PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Úr! A részletes beszámolóból kiderül, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához 2005-ben 643 beadvány érkezett, ennek mintegy felét az egyéni beadványok tették ki, míg a központi állami szervek megkeresései az ügyiratok egyharmadát jelentették. Ezek döntően jogszabály véleményezésére irányultak. Az ügyekben a cigány kisebbség volt leginkább érintett, a beadványok több mint fele Budapestről érkezett. A legnagyobb arányban itt is, mint az előző napirendi pontnál, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és helyettese beszámolójához hasonlóan a települési önkormányzatok voltak érintettek, de jelentős volt a bíróságokkal, a büntetés-végrehajtási intézetekkel, a rendőri szervekkel, valamint az oktatási intézményekkel kapcsolatos beadványok száma is.
A biztos kezdeményezését és eljárását leggyakrabban a települési önkormányzatok, a közigazgatási hivatalok, az oktatási intézmények számára fogalmazta meg. A beszámoló részletesen foglalkozik a nemzeti és etnikai kisebbségeket leginkább érintő közszolgáltatással, mint az oktatás, a kultúra, ezen túl a 2005-ben lezajlott kisebbségi önkormányzati választással és a kisebbségi önkormányzatok jogi és pénzügyi helyzetével. A biztos kiemeli, hogy az Országgyűlés megalkotta a kisebbségi önkormányzatok definícióját, a kisebbségi önkormányzat, valamint a képviselői mandátum megszűnésének eseteit, ezen belül az összeférhetetlenségi szabályokat, az elnökre, az elnökhelyettesre vonatkozó külön rendelkezéseket, valamint a díjazás szabályait.
Az utóbbival kapcsolatban vitatja azt a gyakorlatot, amelynek értelmében a központi költségvetés jelenleg azonos összegű működési célú támogatásban részesíti a helyi kisebbségi önkormányzatokat. Sérelmezi, hogy súlyos aránytalanságokhoz vezet, ha a pénzügyi források elosztása során nem veszik figyelembe sem a képviselt kisebbségi közösség létszámát, sem az ellátott feladatokat. Egyetértek a biztos úrral abban, hogy ez a finanszírozási gyakorlat nem alkalmas arra sem, hogy az Országgyűlés objektív szempontok alapján határozhassa meg a működési célú támogatások összegét, ezért eshetőleges, feltehetőleg maradékelven alapuló döntések születhetnek. Abban is osztom a véleményét, hogy a mindenkori költségvetési törvénynek legalább azt garantálni kellene, hogy a kisebbségi önkormányzatok részére biztosított pénzügyi előirányzat nominálértéke ne csökkenjen.
A beszámolóban a továbbiakban külön hangsúlyt kap a szegregáció és annak két leggyakoribb megjelenési formája, az oktatásban, illetve a lakóhely tekintetében. Az oktatásügynél mindenekelőtt az oktatás általános színvonala és az azt garantáló személyi és tárgyi feltételek megléte általában is a legfontosabb társadalmi kérdések közé tartozik. Ugyanakkor kiemelt fontossággal bír a nemzeti és etnikai kisebbség esetében, hiszen a kisebbségi oktatás olyan kulcsfontosságú, mondhatni, stratégiai feladat, amely a szó szoros értelmében meghatározhatja egy-egy kisebbségi közösség fennmaradását, identitásának megőrzését is.
A beszámoló felhívja a figyelmet a nemzetiségi oktatás egyik, elsősorban a tanulókat érintő problémájára, a megfelelő színvonalú, az igényekkel adekvát, folyamatos tankönyvellátás megoldatlanságára is. Az alacsony példányszám miatt a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény a kisebbségi tankönyvek megjelentetését és a taneszközök előállítását állami kötelezettségként fogalmazza meg. A biztos méltányolja az Oktatási Minisztérium erőfeszítéseit a kisebbségi oktatáshoz elengedhetetlen tankönyvellátás helyzetének megoldására, és úgy látja, hogy ennek a kötelezettségnek a címzettjei az intézményfenntartók, még akkor is, ha a kisebbségi tankönyvfejlesztéssel, fordítással, utánnyomással, szerződéskötéssel összefüggő valamennyi feladatot közvetlenül az Oktatási Minisztérium látja el. A kisebbségi tankönyvekhez a tanulók térítésmentesen jogosultak hozzájutni, így az, hogy a törvény előírása nem hatályosult, számukra anyagi hátrányt jelent.
Egy másik veszélyre is felhívja a biztos a figyelmet, a gyermekek jogai, illetve a kisebbségi jog szempontjából döntő fontosságú, hogy szükségképpen intézményi összevonással jár-e, ha kistérségi társulás keretében történik a közoktatási feladatok ellátása. Az ehhez kapcsolódó normatív támogatás csak abban az esetben jár, ha a közoktatási intézmény fenntartója a kistérségi társulás vagy valamely intézményfenntartó társulás, illetve a támogatás meghatározott átlagos osztálylétszám eléréséhez kötött. A támogatás összege annál magasabb, minél nagyobb a bejáró gyerekek létszáma. Nem kötelező tehát a kistérségben található közoktatási intézmények összevonása, de a finanszírozási szabályok sajnos erőteljesen erre ösztönöznek.
Mivel adott esetben a kistérségek települési önkormányzatainak anyagi, gazdasági érdekei ellentétesek lehetnek a gyermekek jogaival, a biztosi hivatal jelzéssel élt az emberi jogi bizottság felé, és kérést fogalmazott meg az Oktatási Minisztérium felé is. Szükséges ugyanis annak áttekintése, hogy a közoktatási intézmények milyen jellegű átszervezésére került sor a többcélú kistérségi társulásokról szóló törvény rendelkezései kapcsán, és a változások hogyan érintették a gyermekek körülményeit, különös tekintettel az iskola megközelítéséhez szükséges időtartamra.
A beszámolóban olvasható, hogy a biztos már az előző évi beszámolójában is felvetette az etnikai adatokkal kapcsolatos nehézségeket, és azt, hogy a probléma európai dimenziójú. A dominánsnak mondható álláspont szerint az etnikai adatok gyűjtése és kezelése elengedhetetlenül szükséges mind a kisebbségvédelmi, mind az esélyegyenlőségi szempontból. Másként fogalmazva, a valóban hatékony és adekvát kisebbségvédelmi rendszerek, illetve antidiszkriminációs politika és jogintézmény kidolgozása, megvalósítása megfelelő adatbázisok létrehozása nélkül elképzelhetetlen a XXI. században. Az etnikai adatgyűjtés jellemző területei: a foglalkoztatás, az oktatás, az egészségügy, az igazságszolgáltatás, a bevándorlás, a lakásügyek és a közigazgatás személyzete.
Az adatgyűjtés során be kell tartani a személyes adatok védelmére vonatkozó, Európa-szerte elfogadott elveket, eljárásokat és szabályokat. Az etnikai adatgyűjtés során mindig figyelemmel kell lenni és prioritásként kell kezelni a titkosság, az önkéntesség, a legitim és legális célhoz kötöttség, az arányosság és a megfelelő felvilágosítás elveit. Ezt támasztja alá az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága jelentésének következő részlete is. Fontos, hogy megfelelő statisztikai adatok álljanak rendelkezésre, mert így lehet felismerni a közvetlen és közvetett diszkriminációt, és küzdeni ellene, csakúgy, mint a célzott programokat végrehajtani, és ellenőrizni ezek eredményét. E tekintetben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az adatvédelmi törvény megakadályozza az elkülönített adatok gyűjtését, különösen a gyermek legkiszolgáltatottabb csoportjaira, így például a kisebbségekhez tartozókra, különösen a romákra, a fogyatékossággal élőkre, a menedékjogot kérőkre és a joggal összeütközésbe került gyermekekre nézve.
A bizottság javasolja, hogy a részes állam alaposan vizsgálja felül a hatályban lévő törvényeket és rendeleteket, amelyek megakadályozzák az adatok részletes lebontásban való gyűjtését, tekintettel a faji megkülönböztetés elleni európai bizottság véleményére, amelynek értelmében az etnikai és a származás szerint lebontható adatok gyűjtése és publikálása megvalósítható az emberi jogok teljes tiszteletben tartásával, feltéve, hogy a gyűjtés és a közzététel bizonyos követelményeknek megfelel.
(15.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági beszámoló részletesen elemzi az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvényt, a nemzeti és etnikai kisebbségek támogatására létrejött közalapítványok helyzetét, valamint a kisebbségi nyelvhasználat kérdését is. Aggályosnak tartja - és ehhez csatlakozunk -, hogy 2005-től kezdődően már nem jelenik meg nevesítetten, külön sorként a költségvetési törvényben a korábbi, MACIKA által biztosított, elsősorban a cigányság megélhetését, a roma munkavállalók foglalkoztatását, a gyermekek és fiatalok tanulmányainak sikeres folytatását, az oktatási programok megvalósítását, a közéleti képzést, valamint az előítélet-mentes jogalkalmazást és az emberi és állampolgári jogok védelmét elősegítő forrás.
Hangsúlyosan és részletesen foglalkozik a beszámoló azzal az esettel, amelyben egy család kilakoltatásának veszélye fenyeget, és bár megállapítható, hogy a gyermekek számára a családjukban biztosítva van az egészséges fizikai és mentális fejlődésük, mégis a gyermekek átmeneti otthonában, illetve helyettes szülőnél ajánlanak fel elhelyezést számukra. Ez az eljárás teljesen ellentétes a gyermekvédelem legfőbb alapelvével, mely szerint a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad a családjától elválasztani.
További általános probléma, hogy a családsegítő központok és/vagy gyermekjóléti szolgálatok nem tudnak elegendő segítséget nyújtani a kilakoltatással fenyegetett családoknak. Ennek okai egyrészt a különféle intézmények és hatóságok közötti kommunikációs nehézségek, másrészt az, hogy az intézményeknek sincs lehetőségük a megfelelő segítségnyújtásra; különösen, ha csak ahhoz a települési önkormányzathoz fordulhatnak jelzéssel, amely egy személyben tulajdonosa az ingatlannak és egyben kezdeményezője a kilakoltatási eljárásnak, valamint - s talán ez a legfontosabb - munkáltatója, fenntartója a szakszolgáltatóknak.
Összegzésképpen, a Magyar Demokrata Fórum nevében szeretném megköszönni a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának és munkatársainak magas színvonalú és tartalmas jelentését. További eredményes munkájukhoz a MDF támogatást biztosít, és a jelentést elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
