DR. GÖNCZ KINGA

Teljes szövegű keresés

DR. GÖNCZ KINGA
DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Persányi Miklós miniszter úrnak európai uniós tanácsülésre kellett mennie, ezért válaszolok én most a kormány nevében.
Teljes mértékben egyetértek képviselő úrral abban, hogy hazánk szerepe - földrajzi helyzetét figyelembe véve - kiemelt fontosságú a szomszédos országokkal való együttműködés, a határokon átterjedő környezetszennyezések megelőzése és csökkentése érdekében. Éppen ezért fektetünk különösen nagy hangsúlyt regionális és szubregionális kapcsolataink erősítésére. Az e téren meglévő lehetőségeinket új dimenzióba emelte európai uniós tagságunk, amelynek révén lehetőségünk nyílik arra, hogy az európai környezetpolitika kialakításában érdemi munkát végezzünk.
Meggyőződésem, hogy hosszabb távon csak ezen az úton érhetjük el, hogy lakosságunk és a gazdálkodó szervezetek minél kisebb mértékben legyenek kénytelenek elviselni a határainkon túlról érkező káros hatásokat. A Szentgotthárd mellett, a magyar határtól nem messze megépíteni tervezett hulladékégető ügyében is már idejekorán, az első hírek megjelenésekor megtettük a szükséges diplomáciai lépéseket.
Magyarország és Ausztria egyaránt részese annak az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló ENSZ-egyezménynek, amely lehetővé teszi az érintett magyar lakosság és hatóságok számára, hogy a tervezett beruházások környezeti hatásvizsgálati eljárásában részt vegyen. Erre hivatkozva a környezetvédelmi miniszter először informális tájékoztatást kért az osztrák féltől a tervezett beruházásról. Kifejezte Magyarország igényét arra, hogy élve az egyezményben biztosított jogokkal, részt kívánunk venni a hulladékégető mű környezeti hatásvizsgálati eljárásában.
Az osztrák fél válaszában arról adott tájékoztatást, hogy jelenleg nem folyik eljárás a hulladékégető ügyében, mivel a kérelem benyújtása ősz előtt nem is várható. Emellett ígéretet kaptunk arra is, hogy tájékoztatják a környezetvédelmi tárcát a beruházás azon részleteiről, amelyekről a burgenlandi kormányzat a céggel történő következő tárgyalás során tájékozódik.
Mindezeken túl az elmúlt héten a környezetvédelmi miniszter hivatalos levélben fordult az osztrák környezetvédelmi miniszterhez, amelyben további részletes tájékoztatást kért a beruházásról, és újra megerősítette, hogy részt kívánunk venni a környezeti hatásvizsgálati eljárásban. Ha sor kerül erre az eljárásra, arról az osztrák félnek haladéktalanul értesítenie kell bennünket. Megkapjuk az erről szóló értesítést, a nemzetközi egyezménynek és a hazai szabályozásnak megfelelően tájékoztatjuk az érintetteket, és lehetőséget biztosítunk arra, hogy írásban és lakossági fórumokon szóban is kifejthessék véleményüket. A lakossági fórumra meghívjuk a beruházót is, és a véleményeket ezután továbbítjuk az osztrák félnek, és a soron következő konzultációkon szóban is képviseljük a magyar érdekeket.
Meggyőződésem, hogy bár az espoói egyezmény vétójogot nem biztosít számunkra, érdekeink érvényesítésére lehetőséget teremt azáltal, hogy az engedélyezés során az osztrák hatóságoknak figyelembe kell venniük a magyar lakosság véleményét és a magyar hatóságok által megszabott feltételeket.
Összegezve tehát úgy vélem, hogy ebben a helyzetben képesek leszünk hazánk környezetvédelmi, illetve a térség idegenforgalmi érdekeinek védelmére.
Kérem képviselő urat, hogy a választ fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem