DR. UJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. UJHELYI ISTVÁN
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Élni szeretnék a zárszó lehetőségével.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés elé került törvényjavaslatban a kormány módosítani kívánja a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről, a honvédelemről és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényeket.
A törvénymódosítások célja, hogy elhárítsa azon akadályokat, amelyek a kormány alkotmányban biztosított szervezetalakítási szabadságát korlátozzák. Ennek szellemében a törvényjavaslat nem a hatályos polgári védelmi rendszer megváltoztatására, hanem a védelmi és közigazgatás mindenkori rendszeréhez rugalmasan igazodó katasztrófavédelmi szervezet kialakítására irányul.
A törvényjavaslathoz eddig 9 módosító indítvány érkezett, amelyek közül két módosító indítvány elfogadását támogatom. Mindkét módosító javaslat olyan pontosításokat tartalmaz, amelyek a jogalkalmazók számára jelentenek megnyugtató megoldásokat a törvény pontos értelmezéséhez.
Tisztelt Országgyűlés! A módosító indítványok többsége éppen a bevezetőmben meghatározott céllal ellentétes javaslatokra irányul. Ezek egy része a katasztrófavédelmi szervek rugalmas megnevezésére vonatkozó rendelkezések nemkívánatos konkretizálására, valamint a jelenlegi szervezeti struktúra kétharmados törvényben történő bebetonozására irányulnak. Tekintettel arra, hogy a kormány célja a katasztrófavédelmi igazgatás területén is éppen az, hogy a mindenkori kormány alkotmányos jogával élve szabadon gyakorolhassa szervezetalakítási jogosultságát, ezért az ezzel ellentétes módosító javaslatokat a tárca, a kormány nem támogatja.
Tisztelt Országgyűlés! A társadalom katasztrófákkal szembeni védelmére vonatkozó közös felelősségünkre figyelemmel kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot vitassák meg és fogadják el.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és köszönöm a bizottsági üléseken és a plenáris ülésen a témában megtartott vitát és a hozzászólásokat.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem