DR. VAS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VAS JÁNOS
DR. VAS JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hankó Faragó Miklós képviselőtársamat hadd emlékeztessem arra, a Magyar Demokrata Fórum azt mondta, hogy üdvözli ennek a törvénynek a meghozatalát. De attól még, azt szeretném mondani képviselőtársamnak, hogy a megfogalmazott kritikák ülnek, annak a mértékében lehet itt különbséget tenni. De azt kell mondanunk, hogy ez a törvényjavaslat, ami itt előttünk van, egy olyan gazdaságban, amely expanzióban van, ahol mondjuk, 3-4 százalékos lenne amellett a munkanélküliség, és nagy közmunkaprogramok lennének vagy nagy gazdasági expanzió lenne a kis- és középvállalkozók esetében, egy kiváló és üdvözlendő törvényjavaslat lenne, mert azt a célt szolgálja, hogy stagnálna a munkanélküliség, nem biztos, hogy növelné a foglalkoztatottságot, de egy nagyon jó törvényjavaslat lenne. De ebben a helyzetben, ahol a jövő évre önök szerint 2,2 vagy 2,4 százalékos lesz a GDP-bővülés, ami egyébként nem hat a foglalkoztatás irányába, azt kell mondani, hogy megítélésünk szerint és véleményünk szerint nem lesz olyan átütő sikerű, mint ahogy a tárca akarja.
(22.10)
Nagyon aktív a tárca az utóbbi időben, és ez nagyon üdvözlendő. Mert azt hiszem, azt mindenki érzi itt a képviselőtársaim közül is, hogy ennek a kormánynak az lesz a legnagyobb kihívása, hogy - azon kívül, hogy csökkenti majd a deficitet - hogyan tudja úgy elvenni a munkaadóktól azt a pénzt adók módjára, hogy ne csökkenjen (Sic!) közben a munkanélküliség. Meg kell mondanom, nagyon bízom benne - személy szerint mint ellenzéki is -, hogy ennek a kihívásnak meg fog felelni ez a kormányzat, mert valamennyiünk számára roppant káros lenne, hogyha eközben a munkanélküliség elszabadulna, és, mondjuk, felmenne a mostani másfélszeresére.
A Gúr Nándor képviselőtársam által mondottak, hogy több ezer álláslehetőség van, amely nincs betöltve - igen, tudjuk, teljes mértékben. Az a probléma, hogy azt kellene megfejtenie a tárcának, hogy miért nincs ez betöltve. Ennek lehet oka a képzés kérdése, lehet, hogy alacsony a mobilitás, és lehet az is az oka, meg kell mondani, hogy a lakosság döntő része a munkaerőpiacon nem alkalmas ezeknek a munkahelyeknek a betöltésére, mert az alkalmazhatóságukkal van probléma.
Úgy gondolom, nem is lehet várni, hogy ezen álláslehetőségek jó része a közeljövőben be fog töltődni, mert azok döntő többségében ugyanazokon a helyeken már hosszú ideje betöltetlenek maradtak. Nyilvánvaló, hogy a képzés vagy a határaink megnyitása jelent majd megoldást ezekre a problémákra.
Egyetértek Bernáth Ildikónak azzal a felvetésével, hogy féloldalas ez a jogszabály. Természetesen a tárca megtette azt, ami az ő lehetősége, hiszen hozott egy olyan törvényjavaslatot, egy előterjesztést, amelyben kedvezményt ad az alacsony képzettségű embereknek, az 50 év feletti munkát keresőknek, hiszen ezeknél bővülés tapasztalható. De meg kell mondani, hogy például a fiatalok esetében - amit személy szerint nagyon nehezményezek - a tanulmánya befejezését követően csak az minősül első ízben munkakeresőnek, aki, ha halaszt az egyetemi vagy főiskolai tanulmánya során, nem vállal munkát, tehát bármilyen formában, ami dokumentálható, akár vállalkozási szerződés, megbízási szerződés keretében.
Ezt nagyon sérelmezem a tekintetben, hogy azok a diákok, akik szeretnék csökkenteni a családjuk terhét, hogy ne eltartottak legyenek, hanem addig is, néhány hónapon keresztül valamilyen segédmunkára elmennek dolgozni, és becsülettel, bejelentett munkát végeznek, a jelen előterjesztés szerint hátrányt fognak szenvedni azokkal az iskolatársaikkal szemben, akik egyhuzamban végezték az egyetemet vagy főiskolát. Pedig ők is ugyanolyan problémákkal fognak küzdeni, hiszen a diplomások munkaerőpiacán teljesen más kihívásoknak kell megfelelni, mint, mondjuk, a fizikai munkát végzők, ilyen képzettségű emberek esetén.
Érdemes lenne megfontolnia egyébként a tárcának, és a Magyar Demokrata Fórum ezt kezdeményezi, hogy az 50 éves korhatárt szállítsa le 45 évre. Megítélésünk szerint a 45 éves kor körül már jelentkeznek azok a problémák. Hadd mondjam, lehet, hogy a hölgyek szemében a 45 éves férfi ereje teljében lévő, és legnagyobb teljesítőképességűnek tűnik, de a munkaerőpiacon, a munkaadók esetében 45 év felett akár a hölgyeket, akár az urakat, kezdik leírni, és a helyüket kezdik fiatalabbakkal feltölteni. Úgy gondolom, nem kerülne annyiba a tárcának, illetve a kormányzatnak lehozni ezt a korhatárt, és megfontolásra javasolom az államtitkár úrnak, hogy 45 évre terjesszék ki ezt a kedvezményt.
Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna mondani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem