SÁNDOR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SÁNDOR ISTVÁN
SÁNDOR ISTVÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! A Veszprémi Városi Bíróság 8.P.1737/2006/3. szám alatti megkeresésében kérte az Országgyűlés állásfoglalását dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Forsthoffer Ferenc pápai lakos feljelentést tett becsületsértés vétsége miatt. A feljelentő szerint dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Pápa város polgármestere személyét érintő becsületsértő kijelentést tett a június 15-ei közmeghallgatáson.
A mentelmi bizottság az ügyet 2006. november 28-ai ülésén tárgyalta. Az ülésen dr. Kovács Zoltán képviselő úr egyéb közfeladatai ellátása miatt nem tudott megjelenni. Erről levélben értesítette a bizottságot, és kérte, hogy az ügyet az eddigi gyakorlatnak megfelelően értékelje a bizottság.
A bizottság az eset összes körülményének mérlegelése és a magánvádas mentelmi ügyekben követett eljárások alapján arra a következtetésre jutott, hogy a sérelmezett kijelentés nem lépte túl a politikai véleménynyilvánítás szokásos kereteit, hiszen a közmeghallgatásokon tudvalévő és ismerős mindannyiunk által a kialakult hangulat.
(18.30)
A tréfásnak szánt kifejezés személyre célzott durva szóhasználatot nem tartalmazott, bár a feljelentő némi joggal érezhette ezt a becsületét sértő megnyilvánulásnak.
A bizottság fenntartja a korábbi álláspontját, miszerint a feljelentések parlamentet zaklató jellegét is mérlegelni kell, a képviselők azonban fokozattan ügyeljenek arra, hogy a nem közszereplő állampolgárokról nyilvános fórumokon hogyan nyilatkoznak.
Mindezek alapján a mentelmi bizottság egyhangú szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból. - Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem