DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy nem lehet azt tételként megállapítani, hogy valamelyik állami hivatal megnyilatkozásával illik vagy nem illik egyetérteni. Ha egyetértünk azzal, amit elénk tesznek, akkor természetesen támogatjuk. Azt hiszem, megelőlegezhetem, bár még a képviselői felszólalások a másik két ombudsmani beszámolóhoz nem hangzottak el, hogy meg fogjuk szavazni, pártkülönbségre tekintet nélkül mind a három beszámolót, el fogjuk fogadni.
Azért fogjuk elfogadni, mert meggyőzőnek tartjuk a beszámolóban foglaltakat, mert egyetértünk a megállapításokkal alapvetően, lehet, hogy nem minden elemében, de alapvetően igen, és mert elismerjük az ombudsman tevékenységét. Ezeknek az igen szavazatoknak az értékét, képviselő úr, szerintem az adja meg, hogy szabadságunkban áll ezt máshogy is látni, szabadságunkban áll erről szabadon gondolkodni, és minden képviselő szabadon juthat el arra a következtetésre, amire eljut; jelen esetben az egyetértésre, de ha nem értene vele egyet, akkor szabadságában áll ellene szavazni.
Ez a parlamentáris demokrácia lényege, azt gondolom. Volt olyan időszak, volt olyan politikai rendszer, ahol nem lehetett, csak igennel szavazni, de azt nem demokráciának nevezték. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem