KATONA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KATONA KÁLMÁN
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy mindenhol nem nézett szét az eredményeket illetően, de majd ezt megtesszük együtt. Most a költségvetés kapcsán arra hívnám fel a figyelmet, hogy azt a választ kaptuk a bizottsági ülésen, hogy a kárenyhítés és a monitoring költsége egy tételben jelenik meg, ez az a bizonyos 150 millió forint. Tavaly ez 240 millió forint volt.
Azt gondolom, hogy egy későbbi per során annak a bizonyítására, hogy mi mindent megtettünk, nem vet jó fényt ez a csökkent összeg. Az lenne jó, ha a 90 milliót még odaadnánk, és akkor legalább szinten tartanánk, ugyanis ennek a monitoringrendszernek az eredményeire, azt hiszem, hogy a szakmai bizonyítás során, a károk bizonyítása során még nagy szükségünk lesz. Amennyiben még ez a másfél nap elegendő arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy odafigyeljen, ezt én javasolnám korrigálni. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem