SZABÓ LAJOS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ LAJOS
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Először az osztrák, majd a magyar sajtóból lehetett értesülni arról, hogy közvetlenül az osztrák-magyar határnál, a határ túlsó oldalán a közösen működtetett heiligenkreuzi ipari parkban, a burgenlandi tartományban székelő Begas vállalat a határtól a száz méterre egy regionális hulladékégető felépítését vette tervbe. A hulladékégetőbe évi 200 ezer tonna szemét, hasznosíthatatlan hulladék érkezne Szentgotthárdra, harmada közúton, a többi vasúton.
Ősszel kerül átadásra az ipari park közelében lévő termálfürdő, amelytől a szentgotthárdiak és a kistérség lakói az idegenforgalom fellendítését várják. A hulladékégető megépítése a környezeten kívül a térség gazdasági helyzetére nézve is nehézségeket okozhatna, hiszen az éppen kibontakozni készülő vellneszturizmus fejlődését gátolhatná nem várt körülmények bekövetkezése esetén.
Szeretném kérdezni, hogy mit tesz és mit tervez tenni miniszter asszony annak érdekében, hogy a hatások elviselésében leginkább érintett magyar lakosság is részt vehessen a hulladékégető engedélyezési eljárásában, kifejthesse véleményét a telepítéssel kapcsolatban, és megakadályozza a környezetkárosítást hazánk területén.
Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem