SZIJJÁRTÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnök megegyezett az országban tevékenykedő gázipari vállalattal, hogy az embereknek jövőre ne kelljen többet fizetniük a gázért, mint most. Ez egy jó hír, a baj csak az, hogy a hír nem a magyar miniszterelnökről és nem a magyar emberekről, hanem a román miniszterelnökről és Románia lakosságáról szól. De ha már miniszterelnökről meg gázárról van szó, akkor nézzük csak egy röpke pillanat erejéig, hogy mi történik, ha a román helyzet után a magyar valóságra összpontosítunk.
Nem engedjük, hogy a lakossági gázárak növekedjenek, egy fillérrel sem fognak nőni. Ez ismét egy jó hír, akárcsak az előző, csakhogy itt is van egy kis baj, akárcsak az előző esetében. Itt pedig a baj az, hogy ezt a mondatot maga Gyurcsány Ferenc mondta, azaz hazudta 2005. október 1-jén, a Magyar Szocialista Párt országos választmányának ülésén. Igen, kedves képviselőtársaim, az a helyzet, hogy sajnos hazudtak, mert azóta tudjuk, hogy nyáron a kormány a korábbi ígéretével szemben úgy döntött, hogy 30 százalékkal megemeli a gáz árát, ráadásul jelentősen csökkenti a kompenzációra szánt összegeket is.
Romániában a román kormány tehát féken tartja a gáz árát, Magyarországon a magyar kormány pedig jelentősen emeli azt. A román miniszterelnök meggyőzi a gázszolgáltatót, hogy lehetséges az ár alacsonyan tartása, a magyar gazdasági miniszter pedig elfelejt - vagy lehet, hogy nem is mer - Moszkvával alkudozni azért, hogy legyenek már kedvesek ne 280 dollárért adni egy köbméternyi gázt, miközben a nyugat-európai országok 250 dollárt fizetnek ugyanazért.
(8.40)
Magyarországon, tisztelt képviselőtársaim, sajnos már az is világos, hogy a jövő esztendő a megélhetési válság éve lesz: csökken a reálbér, a családok kiadásai pedig drasztikusan nőni fognak az áremelkedések, az újonnan bevezetett adónemek, illetőleg nem utolsósorban a gáz 30 százalékos drágulása miatt. Ráadásul a kormány úgy alakította át a kompenzációs rendszert, hogy jövőre kevesebben fognak kapni jóval kevesebb támogatást. Magyarországon innentől kezdve tehát mindenkinek többet kell fizetnie majd a gázért és a távfűtésért; az új rendszerben mindenki rosszul jár.
Rosszul járnak, tisztelt képviselőtársaim, az egyedülállók és a gyermektelen házaspárok, hiszen még az átlagnál akár több tízezer forinttal kevesebbet keresők sem részesülhetnek az új rendszerben támogatásban. Aztán rosszul járnak a családok is, hiszen abban a rendszerben, ahol a támogatás alapjának az egy főre jutó kereset számít, nos, ebben a rendszerben a házaspár tagjai, azaz az apa és az anya közül az egyik csak 0,9-nek számít, az első két kiskorú gyermeket a kormány 0,8-nak számolja, a harmadiktól kezdve pedig minden gyermek már csak 0,7-nek számít. Egyáltalán, hogyan jön a kormány, hogyan jönnek önök ahhoz, hogy a házaspár egyik tagját 1 helyett 0,9-nek, a gyerekeket 1 helyett meg 0,8-nak, meg 0,7-nek számolják. Ez azért mégiscsak több a soknál, tisztelt miniszter úr! (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.)
De önök még ennél is tovább mentek, hiszen a gázár-kompenzáció átalakításával megvonták a támogatást a távhőszolgáltató cégektől is, amelyek így sokkal drágábban jutnak majd a gázhoz, ezért drasztikusan növelniük kell a távfűtés árát, Budapesten például 45, egyes vidéki nagyvárosokban pedig 70-80 százalékkal. Ez családonként és átlagos lakásonként akár 50 ezer forintos többletkiadást is jelenthet évente.
Ahhoz persze nem voltak elég bátrak, tisztelt kormánypártiak, hogy mindezt magukra vállalják, mondván, a távfűtés árát az önkormányzatok határozzák meg. Csakhogy a gázár emelésével és a kompenzáció drasztikus csökkentésével önök két lehetőséget hagytak az amúgy is gatyára vetkőztetett önkormányzatoknak: vagy ráterhelik a kiadástöbbletet a lakosságra egy drasztikus távhődíjemelés képében, vagy megpróbálják a lehetetlent, és átvállalják a díjemelés mértékét. A szakemberek persze borúlátók, és azt mondják, a családok jelentős részét az eladósodás veszélye fenyegeti.
Mindeközben önök, tisztelt kormánypárti tisztségviselők, mit is csinálnak? Elvonulnak a legendás Balatonőszödre két napra, elvonulnak, el a világ elől. És miről tudnak döntést hozni két teljes nap alatt a megélhetési válság küszöbén? Hát az új kormányzati luxusnegyedről. A családok tehát azért aggódnak, hogy ki tudják-e majd fizetni jövőre a gázszámlát, önöket pedig csak a saját kényelmük érdekli.
Tudják, mit lehet ezután mondani, tisztelt kormánypárti képviselőtársaink? Nem két napra kéne elvonulni a világ elől, hanem mindörökre.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban. - Közbeszólások, köztük Filló Pál tapsolva: Bravó!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem