 40 százaléka... (Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
Nem zavar, elnök asszony, én megszoktam, amikor ülést vezetek, hogy el kell viselni a képviselői szabadság egyfajta megnyilvánulását, ami természetes és megbocsátható.
(14.00)
Tehát a gyermekek 40 százaléka nem tudott különbséget tenni a médiából jövő élmény és a valóság élménye között. Ha hozzáteszem azt, hogy a magyar gyermekek szüleikkel együtt naponta körülbelül négy órát néznek televíziót, akkor máris érzem azt, hogy az az erőszakhullám, ami árad a televízióból, ezrekben mérhető az a szám, a gyilkosságok száma, amit egy gyermek felnövekedvén a televízióban végignéz - van, aki 8 ezret, van, aki 13-at mond, attól függ, hogy milyen felmérés, de még a kisebb is sok -, akkor azt kell mondanunk, hogy a gyermek, aki utánoz, egy olyan világot fog lemásolni, ami aztán a valóságban igen szomorú eredményt hoz. Tegyük hozzá, hogy nem csupán az erőszak, hanem a személyességtől megfosztott szexuális élmények idő előtt való megjelenése a gyermek szeme előtt, ez is a fejlődése szempontjából káros.
Akkor tegyük fel a kérdést, hogy ki a felelős ezért. Magyarországon nem a törvényekkel van baj általában, hanem a törvények betartásával. De ha a médiatörvényt megnézzük, van javítanivaló ezen a területen. Nagyjából megfelel az uniós irányelveknek az a szabályozás, ami a szülő felelősségét igényli elsősorban a korosztályra és a sugárzás időpontjára vonatkozóan, de ezen a törvényen van mit javítani. Az első feladatunk tehát az, a mi felelősségünk, hogy a törvényt megváltoztassuk, és erőt adjunk neki. A második a médiahatóság felelőssége. Ha betartanák a törvényt, akkor a gyerekeink kevésbé sérülnének, mint most. Harmadszor: a műsorkészítők felelőssége. Nem hiszem, hogy fontosabb lenne a társadalomra tett hatásnál a nézettség szempontja. Ez már társadalometikai kérdés, és itt szerepe van ismét a hatóságnak. Végül a szülők felelősségét is említenünk kell, hiszen a gyermekek sokszor felügyelet nélkül nézik azokat a műsorokat, amiket nekik egyedül nem lenne szabad.
Én egy olyan világról álmodom - és remélem, hogy ebben a kérdésben talán pártoktól függetlenül közös véleményt tudunk formálni, és ez a közös vélemény közös cselekvésre fog irányulni -, ahol a gyermekszobába a televízió és az internet beviszi ennek a minket körülvevő csodálatos világnak a természeti értékeit, az emberi személyben megjelenő értékeket, az emberi alkotások szépségeit, és nem rombolni fog azért, hogy ezzel a nézettséget és a hasznot növelje.
Arra tudom felszólítani a parlament minden pártjának minden képviselőjét, nézzük át a médiatörvény idevágó szabályozását, kívánjuk meg a médiahatóságtól a megfelelő szigort, és a társadalom egészét tereljük afelé, hogy gyermekeinket megvédje ettől a negatív hatástól.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
