MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim és mindenekelőtt tisztelt Biztos Urak! Egy nagyon becses beszámolót kaptunk két kötetben az adatvédelmi biztostól, ami rendkívül érdekes olvasmány, és nagyon sok olyan dologra felhívja a figyelmet, ami fontos és érdekes.
Először a pozitívumokat fogom elmondani a captatio benevolentiae szabályai szerint. Nagyon érdekes diagram van a 34. oldalon, amely a panaszok jogosságát vizsgálja. Ezek szerint: jogos és részben jogos a panaszok 50 százaléka; nem eldöntendő és nincs hatáskörük összesen 23 százalék; másik ombudsmanhoz áttéve 2 százalék. Ez azt jelenti, hogy a beadott panaszoknak óriási többsége többé-kevésbé, részben vagy egészben jogos, figyelemreméltó és elintézést érdemel, tehát ez egy nagyon fontos adat és nagyon fontos diagram.
A másik, amit örvendezve vettem észre, hogy egyre csökken az elintézésre fordított idő. Míg 2003-ban 100 nap volt az átlagos ügyintézési idő, ez 2005-ben már 70-75 nap közé csökkent le. Igencsak tanulságos az a kördiagram, amely a 36. oldalon bemutatja, hogy már az első héten 15 százalékát intézik el a panaszoknak, majd a második héten 14 százalékát, és így tovább, a három hónapon túli panaszelintézések száma viszont 25 százalék.
Az is kiderül az ombudsmani részletes jelentésből, hogy a személyes adatok védelméhez fűződő joggal kapcsolatos vizsgálatok kérése folyamatosan emelkedik, tehát úgy tűnik, hogy ez igen erőteljesen a fókuszba került.
Itt térnék át az általánosabb diszkusszióra, mégpedig arra, hogy a személyes adatok fogalma nincs igazán precízen definiálva és körülhatárolva. Régi probléma, amibe többször beleütköztünk a legkülönbözőbb alkalmazási területeken, hogy az adatvédelmi törvény nem definiálja az adat fogalmát, és ugyancsak nem kellő részletességgel a személyes adat fogalmát. Jogos volt a rendszerváltás után közvetlenül, tehát a kerekasztal-tárgyalások után, amikor tele voltunk szorongással a diktatúra átalakítása során, hogy az első adatvédelmi törvényünkben sommásan minden adatot, amelyről törvény nem állapította meg, hogy közérdekű adat, a személyhez fűződő adatok közé soroltunk, és kizárólag a személy kapott arra felhatalmazást, hogy ennek az óriási adathalmaznak a használatát engedélyezze.
Ez akkor szükségszerű volt egy átmeneti időszakra, most azonban túl vagyunk az átmeneten, és eljött az ideje annak, hogy finomítsuk az adatok klasszifikációját, illetve egyáltalán megteremtsük. Mint mondtam, mérnökként és természettudományokban szocializált személyként nehezen tudom elviselni, hogy olyan fogalommal dolgozzunk, ami nincs definiálva. Nem határozható meg világosan, hogy az adatok halmazához milyen jelenség sorolható egyértelműen, világosan, ennek következtében a jogalkalmazóknak, a jogmagyarázóknak a szerepe megnő, és így nyilvánvalóan megnő az adatvédelmi biztosnak is, valamint a különböző szerveknek, legfelül az Alkotmánybíróságnak az értelmező szerepe, holott az lenne az ideális, hogy maga a polgár eldönthesse a definíciók alapján, hogy mi tekinthető adatnak, és mi az, amit ő kezelhet.
(17.30)
Ha az adatvédelem nyelvén akarom megfogalmazni a társadalmi életet, akkor a társadalmi élet nem más, mint személyes adatoknak a szüntelen és hatalmas mértékű kezelése. Tehát ha társadalomban élünk, akkor nem csinálunk mást, mint állandóan személyes adatokat beszerzünk, személyes adatokat feldolgozunk, és személyes adatokat produkálunk, sugárzunk ki. Egyedül az őserdőben egy esetleg kőbaltával járó egyedül élő ember az, akinek nincs adatvédelmi problémája, aki társadalomban él, az ezt teszi.
Ugyanakkor az a sommás maradékelv, amit az adatvédelmi törvény tartalmaz, hogy minden olyan adatot illetően, amelyet nem engedélyez törvény nyilvánosságra hozni, az illetőnek a személyes diszkrecionális joga, hogy annak a kezelését engedélyezze, ez képtelenség, ez abszurdum. Ez mintegy védelmi álláspont helyes volt akkor, amikor védeni kellett a személyiséghez fűződő jogokat, most azonban már akadályozza épp az információs társadalomnak a fejlődését, amiről Pettkó András is meg Gusztos Péter is beszéltek már. Azt is mondhatnánk, hogy az utóbbi ötven év az információ jegyében telt el, annak a hatalmas fejlődésnek a jegyében. Ebben az esetben az adatoknak a kezelése, megszerzése mindenkinek a legfontosabb jogai közé tartozik, és ezeknek a jogoknak a pontosítása rendkívül fontos.
A jog, a törvények, a jogszabályok csak egy keretet adnak, egy ketrecet, hogy így mondjam, ezen belül az erkölcsnek, a viselkedésnek és az illemnek kellene szabályozni a kérdéseket. Hiszen gondoljuk meg, hogy egy egészséges társadalomban hihetetlenül sok érzékeny, személyhez fűződő adatot ismerünk meg, mégsem élünk vele vissza, hanem helyesen kezeljük őket. Tehát nem a kezelést kell megtiltani, hanem elő kell segíteni azoknak a spontán illemszabályoknak a kialakulását, amelyek ezeket kezelik.
Mondok erre példát; a joggyakorlat és a bírói gyakorlat például a büntetett előélet felhánytorgatását nem tartja megengedhetőnek, kivéve akkor, ha az teljesen szükségszerű és jogos, például, ha valakit egy olyan állásra kívánnak kinevezni, amelyhez szükséges a büntetlen előélet. De ha valaki ezt úgy alkalmazza, hogy nincs kellő indoka, abban az esetben akár rágalmazás vétségét is elköveti. Tehát rendkívül fontos lenne ennek az illemszabályi környezetnek a kialakítása.
Igen sok esetben problémát jelent a bűnüldözés során, hogy nagyon szigorúak az adatvédelmi előírások, például a különböző információk megsemmisítése terén. Gusztos Péter már beszélt arról, hogy például különböző televíziós felvételek megsemmisítése 60 nap múlva vagy pedig 6 hónap múlva, adott esetben hihetetlenül megnehezíti a bűnüldözést, és úgy gondolom, hogy nem formálisan a határidőkben kell a garanciát biztosítani, hanem a rendszerben.
Van még egy dolog, amit már többször felemlítettem az adatvédelmi biztosi feladatok körében, ez pedig a számítógépek tartalmával kapcsolatos. A modern személyi számítógépek olyan hihetetlenül nagy kapacitású tárolókkal és információfeldolgozó képességekkel rendelkeznek, mint teszem azt, a hetvenes évek elején egy teremnyi számítógép, vagy még nagyobb kapacitással rendelkeznek. Ezek már úgy tekinthetők, mint az emberi agynak a függeléke, amely a személyiség legérzékenyebb, legfontosabb részeit tartalmazhatják. Na már most, ugyanakkor különböző bűnüldözési célok érdekében, például az, hogy illegális szoftverhasználatot felderítsenek, vagy akármi más esetében elkoboznak számítógépeket, azokat kifürkészik, és éppen a modern számítástechnikai eszközök és a hihetetlenül nagy kapacitású adatfeldolgozási és -rendszerezési képességük miatt olyan mértékű betekintést lehet nyerni az illető személyiségével kapcsolatban, amely korábban elképzelhetetlen volt, és amelyhez kismiska bármilyen más személyes adat.
Többször kértem az adatvédelmi biztost, hogy az ezzel kapcsolatos rendőri és hatósági gyakorlatot vegye szemügyre és vizsgálja felül. Azt is javasoltam már itt is meg tudományos konferencián is, hogy a habeas corpus mintájára meg kellene alkotni a habeas mentemet. Vagyis nemcsak a testünk felett rendelkezünk mi, emberek, mint ahogy ezt a híres habeas corpus kimondta, hanem a lelkünk felett, a szellemünk felett, az értelmünk felett is rendelkezünk. Márpedig, aki ma egy személyi számítógépet elvisz, kifürkész, abban az esetben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) olyan vagy még súlyosabb bűnt követ el, mint amilyent akkor követne el, ha a habeas corpust megsértené.
Elnök Úr! Majd kétpercessel folytatom. Köszönöm szépen.
