DR. LENKOVICS BARNABÁS
DR. LENKOVICS BARNABÁS
DR. LENKOVICS BARNABÁS, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa: Tisztelt Elnök Úr! Mindjárt két következtetést levonhattunk. Nem gondoltuk, hogy ekkora vitát gerjeszt a beszámoló. Ez bizonyos értelemben örömmel tölthet el minket, hiszen hosszú évek óta nem volt erre példa, ennél formálisabb volt a bizottsági, illetőleg a plenáris meghallgatásunk.
Tehát ha az ombudsmani jelentés, amire a korábbi években is mindig azt mondták, hogy tükröt tart az Országgyűlés elé, a hozzá beérkezett panaszokon keresztül láttatja társadalmi-gazdasági, szociális és mindenféle helyzetünket, akkor ez itt szépen kijött, és ebben az értelemben én konstruktívnak tartom ezt a vitát, és bizonyos értelemben jónak tartom, ha tudunk vitatkozni. Az egy más kérdés - és ez a második számú következtetésem -, hogy nem itt, az éves beszámoló keretében kellene ezekről beszélni, mert ez egy kicsit utólagos - sőt, most 2005-ről szólva még el is csúszott.
Ellenben amikor azt mondtuk és hangsúlyoztuk, hogy az együttműködő alkotmányosság jegyében a jogállam valamennyi intézménye között fokozni kell az együttműködést, mert mindannyian ugyanazért munkálkodunk és ugyanazért vagyunk felelősek - az országunkért és az ország jövőjéért -, akkor ezt most nemcsak a legfőbb ügyészre vagy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsra, az Alkotmánybíróságra és az ombudsmanokra, hanem itt és most, mondjuk, a frakciókra, mondjuk, a bizottságokra és akár a kormányra is és annak, mondjuk, a nemzeti, államszervezeti reformbizottságára vagy a nemzeti fejlesztési tervet megfogalmazó bizottságára is gondolok. Vagyis egy folyamatosabb és aktívabb együttműködést kellene kialakítani, hiszen ha tízéves ez az intézmény és sok-sok tapasztalat fölhalmozódott, akkor valószínűleg a döntéshozatal folyamatában akkor, amikor ez még hasznosítható, kellene ezt megerősíteni és a jövőben jobban kihasználni. Ez legyen tehát akkor az első haszna ennek a vitának, és innentől csak két-három kisebb jelentőségű észrevételt teszek.
Azért mégis az első ez legyen, de nagyon röviden, a kistelepülések helyzete. Természetesen nem véletlenül választottam ki a szóbeli kiegészítésem tárgyául ezt az ügycsoportot, hiszen itt egy nagyon nagy létszámú állampolgári társadalmi érdekcsoportról van szó, és sokféle ügy érinti az ő helyzetüket, amiket itt kibontottam. Ezt absztrahálva azt mondanám, hogy a múltból jövünk, és cipeljük magunkkal 40-50 évi történelmünk hozadékát, jelen következményeit, beleértve a településszerkezetünk átalakítását, tudatos átalakítását 1948-tól, a gazdaságszerkezet tudatos megtervezését és tervgazdaságkénti működését, majd annak egy spontán és tudatos lebontását, átalakítását. De ez megint visszahat a településszerkezetre is, sőt a szociális viszonyainkra is, sőt a demográfiai viszonyainkra is, és ezeken keresztül közvetve az alapvető jogok tényleges érvényesülési lehetőségeire és esélyeire. Ilyen értelemben tehát a múltból jövünk, de a jövőbe megyünk.
A fenntartható fejlődés irányába megyünk - és nagyon örülök a zöld profil miatti dicsérő szavaknak -, mert hiszen az öko-, a bio-, a megújuló energiaforrások és így tovább, a természetes és az ember számára egészséges élet lehetősége bizony összefüggenek ezekkel a kérdésekkel. És az a nagy kérdés, hogy a panel, a lakótelepek vagy inkább a kistelepülések azok, amelyekben benne rejlik a fenntartható fejlődés iránya és lehetősége.
És ilyen értelemben igenis azt mondom, hogy amikor azzal fejeztem be a hozzászólásomat, hogy a konvergenciaprogram, plusz az Új Magyarország nemzeti fejlesztési terv II., plusz a vidékfejlesztési stratégiai terv 2007-2013, ez egy olyan óriási perspektíva és olyan óriási esély, hogy Magyarország talán ebben versenyképesen először lépjen arra az útra, hogy társadalomszerkezetét, gazdaságszerkezetét, település- és vidékszerkezetét, s a többi, s a többi, a stratégiai oktatást is ideértve meg az egészségügyi rendszert is ideértve, amely megfelel, működőképessé teszi hosszú távon és előretekintésben.
Szóval ilyen értelemben itt nagyon sok gondolat hangzott el, még a látszólag egymásnak teljesen ellentmondók is hasznosak, mert megfontolásra méltók, mindegyikből lehet tanulni, és végül is össze kell őket egyeztetni, és az igazi nagy feladat a konszenzuskeresés ezen a téren.
A részletkérdésekről csak annyit, hogy a “földért életjáradék” program önműködő és önfinanszírozó rendszerré kellett volna hogy alakuljon, de micsoda furcsaság - talán nem meglepő, és összefügg az előbbivel -, többen akarják eladni a földet, mint ahányan venni a Nemzeti Földalaptól, és így nem folyik be annyi pénz, amennyi aztán az életjáradékok finanszírozására kell. De amikor kitalálták, akkor volt egy elképzelés, de nem az működik a gyakorlatban. Akkor most felül kell vizsgálni, és nyilván valamilyen forrást ehhez hozzá kell tenni, de közben arról is dönteni kell, hogy az a föld se maradjon parlagon.
A következő kérdés a jogszabály-módosítások, illetve -alkotás, -kezdeményezés, jogszabály-véleményezés. Több ízben szóba került, hogy a mostani ombudsmanok közül csak az adatvédelmi biztos számára teszi ezt törvény kötelezővé, ha adatvédelmi kérdést érint.
Most itt számos érv hangzott el amellett, hogy bizony az összes többi ombudsman munkája során fölhalmozódott már annyi tapasztalat, hogy annak a jogalkotás folyamatába való bekapcsolása ugyanolyan indokolt.
(14.30)
És az, hogy az Országgyűlés vagy a kormány, aki előkészíti a törvényeket az Országgyűlés számára, oldaláról nézve is mennyire fontos, ezek alkotmánybírósági kontrollt, előzetes vagy utólagos megsemmisítést előzhetnek meg, és azért az nem mindegy a jogalkotó szempontjából. Tehát ha mi az Országgyűlés intézménye vagyunk, akkor ebben nagyot tudunk segíteni az Országgyűlésnek.
A miniszteri biztosra csak annyit, hogy akkor, amikor ezt napirendre tűzte az emberi jogi bizottság, kifejtettük, hogy ha minden egyes miniszter kinevez a saját területére egy ilyen kvázi ombudsmant, ezzel éppen kivonná magát az alapjogi kontroll alól, ad absurdum az Országgyűlés kontrollja alól a kormány. Ezért tehát határozottan elleneztük akkor is, és ellenezzük azóta is ilyen kvázi ombudsmanok létrehozását. Valóban arról van szó, hogy ő miniszteri biztosként az ágazatán belül az egyes oktatási intézmények és hallgatók közötti belső jogvitában, konfliktusban jár el. Az nem ugyanaz a feladat, mint az oktatás intézményes feltételrendszerének állam általi biztosítása, amiről itt beszéltünk, mondjuk, a kisiskolák kapcsán, ami valódi ombudsmani feladat. Tudni kell tehát disztingválni, és nem lehet összekeverni az alkotmányos alapjogokat és a konkrét alanyi jogokat és az akörüli konfliktusokat. Ilyen értelemben tehát lehet a minisztériumokon belül olyan panasziroda, vagy mint a betegjogi képviselők az egészségügyi rendszerben, akik ott, helyben az alanyi jogi konfliktusokat kezelik, de nem hívják magukat az egyes betegjogi képviselők betegjogi ombudsmannak, ezt egyedül az oktatási teszi meg a sajtó.
Valóban igaz, és ez nemzetközi probléma is, hogy védjegyeztetni is javasolták az “ombudsman” szót, hogy ne használhassa akárki. Arra már nem térek ki, hogy Olaszországban van 400, és az európai Ombudsman Institute intézményesen kellett hogy megvédje magát az ellen, hogy belépjen 400 olasz, és az addigi 35 nemzeti ombudsman fölött átvegye a többséget, már hozták a saját elnökjelöltjüket is. Sajnálatos módon éppen itt, Magyarországon, a Felsőházi teremben csinálták az első botrányt ekörül.
A László Tamás képviselő úr által elmondottakra is reagálva, valóban teszünk javaslatot törvényi módosításra, távhőszolgáltatás, s a többi, aztán jön egy törvénycsomag egészen más okból, gázártámogatás, az kihat a távhőre, és aztán kezdhetjük elölről. Azt szoktuk mondani, hogy ha az ombudsmanok nagyon jól dolgoznak, maguk alatt vágják a fát, mert nem lesz panasz, és nem lesz rájuk szükség. Most nem fenyeget ez a veszély, úgyhogy 2006-2007-ben is lesz munkánk bőven, és igyekszünk is majd ennek maximálisan megfelelni.
Végül Tóth Gyula képviselő úrnak külön köszönöm a politikai adok-kapok fölé emelkedést, ő használta ezeket a szavakat. Megnyugtatásképpen mondom, hogy tavaly, talán éppen 2005-ben voltunk a dán ombudsman 50. születésnapját ünnepelni - kicsit fejlettebb és régibb demokrácia -, és a konferencia fő témája az volt, hogy az ombudsman és a politika. Az ő előadása arról szólt, hogy miután a mindig aktuális kormány intézkedéseit kifogásolja, annak hibáit tárja fel, ezért az ellenzék rendszeresen előkapja az ombudsmani jelentést, és veri vele a miniszterek vagy a kormány fejét - és akkor ez most visszatartsa-e az ombudsmant ettől, és akkor inkább ne szólaljon meg, mert átpolitizálódik, és mégis óhatatlanul átcsúszik az ő jelentése a politikai mezőre. Teljesen egyhangú volt az álláspont, minden előadó azt képviselte, hogy erről szó sem lehet, tehát az ombudsmannak ilyen értelemben is függetlennek kell lennie attól is, hogy aztán milyen önálló életre kel az a jelentés, neki egy a feladata: hogy amikor azt elkészíti, az alapjogi szempontú, független, szakszerű és jó minőségű, meggyőző érveket használó ajánlás legyen, aztán rábízza a politikai szférára, hogy azt hogyan és mire használják.
Én mindenesetre végig jegyzeteltem itt, nagyon sokat, és levontam tanulságokat, köszönöm szépen. Aztán természetesen az ígérethez híven, amennyi időnk még hátravan, abban a bizottsági munkában, vagy akár itt, a plenárison, felszólalásban egy kicsit lehetünk majd aktívabbak. Köszönöm. (Taps.)
