DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai napon kézhez kaptunk 16, úgynevezett zárószavazás előtti módosító javaslatot, amelyeknek jelentős része koherenciazavarra hivatkozva utolsó pillanatban bizonyos törvényhelyeken módosításokat tartalmaz. Ezek közül hármat szeretnék szóvá tenni, és mind a háromhoz némi kiegészítést vagy magyarázatot szeretnénk kérni.
Az egyik a vizitdíjjal kapcsolatos módosítás, aminek a lényege az, hogy a vizitdíj befizetését úgymond ellátásfajtánként kell nyilvántartani. Ez azt jelenti, hogy külön kell nyilvántartani az alapellátás, benne a fogászat és a másik oldalon pedig a járóbeteg-szakellátás területét. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a beteg gyűjti a számlákat, külön az alapellátás-számlákat a befizetett 300 forintos vizitdíjakról, mind a két területen, tehát az alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban is összegyűjt 20 ilyen számlát, ezeket sorba rakja, befizeti a 21. vizitdíjat is, de ezt a 21.-et már visszaigényelheti az önkormányzat jegyzőjétől.
A dolog nem életszerű, szeretném hangsúlyozni. Már az összegyűjtése, ezeknek a számláknak a kezelése, majd az ember belegondol abba, hogy a beteg a 21. számlával bevándorol az önkormányzathoz, mondjuk, fölül egy villamosra, utána fölül egy metróra, két jegyet vesz, utána sorba áll a jegyző előtt, beadvánnyal él, ezt regisztrálják, kérelmet ad be, majd utána átutalják neki a 300 forintos, 21.-ként befizetett vizitdíjat. A dolog elkeserítő, nevetséges, nem tudom, hogy miért kell ezt csinálni. Most a módosítás arra irányul, hogy külön ellátásfajtánként kell gyűjteni ezt a számlatömeget. Nem értjük, miért kell ezt csinálni, megalázása a szakmának, egyáltalán ennek a vizitdíjnak a további torzulását jelenti.
Most már föltehetem a kérdést, hogy van-e akkor felső határ. Tulajdonképpen nincs felső határ, hiszen a 20. után is fizetnie kell a szerencsétlen betegnek. (A kijelző az idő lejártát mutatja.) Úgy tudom, öt percem van, elnök úr, ugye?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem