KUZMA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KUZMA LÁSZLÓ
KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérem a türelmüket ehhez a rendkívül fontos törvényhez, amely a szakképzést érinti. Régen volt, hogy a szakképzést érintő kérdésben ilyen nagy horderejű döntések születhettek és születtek.
A zárószavazás előtti módosító indítványok közül egyről szeretnék beszélni, hiszen véleményem szerint a másik, a 2. szám alatt szereplő módosító indítvány elfogadható, de az 1. sorszám alatt szereplő indítvány nem oly mértékben támogatható, mint ahogyan kormánypárti képviselőtársaink szeretnék.
Ez egy korábban általam beadott, a parlament által elfogadott módosító indítványnak a visszacsinálása, amely az oktatási miniszter és a szakképzésért felelős miniszter hatáskörét érinti. Tehát szerintem nem egy kodifikációs zavar megszüntetéséről van szó, mert ha elfogadjuk a módosító javaslatot, az a következőképpen hangzik: az oktatási miniszter létrehozza és működteti az oktatásért felelős miniszterrel együtt és az országos gazdasági kamarák, az országos gazdasági érdek-képviseleti szervek, valamint az ágazat egészében érdekelt szakmai kamarák képviselőinek részvételével a szakképzési szerkezet folyamatos fejlesztését és korszerűsítését szolgáló bizottságot. Tehát még egyszer hangsúlyozom, az oktatási miniszter létrehozza és működteti az oktatásért felelős miniszterrel együtt ezeket a szerveket.
Így van a javaslatban, tehát egy kodifikációs zavarral szüntetünk meg egy feltételezett korábbi kodifikációs zavart. Így van a szövegben, ezért nem tudom, nem tudjuk támogatni ezt a módosító javaslatot. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem