MOLNÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR LÁSZLÓ
MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár urak! Tisztelt Képviselőház! A 2007. évi költségvetés főszámai ismertek. Ennek megfelelően ma a fejezeten belüli átcsoportosításokat nézzük meg, illetve mindenki próbálja védeni a saját maga által benyújtott módosító indítványokat.
Az az általános vitában is látható volt, hogy elkezdődött a szerkezetátalakítás, hogy olyan nagy rendszerek finanszírozási oldalú szerkezetátalakítása kezdődött meg ezzel a költségvetéssel, amivel a falánk, éhes állami adminisztráció és az éhes önkormányzati adminisztráció és az ezen belüli, szolgáltatást nem nyújtó, de mégis adminisztratív eszközöket használó intézmények átalakítása, finanszírozási oldalról történő szerkezetváltása kezdődik meg.
Látható, hogy azoknak a nagy rendszereknek az átalakítása, mint az egészségügy vagy az oktatás, a szociális szféra, azért az emberi oldalt, a képviselőt is megviselik, a választóinkat természetesen, és az ezeknek a fejezeti főszámoknak a felosztásánál megjelenő viták is mutatják ezt; mondhatnám a művészeti, az alapművészeti, a zeneművészeti oktatásban megjelenő módosító indítványokat. Ha azt látjuk, hogy a tegnap elfogadott egészségügyi törvények kapcsán milyen módosító indítványokat fogadtunk el, és ezek milyen mélyen érintik a jelenlegi finanszírozást, akkor azt gondolom, kimondható, hogy most nem a bevételi oldal növelése a költségvetés egyensúlyának javító eszköze, hanem a kiadáscsökkentő oldal. Hiszen nagyon sok kritikát kaptunk, magam is megfogalmaztam az általános vitában, hogy nem látom a kiadáscsökkentő intézkedéseket. Hát most látjuk. Ebben a helyzetben Békés megyei, békéscsabai képviselőként - miután a fejlesztéseket nem adhatjuk fel, hiszen az egyik leghátrányosabb helyzetben lévő megyében élünk, és nekünk a fejlesztés, az utak építése, a munkahelyteremtés az egyetlen lehetőségünk a jövőt illetően - nyilvánvalóan mi pedig azért nyújtunk be módosító indítványokat, túl azon, hogy természetesen az ésszerű kiadáscsökkentést támogatjuk, hogy épüljenek meg azok a nagy rendszerek infrastruktúrában, amelyek a mi megélhetésünket, az általunk képviselt lakosság helyzetét javítják.
Itt kell megjegyeznem, én három módosító indítványt adtam be, nem részletezem a számokat, a tárgya a gyorsforgalmi utas fejezet. Ezúton is elnézést kérek a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól, hogy nem szokványos módon, de megbontottam a 210 milliárd, külön soron megjelenő, gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére vonatkozó összeget. Hiszen van egy szakmai alaptörvényünk, a 2003. évi CXXVIII. számú autópálya-törvény, amelynek a 2. számú melléklete arról szól - és most itt az M44-es út Kecskemét-Békéscsaba közötti szakaszának előkészítéséről beszélek -, hogy 2003 és 2007 között a teljes szakaszt előkészítésre alkalmassá kell tenni, pontosabban elő kell készíteni kivitelezésre.
Nos, ebben a szakaszban egy 62 kilométeres, Tiszakürt-Kondoros közötti szakasz van építési engedéllyel előkészítve, a további hatvan-egynéhány kilométeres szakasz nincs, ezért bátorkodtam másfél milliárd forintot előkészítésre erre a sorra tenni; illetve ugyanez a helyzet a Békéscsabát elkerülő 44-es úttal, a Gyula-Békéscsaba közötti külső gyűrűn lévő, még át nem vett vagy át nem adott, ideiglenesen üzembe helyezett szakasszal, ahol az elmúlt fél évben, nyolc hónapban hat halálos baleset történt. Bizony itt a közvélemény, a helyi közvélemény és magam is úgy ítélem meg, hogy körforgalomra van szükség. Ez egy forgó, mozgó, energiát nem igénylő olyan forgalmi irányítórendszer, amely a legolcsóbb. Ezt mindannyian tudjuk, mégsem ez történt akkor betervezésre, körülbelül 2000 táján történt ez a tervkészítés. Most helyre lehet hozni nem túl nagy összeggel mind a két olyan csomópontot, ami balesetveszélyes.
Erre kérem a kormánypárti és az ellenzéki képviselők támogatását is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem