BÍRÓ ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BÍRÓ ILDIKÓ
BÍRÓ ILDIKÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Biztos Urak! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Az adatvédelmi biztos beszámolójához néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni.
(16.40)
Az adatvédelmi biztos úr 2005-ben végzett vizsgálódásai kapcsán több esetben is megállapította, hogy a kormányzati szervek közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát jogszerűtlenül tagadták meg. Példa erre a Belügyminisztérium, amely egy civil szervezet kérése kapcsán megtagadta a minisztérium jogalkotási tervének kiadását. Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint ezt jogszerűtlenül tette. A minisztérium jogszerűen nem hivatkozhatott volna arra, hogy a jogalkotási terv döntés-előkészítést segítő belső munkaanyag. Foglalkozott az adatvédelmi biztos úr azzal a kérdéssel is, hogy mire terjed ki az országgyűlési képviselők információ-hozzáférési joga. Sajnos ugyanis képviselőként azt tapasztaltuk, hogy kérdéseinkre a kormányzati szervek nem adnak kielégítő válaszokat, és sok esetben közérdekű információk szolgáltatását is megtagadják. Az ezzel kapcsolatos problémák megoldását természetesen nem várhatjuk el az adatvédelmi biztos úrtól, ugyanakkor köszönjük segítő közreműködését ebben az ügyben.
Az állami adatkezelésről. Az adatvédelmi biztos úr beszámolója szerint a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala adatkezelését érintő panaszok száma csökkenő tendenciát mutat. Ugyanakkor még mindig sok panasz érkezik a hivatalhoz. A panaszosok közül 2005-ben is többen kifogásolták a név- és lakcímadatok direktmarketing célú felhasználását, az esetek többségében azonban jogszerű volt e szervezetek eljárása. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a hatályos szabályozásban lehet a hiba, ha jogszerű reklámcélú megkeresésnek tekinthető az, amit a polgárok jelentős része zaklatásnak él meg a mindennapokban.
A rendőrséggel kapcsolatban; Soltész Miklós képviselőtársam már utalt erre. Az adatvédelmi biztos úr beszámolójában ismertet néhány jelentősebb, érdekesebb esetet, amelynek kapcsán a hivatalához fordultak a polgárok. Egy állampolgár azzal kapcsolatosan fogalmazott meg panaszt, hogy a rendőrség, dr. Gergényi Péter egy televíziós nyilatkozata szerint minden demonstrációról, tüntetésről felvételeket készít, és azokat archiválja. Dr. Gergényi Péter említett nyilatkozatát követően a sajtó is komolyan foglalkozni kezdett a kérdéssel, tekintettel arra, hogy a rendőrségi törvény 42. § (2) bekezdés alapján “ha az esemény helyszínén kép- és hangfelvételen rögzített cselekmény miatt büntető- vagy szabálysértési eljárás nem indult, továbbá, ha az abban lévő adatok nem képeznek maradandó értéket, a kép- és hangfelvételt legkésőbb az esemény időpontjától számított 6 hónap elteltével meg kell semmisíteni.” Ez pedig ellentmond a Gergényi úr által elmondottaknak. Néhány nappal később Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója már úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség csak a törvény által engedélyezett 6 hónapig tárolja ezeket a felvételeket, és csak kivételes esetekben van lehetőség arra, hogy ezt a 6 hónapos határidőt meghosszabbítsák, amennyiben olyan történelmi dokumentációról van szó, amelyet a levéltári törvény rögzít.
Az ügy kapcsán a biztost is megkereste egy internetes újság, ahol újságírói kérdésre elmondta, hogy a rendezvényeken, megmozdulásokon készített felvételeknek semmiképpen nem lehet pusztán az a célja, hogy archiválják, és regisztrálják, hogy ezeken a rendezvényeken ki vesz részt. A rendőrségnek erre nincs joga. A felvételeket 6 hónapig tárolhatják, de nem abból a célból, hogy megállapítsák, kik, milyen tüntetésekre járnak. Hat hónap után is lehet felvételeket tárolni, de fentiekben említett kivételen túl csak azt a felvételrészt, amelyen bűncselekmény megtörténtét rögzítik. Ezt az eljárás befejezéséig lehet őrizni. Viszont az anyagnak olyan jellegű szétvágását és archiválását nem teheti meg a rendőrség, amelynek az a célja, hogy a jól felismerhető személyekről készült felvételeket később összevessék más tüntetéseken készült felvételekkel, illetve az azon részt vevő személyekkel. Erre nem ad lehetőséget a rendőrségi törvény.
Természetesen számos ügyet sorolhatnék még. Mindenesetre a magam és a Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében köszönöm szépen Péterfalvi Attila munkáját, és minden országgyűlési biztos úrnak további sok sikert kívánok.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem