DR. LENKOVICS BARNABÁS
DR. LENKOVICS BARNABÁS
DR. LENKOVICS BARNABÁS, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2005. év kiemelkedő jelentőségű volt a magyar ombudsmani intézmény történetében. Miután az első ombudsmanok 1995. július 1-jén kezdték meg működésüket, intézményünk 2005-ben ünnepelte tízéves jubileumát. Az első biztosok alakították ki az intézmény kisebb változtatásokkal ma is működő szervezeti rendszerét és a jogszabályok által nem szabályozott eljárási rendjüket, amit a 2001-ben megválasztott biztosok átvettek. Az évforduló alkalmából Az ombudsmanok tíz éve címmel megjelentettünk egy jubileumi kiadványt, amelyben bemutattuk az intézmény rövid történetét, tevékenységét és az eddigi biztosok ars poeticáját, gondolatait az intézmény jövőjéről.
Visszatekintve az elmúlt egy évtizedre és a biztosok eddigi parlamenti meghallgatásai során elhangzott képviselői és bizottsági véleményekre, talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha kijelentjük, hogy ez az új jogállami intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az intézmény magas színvonalú szakmai tevékenységével, függetlenségével és határozottságával eleget tett társadalmi rendeltetésének és alkotmányos alapjogvédelmi funkciójának. Munkájának köszönhetően nemcsak hatékonyabb és szakszerűbb, de humánusabb és emberségesebb is lett közigazgatásunk. Az általunk vizsgált hatóságok és közszolgáltatók tevékenységét egyre inkább az ügyfélbarát szemlélet, a szolgáltató jelleg és a magasabb minőség jellemzi.
A közigazgatási és más szervekben és intézményekben tudatosítottuk és tudatosítjuk az alkotmány értékrendjét és szellemét, azaz az alkotmányos alapjogok tartalmát, követelményeit. Az ombudsmanok közéleti és sajtószereplése növelte az állampolgárok jogtudatát is, gyakran helyreállította, néha visszaadta az államba vetett bizalmukat. Az általános biztosok elmúlt tíz évben végzett következetes tevékenysége érezhetően jelentősen javította a katonák, a fogvatartottak, a menekültek, a bentlakásos intézményekben élők, az ápoltak, a nyugdíjasok, a fogyatékkal élők és más szociális ellátásokra szorulók élethelyzetét, jogaik tényleges érvényesülését. Ha kevésbé voltunk sikeresek, annak többnyire nem jogi, mint inkább materiális, pénzügyi akadályai voltak.
Kiemelten fontos és sikeres a civil társadalom szervezeteivel kiépített kapcsolatrendszerünk és szakmai együttműködésünk, ami egyben javítja az állam és társadalom viszonyát, előmozdítja a demokratikus jogállam fejlődését.
Az eltelt tíz év azonban nemcsak a visszatekintésre ad alkalmat, hanem az intézmény tanulóéveiből kinőve az ombudsmanoknak a jövő új kihívásaival is szembe kell nézniük. A panaszok alapján megállapítható, hogy egyre inkább erősödik az állampolgárok jogtudata, új igények merülnek fel az alapvető jogok védelme iránt, különösen a magánszféra gazdasági hatalmasságaival és a médiumokkal szemben is. Civil szervezetek egyes gazdasági ágazatokban, illetve szakterületeken - a munkavállalók, a betegek, a gyermekek jogai, hírközlés, fogyasztóvédelem, környezetvédelem, s a többi - szorgalmazzák újabb és újabb ombudsmani intézmény létrehozását.
A jelenlegi négy ombudsman következetesen képviselt, egyhangú álláspontja szerint azonban nem több ombudsmanra van szükség, hanem a jelenlegi hivatali apparátus megerősítésére és szélesebb hatáskör biztosítására. A szélesebb hatáskör azonban inkább a szószólói és mediátori funkció irányába való kiterjesztést jelenti, semmi esetre sem több vagy nagyobb közhatalmat. Az ombdusmani intézmény tekintélye eddig is, nemcsak nálunk, hanem világszerte, az exkluzivitásában és minőségi színvonalában rejlik. Lehet “gyenge” a hatásköre, ha erősek, kikezdhetetlenek az érvei. Ha a személyes tekintély és a szakmai minőségi színvonal megőrzése és megerősítése sikerül, akkor remélhető az alapjogok egységes, ellentmondásoktól mentes érvényesülése, illetőleg érvényesítése. Ennek érdekében azonban fejleszteni kell az úgynevezett együttműködő alkotmányosságot az ombudsmani intézményen belül és a demokratikus jogállam egész intézményrendszerében is.
(9.10)
Az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy míg az alkotmányos alapjogok egymással összefüggő, egymást kölcsönösen feltételező rendszert alkotnak, addig az alapjogvédelemre hivatott intézmények egymástól elkülönültek, függetlenek, tehát az egyeztetés problémája, szükségessége egyre gyakrabban és növekvő súllyal felmerül a különböző alkotmányos intézmények között is.
Az elmúlt években is elmondtuk, de újra fel kell hívnunk a figyelmet, annak ellenére, hogy az Országgyűlés a 2003. évi, majd a 2004. évi beszámolónk elfogadásáról szóló határozataiban kimondta, hogy az Országgyűlés felkéri a kormányt, tegye meg a szükséges intézkedéseket az országgyűlési biztos hivatala által használt székház jogi helyzetének rendezése érdekében, arra a mai napig nem került sor. Változatlanul törvényes jogcím nélkül használjuk az épület egy részét. Ez a helyzet nem csupán intézményünknek, de a székház kezelőjének, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak is terhet jelent. Változtatásra, a helyzet rendezésére a 2007. évi költségvetésből rendelkezésünkre álló összeg sem nyújt fedezetet, ezért ismét az Országgyűlés segítségét kérjük. Az ombudsmani intézmény stabilitásához, a jogállamisághoz tartozó biztonságához elhelyezésének és működésének, ingatlanhasználati jogának a rendezettsége, biztonsága is hozzátartozik.
Meg kell említenünk azt is, hogy a tavalyi évben engedélyezett létszám sem volt elegendő hivatalunk kiegyensúlyozott működéséhez, így számunkra a kormányzat által előírt további 5 százalékos csökkentés végrehajtása óriási gondot jelent. A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint dologi kiadásaink fedezetét a létszám csökkentésével kell előteremtenünk. Ezzel összefüggésben hívjuk fel a figyelmet arra, hogy annak ténye, miszerint az intézmény költségvetését a kormány állapítja meg, és terjeszti elfogadásra az Országgyűlés elé, és annak kialakításában az intézménynek érdemi beleszólása nincs, veszélyezteti az országgyűlési biztosok függetlenségét is. Az európai uniós ajánlással összhangban javasoljuk az OBH-val bővíteni azon alkotmányos intézmények körét, amelyek saját költségvetésükre maguk tehetnek javaslatot.
2005-ben is, az előző évhez hasonlóan kétféle változatban jelentettük meg a parlamentnek szóló beszámolót, annak nyomtatott, könyv alakban megjelenő változata tartalmazza a főbb ügycsoportok összefoglaló értékelését, a nagyobb jelentőségű, kiemelt ügyek ismertetését, a jogalkotást érintő kezdeményezéseket és a közös hivatal beszámolóját. Az egyedi ügyek tömör elemzését is magába foglaló teljes példatár terjedelmi okokból csak a CD-mellékleten található.
A beszámoló hasznával és használhatóságával kapcsolatban az egyik bizottsági meghallgatáson kaptuk az eddigi legnagyobb dicséretet Hajdu László képviselő úrtól, miszerint több jegyző a beszámolónkat kézikönyvként használja napi munkája során. Köszönjük, és kívánjuk, hogy tegyék ezt minél többen.
Engedjék meg, hogy néhány statisztikai adattal illusztráljam tevékenységünket. Az intézmény megalakulása óta eltelt tíz és fél évben összesen 72 897 panasszal fordultak az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és általános helyetteséhez. Az egyes években benyújtott panaszok száma jelentős szóródást mutat, de ez a szám az utóbbi években viszonylag kiegyensúlyozottá vált. A 2005-ben érkezett 4769 beadványban 6407 panaszt fogalmaztak meg. Az előző évekhez képest is csökkent azonban azoknak a beadványoknak az aránya, amelyeket magánszemélyek nyújtottak be, s tovább emelkedett a civil szervezetek és a különböző közösségek által benyújtottak száma és aránya. Rendkívül fontos ez a tendencia, mert ezek a panaszok általában nagyobb közösségek sérelmét jelzik, gyakran megalapozottabb problémafelvetést tartalmaznak, és a segítségnyújtás is sokakat érint. Megállapíthatjuk, az állampolgárok egyre inkább megtanulják, hogy milyen alapjogi panaszokkal keressék meg a biztosokat, és milyen más alanyi jogsérelmükkel mely más fórumhoz, tipikusan a bírósághoz kell fordulniuk. Ez a folyamat azzal biztat minket, hogy az ombudsmani intézmény már nemcsak a közigazgatási szervek körében vagy itt az Országgyűlésben vált ismertté és elfogadottá, de a társadalomban is megtalálta a neki rendelt helyet.
Az általános megjegyzések után egyetlen konkrét ügycsoportot emelek ki, amelyben azonban, mint cseppben a tenger, tükröződik számos alapjogi probléma. Ez az ügycsoport a kistelepüléseken élők jog- és esélyegyenlőségével kapcsolatos.
A kormány kistérségi együttműködési programjának kialakítását indokolta, hogy az ország méreteihez és lakosságához képest szembeötlően magas a települések száma, 3145, amiből következik, hogy meglehetősen nagy az alacsony lélekszámú települések száma és aránya. Ez a körülmény alapvetően befolyásolja a települések által megvalósított önkormányzati funkciók mennyiségi és minőségi mutatóit, a közszolgáltatás színvonalát, a gazdasági aktivitást, a fejlesztéspolitika reális lehetőségeit, a településeken lakók korösszetételét, szociális, szociológiai és más viszonyait.
Mindezekből fakadóan ma Magyarország egyik alapvető problémája, hogy a különböző településeken lakó emberek rendkívül eltérő színvonalon jutnak, juthatnak hozzá olyan alapvető ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz, lehetőségekhez, információkhoz, amelyeknek egy része lényegében az alkotmányos alapjogokhoz kapcsolódik. Kirívó különbségek mutatkoznak az oktatásban, az egészségügyi ellátásban, a kulturális javakhoz való hozzáférésben, a munkalehetőségekben, a jövedelmekben, az életviszonyokat jelentősen befolyásoló infrastrukturális ellátottságban. Mindez párosul azzal a problémával, hogy a nagyobb lélekszámú települések is különféle, sokszor alapvető gondokkal küzdenek, attól függően, hogy az ország fejlettebb vagy hátrányosabb helyzetű térségeiben találhatók, megfelelő-e az elérhetőségük, zsáktelepülésekről van-e szó s a többi.
A kistérségi települések között sajátos helyet foglalnak el a tanyák, az aprófalvak, az itt élők helyzete nemcsak rosszabb, de még tovább romlik is. A kistelepülések, falvak lakói ráadásul mindezt úgy élik meg, hogy miközben fejlődik az ország, halad előre a modernizáció, ez számukra megszűnő, csökkenő szolgáltatásokat - iskola, posta, közlekedés, egészségügyi ellátás s a többi - és romló jövedelembiztonságot jelent. A tanyavilágban élők érdekében több polgármester is panaszolta, hogy a tanyavillamosítási program a nemzeti fejlesztési terv vidékfejlesztési operatív programjából is kimaradt, és az európai uniós pályázatok sorában sincs erre vonatkozó fejlesztési lehetőség, holott ez az esélyegyenlőséghez, a civilizáltsághoz, különösen a tanuláshoz és a művelődéshez, a számítógép használatához, a távmunkához és a távtanuláshoz s a többi elengedhetetlen.
A Magyar Posta Rt. 625 kistelepülés postahivatalát érintő döntése ügyében már 2003-ban hivatalból rendeltem el vizsgálatot, majd a folyamatosan érkező panaszok nyomán a vizsgálat befejezését követő egy év elteltével ismételten a posta vezérigazgatójához fordultam, és összegeztem észrevételeimet.
(9.20)
Változatlan, sőt egyre határozottabb álláspontom, hogy a kistelepülések jövőjét nem az egyes közszolgáltatások leépítése, redukálása, esetleg önmagában vett modernizálása, hanem egy átfogó, komplex, a XXI. századba, a fejlett Európába és a fenntartható fejlődés irányába mutató fejlesztési stratégia szolgálná. Ahogyan ennek része, esetleg bázisa lehetne a kisiskolák korszerűsítése - ahogy egy tanyai tanítónő fogalmazta, kisebb létszám egyenlő nagyobb hatékonyság -, ugyanígy része kellene hogy legyen a postahivatalok átalakítása, többfunkciós fejlesztése is az e-Magyarország programba integrálva.
A kistelepüléseken keletkezett szennyvíz elvezetésének hiányával és az ebből következően felmerülő közegészségügyi veszélyekkel kapcsolatban utalunk arra, hogy az uniós irányelv és ezzel összhangban a magyar jogszabályok kizárólag a kétezer lakos egyenérték feletti települések szennyvízkezelésével, a szennyvizet összegyűjtő rendszerek kialakításával foglalkoznak. Az irányelv 3. cikke szerint ott, ahol a gyűjtőrendszerek létrehozása nem indokolt - akár azért, mert nem járna környezeti előnyökkel, akár mert aránytalanul nagy költségekkel járna -, azonos szintű környezetvédelmet nyújtó egyedi rendszereket vagy más megfelelő intézkedéseket kell alkalmazni. Ezzel összhangban a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási igénybejelentéséhez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány tartalmáról és értékelésének rendjéről szóló kormányrendelet szerint amennyiben a keletkező szennyvíz mennyisége nem éri el a napi 100 köbmétert, vizsgálni kell a természetes, például a gyökérzónás szennyvíztisztítási eljárások alkalmazhatóságát.
A kistelepülések által a természetközeli szennyvíztisztítás megvalósításához a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzatainak támogatását lehet igényelni, illetve európai uniós pályázatokból lehet támogatásokhoz hozzájutni. Ez utóbbival kapcsolatban azonban fontos tudni, hogy a strukturális alapok és a kohéziós alap támogatásai utófinanszírozási rendszerben működnek, azaz egy nyertes beruházáshoz nyújtott támogatás jelentős része csak a beruházás megvalósítását követően kerül átutalására. Összességében a kistelepülések számára környezetvédelmi és gazdasági okokból is előnyösebb a természetközeli szennyvíztisztítók kialakítása.
A tömegközlekedést működtető gazdasági társaságoknak a járatsűrűség, járati útvonal és a megállók helyének megállapításakor a gazdaságossági szempontok mellett az utasok igényeire is figyelemmel kell lenniük. Közismert, hogy a kistelepüléseken kevés a munkahely, ezért az ott élők máshol kénytelenek munkát vállalni. Az egészségügyi intézményeket, bevásárlóhelyeket érintő helyi járatok menetrendjének megállapításakor és a megállók kijelölésekor különös gondossággal kell eljárni annak érdekében, hogy az idős, beteg embereknek ne kelljen aránytalanul hosszú időt várakozással tölteni vagy nagyobb távolságot gyalog megtenni. Vizsgálatainkban ilyen esetekben a menetrendek, a járati útvonalak, a megállók helyének felülvizsgálatára kérjük fel a közlekedési vállalatot vagy annak fenntartóját. Mivel a tömegközlekedés, különösen a vasúti és a távolsági autóbusz-közlekedés nagyarányú átszervezése 2006 végén kezdődött el, ez a 2006-ról szóló beszámolók kiemelt témája lesz.
A kistelepülések egészségügyi helyzete, az alapellátás hiányossága a hozzánk érkező panaszokban is tükröződik. Általában a kistelepülések háziorvosi ellátása okozza a legfőbb gondot számos hazai régióban. Figyelemmel arra a tényre, hogy a háziorvosi praxis, a működtetési jog adásvétel tárgya lehet, ugyanakkor a háziorvos személye képviselő-testületi döntés kérdése, gyakran épp e kistelepüléseken, szórványfalvakban nehézkes az egészségügyi ellátáshoz, a szabad vállalkozáshoz és az önkormányzáshoz való alkotmányos alapjogok összeegyeztetése. Tudni való, hogy közel kétszáz háziorvosi praxis betöltetlen, amelyeket - tekintettel az alapellátási kötelezettségre - helyettesítéssel igyekeznek megoldani az önkormányzatok, így nem csupán az elavult műszerezettség okoz gondot. Ez utóbbi azonban több, az OEP által kiírt pályázaton való részvétellel gyakorlatilag kiküszöbölhető volna, csakhogy orvos nincs, aki pályázna.
Több alkalommal vizsgáltunk olyan, látszólag egészségügyi tárgyú beadványokat, amelyekben az orvoshiány okának részletes feltárásakor személyes, politikai vagy épp gazdasági érdekellentétekre derült fény, amelynek hátrányait végső soron a falvak mit sem sejtő idős vagy épp más okból rászoruló lakossága szenvedi el. Persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy a háziorvosok számára kevésbé vonzó egy kis lélekszámú, hátrányos helyzetű faluban munkát vállalni. Napirenden és az Alkotmánybíróság előtt volt és van egyébként a praxistörvény újragondolása, mert számos olyan követelményt állít mind az orvos, mind az önkormányzat elé, amelyeknek ellentmondása vagy teljesíthetetlensége ellehetetleníti épp a kistelepülések kötelező alapellátását.
Ami a mentőszolgálat helyzetét illeti, nagyszabású fejlesztés indult az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezésére mind a gépkocsipark - ideértve a mentős állományt is -, mind pedig a felszereltség korszerűsítése érdekében. A kötelező tizenöt perces uniós norma a kiérkezésre nemcsak a szolgálat, hanem a megyék részvételét is elengedhetetlenné teszi. A feltétel teljesítését valószínűleg elősegíti a mentőszolgálat profiltisztítása, a betegszállítás alóli tehermentesítése, ami azonban újabb szervezési, ellátási, finanszírozási panaszokat indukálhat.
A patikák bezárása ugyancsak az ellátás egészségügyi vonatkozása miatt nem történhet meg pusztán a gyógyszerárak változása miatt. Mint ismeretes, a szaktárca hosszú egyeztető tárgyalásokat folytatott a gyártókkal, az OEP-pel, valamint a Gyógyszerész Kamara képviselőivel, különösen a kistelepülések ellátásának elnehezülése miatt. Az idetartozó legújabb fejlemények, a patikaliberalizáció, a gyógyszer-gazdaságossági törvény, a kamarai kényszertagság megszüntetése, a hozzájuk kapcsolódó panaszokkal most adnak nekünk is munkát, és az ez évi beszámolónk részét alkotják majd.
Mindezek alapján összefoglalóan már most is megállapítható, hogy a kétezer lélekszám alatti településeken élők az egészségügyi és a szociális ellátások tekintetében többszörös hátrányban vannak a nagyobb településeken élőkkel szemben, ami olyan hosszú távú és átfogó településfejlesztési program kidolgozását teszi szükségessé, ami képes a falvak elöregedését, sőt kihalását megakadályozni, és különböző beruházások és fejlesztések megvalósításával elsősorban munkaalkalmak, munkalehetőségek és munkahelyek teremtésével lehetővé tenné a falvak lakosainak a megmaradását szülőföldjükön, szülőfalujukban. A kistelepülések súlyosbodó gondjait tehát úgy a tavalyi évi, mint majd az idei beszámolóm keretében az Országgyűlés bizottságai és plénuma elé tárom, kérve a fokozott odafigyelést, a politikai, jogi, pénzügyi támogatást a konvergenciaprogram, az Új Magyarország nemzeti fejlesztési terv II. és a vidékfejlesztési stratégiai terv 2007-2013 végrehajtása során.
Tisztelt Országgyűlés! Csak felsorolom, hogy kiemelt ügyként foglalkoztam a lakáscélú állami támogatásokkal, a légi járművek által okozott zajterheléssel, bevásárlóközpont építésével egy történelmi belvárosban, a betegazonosító rendszer anomáliáival betegcserék okán, állásfoglalást adtam ki az egészségügyi ellátórendszer egészét érintő versenyről, ugyanígy a Németországban foglalkoztatott magyar állampolgárok alkotmányos jogai védelmében, a kötelező védőoltással összefüggésben kárt szenvedettek állami kártalanításával kapcsolatban, és végül, de nem utolsósorban egy fontos üggyel, a tengizi és jamburgi munkavégzés során egészségükben maradandóan károsodott állampolgárok kárpótlásának ügyét szeretném az Országgyűlés szíves figyelmébe ajánlani. Kevés embert érint, sőt egyre fogyó lélekszámú embercsoportot érint, de őket viszont nagyon súlyosan, és mind ez ideig a minisztériumok és a kormány részéről elutasításban részesültek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és természetesen minden kérdésükre válaszolni fogok. (Taps.)
