DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy megdöbbenéssel fogadták a szombathelyiek, hogy a néhány éve több milliárd forintból kialakított laboratóriumot 2007. január 1-jével bezárják. A laboratórium telkét 2000-ben központi költségvetésből finanszírozva vásárolta Szombathely városától a felügyelőség; a 2001-ben megkezdődött építkezés 2003-ban fejeződött be. A hálózatban legkorszerűbb, a szakmai kívánalmaknak magas szinten megfelelő laboratóriumi épület több milliárd forint értékű. A benne lévő műszereket a 2005-ben EU-pályázatból történő fejlesztés tette korszerűvé.
A tervek szerint a nyugat-dunántúli KTVF szombathelyi laboratóriumának mintavételi és vizsgálati feladatait 2007. január 1-jétől az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség laboratóriuma fogja ellátni. A terület mérete nagyobb, mint a régió, a távolságok nagysága azonban kétségessé teszi a feladat eddigi színvonalon történő ellátását, mivel tudomásunk szerint a győri felügyelőséget sem bővítették. A minták napi begyűjtése jelenleg Szombathelyről 350-400 kilométer gépkocsifutást igényel. Amennyiben a feladatokat máshol látják el, az utazási távolság alkalmanként körülbelül 300 kilométerrel növekszik. A rossz úthálózat mellett Zala megye déli részében vagy a Kis-Balatonon történő mintavétel 10-12 óra napi munkaidőt jelent.
A szombathelyi laboratórium az ország egyik legújabb, legjobban felszerelt, magasan kvalifikált munkaerővel működő, a környezetvédelmi hálózatban elsőként, 1993-ban akkreditált laboratórium. Akkreditált státusa valamennyi környezetvédelmi vizsgálatra - víz, talaj, levegő, zaj s a többi - kiterjed; az akkreditált státus 1993 óta folyamatos. A hálózatban lévő laborok akkreditálása az úttörő szombathelyi labor dokumentációja alapján történt később. A laboratórium a megfelelő… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Kérdésem: kérdezem miniszter urat, hogy a néhány éve átadott, több milliárd forint központi költségvetési támogatással megépült szombathelyi labor bezárását mi indokolja; nem teszi-e lehetővé a működtetését esetleges részbeni piaci hasznosítása.
Várom megtisztelő válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem